Az utolsó témakörben a boldogságóránkon az egész éven átívelő tevékenységeinket elevenítettük fel, megemlékeztünk minden olyan eseményre, ami történt velünk.
Nagyon tartalmas év van mögöttünk, jó volt felidézni, a fényképeket megnézni, rangsorolni.
Az óra második felében pedig már arra hegyeztük a hangsúlyt, mi az, amit magunkkal viszünk ebből a tanévből.
Jó volt „boldogságórázni”, részt venni egy olyan kezdeményezésben, aminek fő célja a gyermeki lélek egyensúlyban tartása, erősítése volt. Nagyon tetszett, hogy a nehézségekről is kellett beszélni, ezzel a gyógyulás útjára indult több gyermek lelke is. Nekem az egyik legmeghatározóbb téma emiatt az elengedés volt.
A legnagyobb elismerés pedig azt hiszem az volt, hogy ebben a tanévben kétszer is elnyertük a legboldogabb osztály címet. Én büszke, a gyerekek a címért pedig nagyon boldogok voltak. Közös munkával, részvétellel sikerült elérni ezt az eredményt.
Az Önök által küldött oklevelek már kinyomtatva a bizonyítványokba beillesztve.
A cím pedig azért lett az örökkévalóság szimbóluma, mert amit már átéltünk, elkészítettünk, megcsináltunk a program során, ott lesz mindig velünk, sok év múlva is emlékként mindannyiunkban.
Fenntartható boldogság
„A gyermekeink akkor tanulják meg a szeretetet, amikor alanyi jogon érzik, hogy szeretve vannak, és nem csak a különleges teljesítményeikért, hanem pusztán önmagukért is szerethetők.”
Simon András
Nálunk a tanév végén is öröm reggel iskolába jönni 🙂
Utolsó héten a napközisekkel piknikeztünk, társasoztunk, felelevenítettük a tanév boldog pillanatait.
Elolvastuk A katica elveszett pöttyei című mesét. Összegyüjtöttük a szereplőket, megbeszéltük a jó és rossz tulajdonságokat. Eljátszottunk néhány jelenetet, levontuk a tanulságot. A kényeskedés, a hivalkodás, mások megbántása rossz dolog. Katica megbánta a tetteit, ezért visszakapta a pöttyeit.
Ezek után a gyerekek szineztek, vagy akinek volt kedve lerajzolta a szereplőket!
A tanév boldogságórás feladataiból válogatva tablót készítettünk és elhelyeztük a bejáratnál.
Összefoglaló lapbookot készítettünk erről a tanévről . Benne vannak az örömök, barátok, sportok , tervek, célok ( elért és jövő ), amiért hálásak vagyunk, tehát minden ami fontos 🙂
A katica elveszett pöttyei című mese felolvasását követően megbeszéltük a mese történetét, a szereplők tulajdonságait, a mese tanulságát. Ezután kiszínezték a képeket, amit ezután felhelyeztünk a Boldogság-falra. Végül meghallgattuk a hónap dalát, ami nagyon tetszett nekik. Közös táncolással fejeztük be az utolsó boldogságórát.
A fenntartható boldogsághoz tartozó öt hatóerő közül a társas támogatás fontosságát emeltem ki a tanév utolsó boldogságóráján. Az öröm megosztása, a mások biztatása, az érzelmi támogatás egy osztályközösség életében rendkívül fontos. Kitaláltuk, hogy az utolsó tanítási napon „élő” VAKÁCIÓ!!! felíratott alkotunk. Nagy örömmel töltött el, hogy amíg én az emeleti osztálytermünk ablakából fotóztam a betűket, addig ők az udvaron ügyesen, egymásra figyelve megalkották a felírat betűit.
Meixner Ildikó EGYMI Mohács Oldi Tagintézmény
A bevezető relaxációs gyakorlat után, így év végén már kicsit megfáradva szívesen hallgatták meg a fehér és a fekete farkas című tanmesét. Kerestük magunkban a fehér farkast elsősorban, de találtunk bizony sok fekete farkast is. Jó lenne, ha minél többször a fehér farkas győzedelmeskedne a bennünk folyó csatában, igyekezni fogunk az ő életben tartásában!
Zenehallgatással zártuk az órát és egyben a tanévet is. Folytatjuk jövőre!