A Boldogságórákról beszélgettünk. Felidéztük az órák hangulatát, beszélgettünk a megélt pillanatokról. A legkedvesebb emlékeket, a legviccesebb jeleneteket,, a legemlékezetesebb foglalkozásokat összegyűjtöttük. Kértem írják vagy rajzolják le ezzel kapcsolatos gondolataikat. A sok nevetés, a közös táncolás és a boldogságórák vidám hangulata mindenkiben szép emlékeket csalt elöl. Az óra lezárásaként meghallgattuk a hónap dalát.
Megbocsátás
Domoszlói III. András Általános Iskola
A foglalkozást a hónap dalának meghallgatásával kezdtük. Majd beszélgettünk, hogy ki hogyan érzi magát, volt, akinek nem volt jó kedve, mert a fiúk megbántották, így aztán nagyon aktuális volt a témánk. Bizony nagyon nehéz bocsánatot kérni, ami őszinte, de még nehezebb azt el is fogadni. Mindannyian megtapasztalták már mindkét oldalt. Így aztán az Érzések játéka nagyon jó kis játék volt számunkra. Majd arról beszélgettünk, hogy mennyi mindent csináltunk a Boldogságórákon és összegyűjtöttük, hogy melyek is voltak a legek a csoport számára….
A megbocsátás mindkét félnek felszabadító érzés, de ehhez bizalomelőleg szükséges. Ahogy megbocsátjuk, hogy a másik hibázott, képesek vagyunk elfogadni a másikat jó és rossz tulajdonságaival együtt. Így jobb emberré válunk mi is és a másik fél is, ha érzi a felé irányuló bizalmat. Fontos, hogy a gyerekek megtanulják a valós kibékülés értelmét, nyilván ezt hosszú évek alatt fogják hitelesen közvetíteni. Aki megbántott minket, fájdalmat okozott nekünk, de ezen a saját magunk lelki egészsége érdekében szükséges felülkerekedni. A múlt rossz dolgai segítségével eltűnhetnek, így a jelent képesek vagyunk teljes mértékben megélni.
A Tündéri bocsánat meséje sokat segített abban, hogy a gyerekeknek a sérelmeik elengedését megtanítsuk, de legalábbis elinduljanak ezen az úton. Vagyis nem csak arról beszéltünk, hogy kit miért szeretünk, hanem arról is, hogy miért haragszunk rá. Ha haragszunk, azt hogyan lehet feloldani.
A megbocsátás nagyon fontos szerepet játszik óvodai életünkben. A gyerekek már az első pillanattól kezdve, ahogy belépnek, a csoportunkba gyakorolniuk kell, hisz sokan éljük egy csoportban mindennapjainkat, gyakran adódhatnak egymás között konfliktusok. Ezeket a sérelmeket a segítségemmel mindig megbeszéljük, rendezzük. 2-3 gyermek nagyon nehezen tud bocsánatot kérni társaiktól, ezt az eltelt hetek, hónapok alatt fokozatosan gyakoroljuk. Kis szituációs játékokkal, feszültségoldó játékokkal próbálom őket segíteni. A mindennapokban nagy hangsúlyt fektetünk a varázsszavak használatára.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A megbocsátás fontossága az óvodás gyerekek körében megtapasztalható. Beszélgettünk a gyerekekkel milyen problémáik lehetnek egymással a csoportban. Naponta összevesznek, és kibékülnek egymással, de előfordul többször is, hogy az óvónéni közbenjárásával oldódik csak meg egy-egy konfliktus. Ezeket mindig megbeszéljük, hogy senkiben se maradjon feszültség, harag. A megbocsátás fejleszti a személyiséget, mert „Aki megbocsátott: az lemond a haragról, leteszi a sérelmet, leteszi a bosszúvágyat. Akinek megbocsátanak: nő az önbizalma, hinni kezd abban, hogy jobb emberré válhat”. A megbocsátásnak hatalmas gyógyító ereje van. Megszabadít minket a múlt szenvedéseitől, és teret hoz létre bennünk az új élményekre, örömökre, a jelen pillanat teljes megélésére. “Elhozza az örömöt oda, ahol bánat volt, a békét a zűrzavarba, a boldogságot a haragvó felek közé, és mindenkinek visszaadja önmagát”.
Szellőcskeként papír fecniket fújkáltak a gyerekek.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A megbocsátás fontossága az óvodás gyerekek körében megtapasztalható. Beszélgettünk a gyerekekkel milyen problémáik lehetnek egymással a csoportban. Naponta összevesznek, és kibékülnek egymással, de előfordul többször is, hogy az óvónéni közbenjárásával oldódik csak meg egy-egy konfliktus. Ezeket mindig megbeszéljük, hogy senkiben se maradjon feszültség, harag. A megbocsátás fejleszti a személyiséget, mert „Aki megbocsátott: az lemond a haragról, leteszi a sérelmet, leteszi a bosszúvágyat. Akinek megbocsátanak: nő az önbizalma, hinni kezd abban, hogy jobb emberré válhat”. A megbocsátásnak hatalmas gyógyító ereje van. Megszabadít minket a múlt szenvedéseitől, és teret hoz létre bennünk az új élményekre, örömökre, a jelen pillanat teljes megélésére. “Elhozza az örömöt oda, ahol bánat volt, a békét a zűrzavarba, a boldogságot a haragvó felek közé, és mindenkinek visszaadja önmagát”.
Tavasz szél játékkal kezdtük a boldogságóránkat, voltunk „szellőcskék” és viharos „forgószelek” is. Szellőcskeként papír fecniket fújkáltak a gyerekek, forgószélként, lufit kellet fenntartani a levegőben.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A megbocsátás fontossága az óvodás gyerekek körében megtapasztalható. Beszélgettünk a gyerekekkel milyen problémáik lehetnek egymással a csoportban. Naponta összevesznek, és kibékülnek egymással, de előfordul többször is, hogy az óvó néni közbenjárásával oldódik csak meg egy-egy konfliktus. Ezeket mindig megbeszéljük, hogy senkiben se maradjon feszültség, harag. A megbocsátás fejleszti a személyiséget, mert „Aki megbocsátott: az lemond a haragról, leteszi a sérelmet, leteszi a bosszúvágyat. Akinek megbocsátanak: nő az önbizalma, hinni kezd abban, hogy jobb emberré válhat”. A megbocsátásnak hatalmas gyógyító ereje van. Megszabadít minket a múlt szenvedéseitől, és teret hoz létre bennünk az új élményekre, örömökre, a jelen pillanat teljes megélésére. “Elhozza az örömöt oda, ahol bánat volt, a békét a zűrzavarba, a boldogságot a haragvó felek közé, és mindenkinek visszaadja önmagát”.
Bocsánat állatokat rajzoltak egymásnak a gyerekek, és kértek bocsánatot, az ovis társaiktól.
Szituációs játkokon keresztül ismerkedtünk meg a megbocsátás változataival.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A 6. osztályos tanulók megélt konfliktusaihoz, mindennapjaihoz kapcsolódott ebben a tanévben is a bocsánatkérés technikájának gyakorlása. Szinte napi szinten gyakoroljuk a gyerekekkel a helyzetek kezelését. A pozitív megoldások sikerélményt adtak.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A foglalkozást a ,,Te tetted? ” nyelvtörő megtanulásával kezdtük, majd el is játszottuk. Nagy sikere volt az érzés játéknak. Zárásként a megbocsátás történet következett.