A só című népmese tanulságának megfogalmazása a szeretet és a megbocsátás tükrében.
Ne ítélj!
Bocsáss meg!
A kis dolgok mutatják a legjobban a szeretetet.

Néha előfordul, hogy valaki megbánt minket – például elveszi a játékunkat, vagy csúnyát mond. Ilyenkor szomorúak vagy mérgesek lehetünk. De van egy varázslatos dolog, ami segíthet, hogy jobban érezzük magunkat: ez a megbocsátás. Amikor megbocsátunk, azt mondjuk: „Haragudtam, de most elengedem a haragot.” Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, ami történt, hanem azt, hogy nem akarunk tovább mérgesek lenni. Így a szívünk megkönnyebbül, és újra vidámabbak lehetünk. A mai boldogságórán arról fogunk beszélgetni, hogyan lehet megbocsátani, és hogy ez miért segít abban, hogy jobban érezzük magunkat.

Foglalkozást kezdő relaxáció
A haragom kifújom, mint a cica nyújtózóm: a mondókára a tele tüdőt hallható fújással ürítjük ki, amíg a levegő kitart, közben a padon erős nyújtózással „előre kúszunk” a törzsünkkel. Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint egy csiga: mondókára a hátat domborítjuk, majd behúzzuk a fejet és a nyakat a mellkasunk védelmébe és a sarkunkra kuporodunk. Ezt néhányszor ismételtük.

Foglalkozást kezdő zenehallgatás: Bagdi Bella: Ho’oponopono
Ho’oponopono- interaktív játék- (a dalunk értelmezésére)
A képzeletbeli varázsszőnyeggel elrepültünk Hawaii szigetére, ahol a bennszülöttek különleges varázsszavakkal ajándékoztak meg bennünket. Bagdi Bella: Repülj velem c. dalával érkeztünk meg a szigetre. A varázsszó (Ho,oponopono) megtanulásával kezdtük a játékot. Mesélés következett, amely segítségével megfejthettük, mit jelent ez a szó. „S ezentúl, ha megbántod a másik szívet, a varázsszavakat elmondani ne feledd: sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek.”
Az ország népe megtanulta a varázsigéket, akik ezt követően felálltak a helyükről és szabadon sétálhattak a teremben. Egy-egy valakihez oda kellett menniük és az egyik varázsigét elmondani neki.
Végül pedig a történetet dramatizálva is eljátszhatták a gyerekek. Ehhez választottunk királyt, kormányost, bölcs embert, bennszülött kislányt. A többiek voltak a sziget, valamint az ország lakói.

A téma bevezetése
Bocsánat! Avagy a varázsszavak alkalmazása.
Arra kértem a gyerekeket, hogy idézzenek fel egy olyan helyzetet, amikor valami rosszat tettek, például megbántottak valakit, vagy hibáztak valamiben. Arról beszélgettünk, hogyan érezték magukat azután, hogy megtörtént a dolog. Vajon szomorúak vagy bűntudatosak voltak? Megbánták-e, amit tettek? Közösen gondolkodtunk azon is, hogy kértek-e bocsánatot, és ha igen, hogyan tették azt: kimondták-e a varázsszavakat, vagy inkább máshogy mutatták ki, hogy sajnálják. Végül megosztották, hogyan alakult a helyzet – sikerült-e kibékülni, megkönnyebbültek-e, ha megbocsátást kaptak. Ez a beszélgetés segített a gyerekeknek megérteni, hogy hibázni mindenki szokott, de a legfontosabb az, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket – és hogy a bocsánatkérés és a megbocsátás segíthet abban, hogy újra rendbe jöjjenek a kapcsolataink.
A beszélgetést követően minden gyermek kapott egy piros színeslapból kivágott szívecskét. Arra kértem őket, hogy minden olyan bántó szó után, amit már hallottak vagy ők is mondtak másoknak, húzzanak egy vonalat grafitceruzával a szívükre. Ahogy egyre több firka került a piros papírra, úgy vált egyre feketébbé és „szomorúbbá” a szív, ahogyan mi magunk is érezzük, amikor megbántanak minket, vagy mi bántunk meg valakit.
Ezután elővettük a radírt – amit most egy kis varázseszközként használtunk –, és kimondtuk a „varázsszavakat”: sajnálom, bocsáss meg, szeretlek. A gyerekek elkezdték kiradírozni a firkákat a szívecskékről, egészen addig, míg azok újra pirosak nem lettek. A közös élményen keresztül beszélgettünk arról, hogy a bántó szavak valóban nyomot hagynak mások szívében, de ha őszintén bocsánatot kérünk, a másik szíve is szép lassan „meggyógyul”. Ez az egyszerű, de mélyen ható gyakorlat segített a gyerekeknek megérteni a megbocsátás erejét, és azt, hogy a szavainknak mindig hatása van, sebeket ejthetnek, de gyógyíthatnak is.

