A második osztály júniusi alkotása a Fenntartható boldogság címet kapta.
A júniusi boldogságórát elkészítette és feltöltötte: dr.Beleznayné Váradi Anett Eszter
Fenntartható boldogság
A 2023/24-es tanév bővelkedett programokban. Év elején több mint 20 diák jelentkezett a Boldogságóra szakkörre. Nagy örömömre szolgált, hogy a több éve szakkörre járó diákjaim jóhírét vitték a foglalkozásoknak. Így évről évre egyre többen csatlakoznak hozzánk. Októberben heti rendszerességgel indultak el a szakköri foglalkozások. A kezdeti összerázódás után hagyományaink szerint december elején először Luca búzát ültettünk. Majd elhatároztuk, hogy a Szegedi Petresi utcai óvodának a kollégiumban (jócselekedetek témakörben) adományt (plüssállatokat és édességet) gyűjtünk. Azonban szerettük volna az óvodát hosszabb távon is támogatni. Ezért elhatároztuk, hogy örökbe fogadjuk az egyik csoportot, a Ficsergőket. Ennek a csoportnak mézeskalácsot is sütöttünk. Rövid látogatást tettünk az óvodában, átadtuk az adományt és a csoport életkorának megfelelő boldogságórát tartottunk. A látogatásról Erdélyi Lujza szakkörösöm írt élménybeszámolót, mely a Szeged.hu Hír- és Médiaoldalon valamint a Szegedi Tükörben nyomtatásban is megjelent. Februárban, farsangkor, húsvét előtt és gyermeknap alkalmából újabb látogatásra került sor. Az óvodapedagógus kollégák kérésére rövid ismertetőt tartottam a boldogságóra programról, melynek köszönhetően ők is sikeresen csatlakoztak a Boldog Óvoda címet viselő intézmények sorába. Egy másik óvodába, a Fő Fasori óvoda pedagógusaihoz is meghívtak egy élménybeszámolóra. Ők is szándékoznak csatlakozni a Boldogságóra programhoz.
Visszatérve a szakköri programokhoz, áprilisban ismét elmentünk közösen kirándulni, ezúttal az Algyői Tájház egyik termét béreltük ki tankerületi segítséggel, a szabadban relaxáltunk, beszélgettünk, lementünk a Tisza partjára, nyársat faragtunk és sütögettünk, vidáman, játékosan töltöttük az időt. Még egy indulót is választottunk magunknak. Mivel én német szakos nyelvtanár vagyok, Mark Forster Sowieso című számát, amely arról, szól, hogy az élet teli van változással és mindig kinyílik egy új ajtó, mindig van egy megoldási lehetőség. Spontán jött az ötlet, de úgy éreztük ez tükrözi igazán a pozitív életszemléletünket. Még ugyanebben a hónapban bekapcsolódtunk a KÖHÉT (Középiskolások Hete) rendezvény sorozatába is egy boldogság kaszinóval. A kaszinóban zsetonokkal lehetett olyan erősségekre, mint például, a bátorság, kreativitás, nyitottság licitálni, majd ezeket a pozitív tulajdonságokat elcserélni egymás között. Április végén megszerveztük a saját kis szakköri ballagásunkat. Ajándékul egy befőttes üvegben hamuba sült pogácsát, idézeteket, jókívánságokat (személyre szabottan mindenki mást és mást kapott), csokoládét adtuk útravalóként. Hat régi, részben alapító szakkörösünktől vettünk búcsút. De mindig szeretettel várjuk őket vissza. Májusban, a mozgás hónapjában, vidám mozgásos délutánt szerveztünk Szegeden a Mátyás téren, ahol a kollégisták kipróbálhatták a mezítlábas Nia örömtáncot és vidám sorversenyen mutathatták meg ügyességüket. Ezzel is megtapasztalva a mozgás boldogságfokozó erejét és csatlakozva a Kihívás napja 2024. országos rendezvényhez. Nagyon örültem, hogy a boldogságóra szakmai csapat felkérése ezután már négy szakkörös lányom a Diák Nagykövet címet is viseli. Június 11-én Budapesten a Boldogságóra szakmai csapat központjában élménynapon vettünk részt. Vörös Diána, Beliczki Panna, Dinda Maja és Tóth Edina bemutatta a boldogságóra szakkör eddigi tevékenyégét és a jövőbeli vállalásaikat. A találkozó lehetőséget adott arra is, hogy a szegedi lányok felvegyék a kapcsolatot két 11. osztályos társukkal a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégiumból. A jövőbeli együttműködés célja a középiskolás korosztály hatékonyabb megszólítása. A négy lánnyal és a velem készült interjú július elején jelenik meg a Szeged.hu Hír- és Médiaoldalon valamint a Szegedi Tükörben nyomtatásban.
Mivel Boldogságóra Pedagógus Nagykövet lettem, vállalásaim közé tartozik a program népszerűsítése a Székhely Intézmény falain kívül is és sajtószereplés is. Januárban stúdióbeszélgetésen vettem részt két másik boldogságórás kolleganővel a Szegedi Városi Televízióban. Egy kolleganőm kérésére havonta jártam mindig más és más témát választva a csoportfoglalkozásaira a Szegedi Városi Kollégium Fodor József Tagintézménybe. A Boldogságóra Program jóvoltából az idei évben két nagyszerű és nagyon hasznos továbbképzésen (Mindfulness Tanfolyam Pedagógusoknak és a Fedezd fel Erősségeidet Pedagógusként) is részt vettem. Hálás köszönet a lehetőségért.
