A gyerekek a leginkább a videókat és a vicces PPT bemutatóimat élvezik a legjobban. A megbocsátás témájában is készítettem nekik videót, amivel sok emléket elevenítettem fel amit együtt éltünk meg az osztállyal. A mesét így olvastam fel nekik, amiben megjelent a tündér is.
A PPT-m alapja pedig Martin Seligman Az optimista gyermek című könyvében olvasott Tortás- játék volt. Matematikából ugyanis a törteket tanultuk éppen. Ezért könnyen párhuzamba hozható a probléma, a sérelem részekre osztása. A példámban a kis csibe esetét osztottam részekre. Mennyire, hányad részben volt felelős azért a helyzetért, ami kialakult. A visszajelzésekből azt éreztem, hogy jól jött egy ilyen konkrét gyakorlat, hogy ne csak haragudjunk s csupán az áldozat szerepébe ragadjunk.
Megbocsátás
A megbocsátás témakörét már otthon dolgozták fel a gyerekek.Sajnos kevesebb munka született, mint máskor ,de sok tanuló így is kitett magáért.
Küzdve a digitális oktatás nehézségeivel „beszéltük meg” a megbocsátás témakörét. Fb. csoport üzenőfalán írtam néhány elgondolkodtató idézetet, majd messengeren gyűjtöttük össze a fogalmakat. Végül néhányan csatlakoztak a videochat-hoz egy integetés erejéig.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A legnehezebb téma számunkra, s így a kialakult helyzetben ez még nehezebben valósítható meg. A szülők is nehezen vonhatók be a megbocsájtás témába. Több kísérlet után arra gondoltam, hogy kérek tőlük rajzot, fotót, videót, ami azt jelzi, hogy vágynak egymás társaságára. Az apróbb sérelmeknek már nyoma sincs, tehát csupa pozitív várakozással teli üzenetet kaptam. fotót, videót nem sokat. De mindenképp fontos, hogy nagyon várják egymást.
Rado Tibor Általános Iskola és EGYMI Győr
Minden héten kapunk boldogsáórás feladatot. Már alig várjuk, hogy mit kell csinálni. Nemcsak olvasni, rajzolni, hanem jó zenéket hallgatni! Megjegyeztük a 4 varázsszót, amit belerajzoltunk egy történetbe. Megbocsátottunk, vagy legalább is igyekeztünk annak a valakinek, aki megbántott bennünket! le is rajzoltuk a megbékélés hídját!
A digitális oktatásban az a jó, hogy sok filmet és zenét adnak fel a tanárok, így szabad egész nap a képernyő előtt lenni. Meghallgattuk a Hopponopo-t a megbocsátás művészetét. Nagyon tetszett a négy varázsszó. Ha valaki azt használja, jobbá lesz az élete. kapunk feladatokat is, amiket lelkesen teljesítünk
meghallgattuk a hopponopo megbocsátásról szóló dalt, megjegyeztük a négy varázsszót! Életünkben fontos szerepe van ennek a négy szónak! Aki tudja hasznbálni, jobbá válik az élete
Radó T.Általános Iskola és EGYMI
Mi eléggé összetartó osztály vagyunk, de azért előfordul, hogy megbántjuk egymást akarattal vagy véletlenül. Persze nem sokáig tart, mert észrevesszük magunkat és tudunk bocsánatot kérni. Ez nagyon megnyugtató. Most nem találkozunk, így nem is tudjuk megbántani egymást. De jó lesz, ha újra mehetünk suliba!
Radó Tibor Általános Iskola és EGYMI
Megbocsátani és bocsánatot kérni nem könnyű dolog! Inkább magunkban hordozzuk a sértettséget, de nehezen indul meg bennünk a gondolat, hogy jó lenne kibékülni. Ezért oilvastuk szívesen a megbékélés hídja című írást, és rajzoltuk le a sajátunkat.