Minden héten kapunk boldogsáórás feladatot. Már alig várjuk, hogy mit kell csinálni. Nemcsak olvasni, rajzolni, hanem jó zenéket hallgatni! Megjegyeztük a 4 varázsszót, amit belerajzoltunk egy történetbe. Megbocsátottunk, vagy legalább is igyekeztünk annak a valakinek, aki megbántott bennünket! le is rajzoltuk a megbékélés hídját!
Megbocsátás
A digitális oktatásban az a jó, hogy sok filmet és zenét adnak fel a tanárok, így szabad egész nap a képernyő előtt lenni. Meghallgattuk a Hopponopo-t a megbocsátás művészetét. Nagyon tetszett a négy varázsszó. Ha valaki azt használja, jobbá lesz az élete. kapunk feladatokat is, amiket lelkesen teljesítünk
meghallgattuk a hopponopo megbocsátásról szóló dalt, megjegyeztük a négy varázsszót! Életünkben fontos szerepe van ennek a négy szónak! Aki tudja hasznbálni, jobbá válik az élete
Radó T.Általános Iskola és EGYMI
Mi eléggé összetartó osztály vagyunk, de azért előfordul, hogy megbántjuk egymást akarattal vagy véletlenül. Persze nem sokáig tart, mert észrevesszük magunkat és tudunk bocsánatot kérni. Ez nagyon megnyugtató. Most nem találkozunk, így nem is tudjuk megbántani egymást. De jó lesz, ha újra mehetünk suliba!
Radó Tibor Általános Iskola és EGYMI
Megbocsátani és bocsánatot kérni nem könnyű dolog! Inkább magunkban hordozzuk a sértettséget, de nehezen indul meg bennünk a gondolat, hogy jó lenne kibékülni. Ezért oilvastuk szívesen a megbékélés hídja című írást, és rajzoltuk le a sajátunkat.
Radó Tibor Általános Isk. és EGYMI
A vírus miatti megszorítások nem teszik lehetővé, hogy személyesen is találkozzunk. Nagyon hiányoznak az osztálytársak és a tanáraink. Digitális boldogságórás feladatok! Ez azért izgalmas! Ebben a hónapban a megbocsátásról kaptunk olvasnivalót, zenét és feladatot. megrajzoiltuk a saját megbékélés hídunkat! Írtunkbocsábat kérő levelet, hallgattuk a Hopponopo-t!
A következő feladatot kapták humán óra keretében a tanulók:
Nézd meg a következő jelenetet az Árvácska című filmből!
https://vimeo.com/247936877 1perc 50-től -4perc 40mp!
Házi: Fogalmazd meg valamelyik szereplő nevében a megbocsátás szövegét: Mit mondanál a szereplő nevében? Kérj bocsánatot! Építsd be a bűnbánó vallomásba a következő megnyilatkozásokat:
Sajnálom.
Kérlek bocsáss meg.
Köszönöm.
Szeretlek.
Végül nézd meg a következő videót, próbáld meg saját életedben is alkalmazni!
Székesfehérvári Németh László Általános Iskola
A témakör bevezetésére rövid videón keresztül került sor. Nehéz volt ezt a témakört így, interneten keresztül feldolgozni. Az volt a szerencse, hogy az előző évek miatt ez már ismerős volt. Kértem, hogy hallgassák meg újra Kovalszky: Varázsszavak című számát is, hátha „feldobja” sz otthoni hangulatot. A visszaküldött képek közül kiválogattam néhányat.
A hónap témája a megbocsátás gyakorlása. Az online oktatásban nehezebb volt megvalósítani a feladatok megoldását. Viszont ebben a helyzetben talán még fontosabb, hogy ne legyen harag közöttünk. Így az volt a feladat, hogy most az online tér segítségével kérjünk bocsánatot valakitől, illetve gyűjtsünk varázsszavakat. Meglepően éretten gondolkoztak néhánya. Hangsúlyoztak, hogy a megbocsátás ≠ felejtéssel, illetve a sérelmet fel kell dolgozni mielőtt meg tudnánk bocsátani.
Az április hónap elején elküldtem a szülőknek az online feladatbank tevékenységeit. Azt tapasztaltam, hogy a szülők a vírushelyzet miatt bizonytalanok voltak és egy új szokásrendet kellett otthon kialakítaniuk. Ezért többnyire az iskolás gyermekekkel töltötték az időt.
A hónap vége felé megkértem a szülőket, hogy az általam választott mesét, „Mészöly Miklós: A bánatos medve” olvassák fel a gyerekeknek és beszélgessenek róla. Miért kell bocsánatot kérni? Miért érdemes megbocsátani? Utána pedig rajzoltassák le a mese egyik jelenetét és küldjék el nekem. Egy anyukától érkezett visszajelzés és rajz.
A hónap közepétől a szüleink az Anyák napjával foglalkoztak és erre érkezett több válasz. Ezekből tudok ízelítőt mutatni.