Az áprilisi téma nem ígérkezett könnyűnek. A hónap témáját, a megbocsátást a hónap során folyamatosan dolgoztuk fel. Számtalanszor megbeszéltük, elismételtük a varázsszavakat: Szeretlek! Köszönöm! Bocsáss meg! Sajnálom! Beleírtuk a szavakat a homokba, kiraktuk kavicsokból, pitypangból is. Bocsánatkérő kártyákat készítettünk. Megbeszéltük, nehéz elviselni a minket ért bántást, fájdalmat, de a haragot sem érdemes hosszú ideig cipelni.
A megbocsátás alkalmával „meggyógyul” a megbántó és a megbántott is, és mindegyikőjüknek könnyebb lesz a lelke. Csoportmunkában közösen elkészítettük a megbocsátás hőlégballonját. Ezzel és a léggömbökkel kimentünk az udvarra és elengedtük a haragot, a sértődöttséget, a sérelmeinket amik bennünk lakozott. Majd történeteket meséltek egymásnak arról, hogy amikor megbántották őket hogyan sikerült megbocsátaniuk. Vagy, ha ők bántottak meg valakit, hogyan sikerült elérni a bocsánatot. Közösen fogalmaztuk meg, hogy csak a gyengék nem tudnak megbocsátani. Megbeszéltük, hogy lefekvéskor mindenki végiggondolja, hogy aznap mi történt vele és senki sem feküdjön le haraggal a szívében!
Úgy gondolom, hogy a játékos feladatok során pozitív irányba változott a gyermekek érzelemvilága.

A gyerekek szeretetgombócot csináltak középen egy „töltelékkel”.

Az áprilisi boldogság órán először „A megbocsátás gyakorlásáról” beszélgettünk tanítványaimmal. A gyerekek akár az iskolában, akár otthon a családtagjaik körében kerülhetnek konfliktusba, kibékülhetnek, megbocsájthatnak valakinek. A tanulók felsorolták sérelmeiket, érzéseiket, csalódottságaikat, amikor megbántották őket, vagy ők bántottak meg valakit. Beszéltünk arról is, hogy milyen érzés és hogyan lehet megbocsátani valakinek. Mit éreznek, ha mérgesek, ha szomorúak. Kihez tudnak fordulni segítségért? Mit kell tenni akkor, ha igazságtalanságot tapasztalnak, éreznek magukkal, vagy társaikkal szemben? Hogyan védik meg magukat és társukat? A beszélgetés után meghallgattuk Bagdi Bellától a hónap dalát, valamint Kowalsky meg a Vega Varázsszavak című számát. Ezt követően megalkottuk az osztály szeretetgombócát, átöleltük azt a tanulót, akinek támogatásra volt szüksége. A megbocsátó bőröndökbe beleírták a gyerekek sérelmeiket, fájdalmukat, egy-egy rossz élményüket. Ezeket a papírokat a tanulók ezután összegyűrve egy mondóka kíséretében kidobták a kukába. Ezután elolvastuk Panyi Katinka által írt, „Az ügyefogyott légy” című láncmesét, aminek kapcsán megbeszéltük, hogy cselekedeteinkkel olykor bonyodalmat okozhatunk másoknak, de ezek a bonyodalmak hibáink bevallásával és vállalásával, valamint bocsánatkéréssel gyorsan orvosolhatók. Ezt követően a relaxációs gyakorlat során a levegőt kifújva nagyot nyújtóztak a gyerekek. Készítettünk egy lapozható játékot, aminek segítségével érzéseiket megmutathatták a tanulók. Végül mindenki vidáman alkotta meg a megbocsátás kövét, amit aztán átadott annak, akitől megbocsátást remélt. A Boldogságóra jó hangulatban telt, elérte a kitűzött célját. A tanulók megértették a téma lényegét, és azt is, hogy ez nem könnyű, de járható út az ő életükben is.

Az első osztályosoknak második alkalommal tartottam a foglalkozást a tantermükbe – az első alkalommal kiderül, hogy nagyon mozgékony társaság, így eddig erre az erősségükre alapoztam. Mire a terembe értem a gyerekek nagy része már váltócipőben várt, így nagy meglepetés volt, hogy maradunk. A terem átrendezését izgalommal figyelték – most valami más fog történni. A motiváció fokozásakor erre alapoztam – ma nagyon komoly témával fogunk foglalkozni, igazi nagy iskolásoknak való témával. A hatás nem maradt el…
A napimádás gyakorlattal kezdtünk, majd beszélgettünk a megbocsátás jelentéséről, példákat hoztunk rá – felmértem, hogy ki az aki már bocsátott meg másnak és ki az, akinek már megbocsátottak.
Az összetolt padoknál 4 és 5 fős csoportokban ültek, minden csoport kapott egy borítékot, mindegyikben egy szív alakú puzzle volt egy-egy varázsszóval vagy vagy varázsfogalommal. Közösen kellett kirakják. Miután minden csapat készen lett, felolvasták a megfejtést, majd együtt kellett hangosan kimondják. Karmester játék következett – nagyon figyelniük kellett, mert sorrendtől eltekintve amelyik csapatra mutattam, nekik kellett hangosan kimondani közösen az adott szót/fogalmat. Fantasztikus élmény volt – még számomra is.
Ezt követően megkérdeztem, hogy kinek van olyan osztálytársa, akit megbántott és úgy érzi, hogy most szívesen mondana neki egy varázsszót. Rögtön lett egy vállalkozó, elmondta, hogy kitől szeretne bocsánatot kérni – mind a ketten odajöttek hozzám, majd meghallgattuk a rövid történetet, megtörtént a bocsánat kérés – a kislányok megölelték egymást, a kisfiúk kezet fogtak. A többi kisgyermek is felbátorodott, számos páros gyakorolta a varázsszavak használatát.
Az óra utolsó gyakorlataként arra kértem őket, hogy gondoljanak olyan személyre vagy személyekre, akinek szeretnének megbocsátani, de most nincsenek itt. Először aki szerette volna elmondta, hogy kire gondol, majd kértem, hogy tegyék a szívükre a kezüket – elindítottam a hónap dalát.
Nagyon meghitt, családias hangulatú volt a foglalkozás – a komolyság, a játék, a vidámság, az összetartozás érzése mind-mind áthatotta az órát.