Boldogságóránkat a „Haragom kifújom, mint a cica nyújtózom” lazító gyakorlattal kezdtük. Aztán képek alapján különböző történeteket találtak ki a gyerekek. Ha nem volt jó a vége, megbeszéltük, hogyan lehet jóvá tenni, kijavítani a hibákat. Hoztam egy „bocsánat” virágot, aminek átadásával, gyakorolhattuk a bocsánat kérését és a megbocsátást is.
Másnap Boldog Dóra Mészöly Miklós: a Bánatos medve című meséjét hozta el hozzánk. A mese végén ismét körbeadtuk a bocsánat virágot, majd megmutattam nekik, hogyan lehet egymás arcát egy plexi és filctoll segítségével könnyen lerajzolni. Bánatos, vidám, csodálkozó, mérges arcot mutattak és a párjuk a plexire rajzolta a látványt. Aztán szerepet cseréltek. Jókat nevettünk az elkészült képeken. Mindenki elmesélte, mire gondolt, amíg rajzolták.
Szerdán megmutattam, hogyan lehet megvigasztalni a pajtásukat, ha bánatos. „Szeretetgombócot” készítettünk. Mindenki kipróbálhatta, milyen a gombóc közepében lenni. Volt aki sokáig akarta élvezni, hogy ő a gombócban a „töltelék”, volt olyan is, aki hamar kimondta, hogy „köszönöm” és ezzel gyorsan kibontotta a gombócot.
Csütörtökön újra portrékat rajzoltunk és történeteket meséltünk arról, hogyan lehet kibékülni, még verset is tanultunk hozzá: Béke, béke barátság, mi volt ez a szamárság? Ha még egyszer összeveszünk, nagyon gyorsan kibékülünk.
Pénteken Bagdi Bellával együtt énekeltünk a Földért.
A gyerekeknek a legjobban a rajzolás és a szeretetgombóc tetszett.
Megbocsátás
Március hónapban az osztályommal közösen énekeltünk a Földért! Nagyon jó érzés volt így együtt , mert úgy éreztük, hogy ezzel is teszünk egy pici lépést a Föld érdekében!
Szilvike néni!
Szeghalom : Tildy Zoltán Ált. Iskola és AMI!
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
A tanulókkal megbeszéltük a megbocsátás fogalmát. Gyűjtöttünk olyan történeteket, eseményeket, ahol gyakorolnunk kellett a megbocsátást. Meghallgattuk a Hoponopono című dalt.
Ezután elkészítettük a Csodafa-megbocsátás-fa feladatot.
Évek óta azt tapasztalom, hogy ez az egyik legnehezebb téma az éves tematikában. Éppen ezért mindig sokkal több figyelmet szentelek az előkészületekre. A témát a munkafüzet történetével indítottam. A börtönből hazatérő fiú esetén keresztül nagyon sok mindenről tudtunk beszélgetni. Szóba került az apró bűn, a bocsánatos bűn, a megbocsáthatatlan bűn fogalma is. Nem minden esetben egyezett a gyerekek véleménye a kategóriák megfogalmazásában, de ez egyáltalán nem gond. Mindenki szépen, értelmesen érvelt és mondta el a véleményét. Ugyanakkor a bűnös és a megbántott szemszögéből is megvizsgáltuk az esetet. Alaposan kitértünk mindkét fél lelki világára. Elemeztük, hogy mit éreztek a szülők és mit érzett a fiúk. Több fázison végigvezettük a lelkiállapot-változásokat. A feltételezett bűnbeeséskor, a bűn kihirdetésekor, a börtönben töltött évek alatt, hazatéréskor és elképzeltük az ezt követő éveket is. Közösen gondolkodtunk azon is, hogy mi lehetett volna a történet másik (pesszimistább) befejezése. Mindezt azért tettük, hogy a saját életünkre vonatkoztatva is tanulsággal szolgáljunk önmagunknak. Hogy érezzük, hogy milyen jó érzés a megbocsátás mindkét fél számára. Mivel a csoport tagjai felső tagozatos diákok, így nagyon könnyen és gyorsan összegyűjtöttünk elsősorban irodalmi alkotásokból olyan eseteket, melyben valamilyen konfliktus és megbocsátás fellelhető és elemezhető. Ezután meghallgattuk a hónap dalát és elkészítettük a 4 varázsszót tartalmazó kártyát is. A következő foglalkozáson elkészítettük a tablónkat is, melyre közösen választottunk egy nagyon jó idézetet, mely szerint a megbocsátás nem változtatja meg a múltat, de jobbá teszi a jövőt.
Ebben a hónapban több alkalommal is tartottunk Boldogság órát. A választható feladatokat nagyon ötletesnek találtam, a mesét szintén. Nagyon elnyerte a gyerekek tetszését is.
Elkészítettük a Gyurma arcokat, volt, aki teljes emberkét (saját magát) készített, utána szépen el tudták mondani, hogy kié milyen hangulatot tükröz. Nemcsak a saját maguk által készítettet elemezték ki, hanem megpróbálták másét is.
A Föld napját természetesen mi is megünnepeltük, egyúttal részt vettünk az „Énekelj a Földért!” kezdeményezésben is. A gyerekek a Föld színeinek megfelelő ruházatban jöttek oviba, és kivetítőn megnéztük, meghallgattuk Bagdi Bella erre az alkalomra ajánlott dalát is. A gyerekek örömmel táncoltak, mozogtak rá.
A „Szeretetgombóc” annyira elnyerte a tetszésüket, hogy mindenki akart lenni „töltelék”. Óvodánkba, így csoportunkba is nagyon sok hátrányos helyzetű kisgyerek jár. Nekik tényleg nagy szükségük van a szeretetre. Napi szinten igénylik az öleléseket, a simogatást, a dicséreteket.
A mese után készítettek „bocsánat pipacsot”, amit az ajtónkra is kitettünk, hogy emlékezzenek rá, ki miért kapta és készítette. Utána természetesen hazavihették.