A téma feldolgozása
Témafeldolgozás mesével: Tündéri bocsánat (tk. 175-176.)
Mesefeldolgozás segítő kérdésekkel:
Ha lenne egy varázspálcád, mit tennél vele?
Van valaki, akitől bocsánatot szeretnél kérni? Ki az?
Mikor köszönünk meg dolgokat?
Szeretlek! Kinek adnál piros szívet az osztályban?
Miért fontos megbocsátani? Mivel tudjuk megbántani a másikat?

Rövid dramatizáció – Hogyan lehet megbocsátani?
A beszélgetés után arra kértem a gyerekeket, hogy párokban játsszák el, hogyan lehet bocsánatot kérni, ha valakit megbántottunk. A rövid dramatizáció során a gyerekek örömmel és ügyesen mutatták be a megbékélés különféle formáit: volt, aki szép szavakkal kért bocsánatot, mások kézfogással, öleléssel vagy egy kedves simogatással fejezték ki sajnálatukat.
Ez a játékos gyakorlat segített a gyerekeknek megérteni, hogy a bocsánatkérés nemcsak szavakból állhat, hanem szeretetteljes gesztusokból is, és ezek sokat segíthetnek abban, hogy újra jó legyen a kapcsolat két ember között.

Tenyérnyomat – A közösség ereje
Az óra végén egy nagy méretű rajzlapra közösen készítettünk egy színes tablót tenyérlenyomatainkból. Minden gyermek a saját kedvenc színével festette be a tenyerét, majd lenyomatot hagyott a papíron. Ahogy sorra kerültek a kéznyomok, lassan kirajzolódott egy színes, vidám kép, tele egyéni nyomokkal, mégis egy egységet alkotva.
Ez a közös alkotás segített a gyerekeknek megélni, hogy bár mindannyian különbözőek vagyunk, mégis összetartozunk. Egy közösség vagyunk, ahol fontos, hogy figyeljünk egymásra, megbocsássunk, és támogassuk egymást, épp úgy, ahogy a sokféle tenyér együtt egy szép, teljes egészet alkotott.

A három csibe című mese remekül megmutatta, mi is az a megbocsátás. Ezután már a gyerekek is könnyebben idéztek föl egy-egy olyan pillanatot, ami rossz volt számukra. Volt, aki már meg tudott bocsátani, de olyanok is voltak, akiknek ez még nem ment. A könnycsepp színezéssel kifejezhették a gyerekek a bánat nagyságát. Az óriás könnycseppbe rajzolt eseményeket összegyűrtük, és kidobtuk, ezzel próbáltuk lezárni a dolgokat.

Ne haragudj! Sajnálom! – nehéz kimondani ezeket a szavakat, a megbocsátás pedig még nehezebb nekünk felnőtteknek is. A gyerekekkel megtanultunk egy bocsánatkérő (napocskás) versikét és elmondtuk azoknak, akiket megbántottunk az év során. Volt, aki 2-3 kisgyermekhez is odament. Ezután lerajzolta mindenki – a számára legjobban fájó történetet és az „Elengedem a sérelmem, megbocsátok!” – szöveggel magasba dobtuk a lepkéket, hadd repüljenek. Igyekszünk haragunkat nem sokáig magunkban tartani, problémáinkat minél előbb megbeszélni.