Végezetül szeretném kifejezni hálámat, hogy immár hatodik éve tagja lehetek a boldogságórát tartó pedagógusok egyre bővülő táborának. rengeteget tanultam, fejlődtem én magam is ez idő alatt. Így a saját megélt élményeim által tudom igazán tanítani diákjaimat, családtagjaimat, barátaimat, kollegáimat arra, hogy pozitívabbam szemléljék a körülöttünk lévő világot.
,, A boldogság semmi egyéb, csak a jó érzés. A jó közérzés. Az az érzés, hogy érdemes az embernek élni.”
Az elmúlt kilenc hónap témáit, pillanatait idéztük fel képek, elkészült munkák közös megtekintésével.
Beszélgettünk arról is, hogy kinek melyik téma tetszett legjobban és hogyan tudják a gyerekek a boldogságóra tapasztalatait beépíteni a mindennapjaikba.
A Fenntartható Boldogság témáját összekötöttük Az óceánok világnapjának megünneplésével. Összegyűjtöttük az óceánokban élő állatokat, majd arról beszélgettünk, hogy melyek a legveszélyeztetettebb óceáni állatok, és mit veszítünk akkor, ha már nem lesznek velünk.
Éves Beszámoló Hőseim csoport 2023/2024 tanév
A boldogságórákat harmadik éve tartom az osztályomban, jelenleg hetedikesek a Hőseim csoport. Úgy látom, hogy a témák feldolgozása pozitív hatással volt az osztályközösség alakulására és a gyerekek lelkivilágára, ezért a 2023/2024-as tanévben is folytattam osztályommal a boldogságórákat.
Szeptember: Hála
A beszélgetőkör kezdetén, mindenki elmondta, mi történt vele a nyár folyamán, mit köszönhet szüleinek, barátainak. Végiggondoltuk prof. dr. Sonja Lyubomirsky boldogságkutató sorait, miért érdemes hálásnak lenni, hogyan erősíti önbecsülésünket, oldja szorongásainkat és hogyan szünteti meg a haragot, irigységet. Ezután tabletek segítségével közös szófelhőt készítettek a tanulók, melyet ki is nyomtattam nekik és kitettük az osztály faliújságjára. Végül mindenki megrajzolta a saját önbizalom hegyét, bejelölte, hol áll most és összekötötte egy ösvénnyel a csúcsot.
Október: optimizmus
A serdülőkor nagy változásokkal jár és mindenki másképp éli meg. Míg van, aki állandóan nevetgél, néhányan hajlamosak sötétebben látni a dolgokat. Először motiváló idézeteket olvastunk, majd a csapatok elkészítették a saját optimista képkeretüket, a közös munka során pedig jókat lehetett beszélgetni arról ki milyen helyzeteket lát megoldhatatlannak és hogyan lehet más szemszögből tekinteni a dolgokat.
November: társas kapcsolatok
A társaskapcsolatok ápolása folyamatos feladatunk az év folyamán, az osztályba idén is érkezett új tanuló, de a megszokott társaság tagjai is okoztak egymásnak meglepetéseket. Az órát önbizalomfejlesztő relaxációval kezdtük. A körkérdéseink gyakorlatot szívesen végeztéka tanulók, a kalapba hamar összegyűltek a titkos kérdések, miközben a Jobb veled a világ dalt hallgattuk. Ezután a gyerekek kérésére a belső körbe a fiúk, a külsőbe a lányok álltak és elkezdődött a játék. A válaszokon sokszor meglepődtek a gyerekek, új dolgokat ismerhettek meg egymásról. Az órát közösségépítő játékkal zártuk, melyben ki kellett találni, mit rajzol a mögötte álló gyerek másik hátára.
December: boldogító jó cselekedetek
Az óra elején idézeteket választhattak a gyerekek, és elmondták, mit jelent számunkra segíteni másokon, milyen érzésekkel tölti el őket a segítségnyújtás. Ezután mindenki választott egy személyt, akinek Jobb Veled a világ, nem vagy egyedül képeslapot készített, miközben a Jó emberré csak a szívemmel válhatok dalt hallgattuk. Ezt követően karácsonyi díszeket készítettünk az osztályba.
Január: célok
A célok kitűzése nagyon fontos, közeledve a továbbtanuláshoz egyre tudatosabban kell a gyerekeknek céljaik felé haladni. A hátranézek, előrelépek feladat mondatait kinyomtattam és be kellett fejezniük a tanulóknak. Eközben a győzelem tündér dalát hallgattuk meg. Ezután néhányat felolvastam és ki kellett találniuk, kiírhatta a befejezéseket. Az ilyen fajta gyakorlatokat nagyon szeretik tanulóim. Azt is megbeszéltük, hogy a tavalyi év folyamán kitűzött célok közül mit sikerült megvalósítaniuk, mely célok módosultak és mi az, amiért érdemes tovább küzdeniük.
Február: megküzdési stratégiák
Az órát a „Pozitív élmények újraélése-zenés relaxáció”-val kezdtük, majd a gyűjtögetés feladatot végeztük el. Mindenki írt egy nehéznek mondható helyzetet egy kis cetlire, összegyűjtöttük a kalapba. Aki kihúzta, annak ki kellett találnia hozzá egy problémamegoldó módot. Ezután a Valentin naphoz kapcsolódva szívecskékre írták a gyerekek üzeneteiket, és az aulában kihelyezett Valentin-napi üzenőfalon helyezték el.
Március: apró örömök
Ráhangolódásként négyzetlégzést alkalmaztunk, majd a motiváló idézetek elolvasása után arról beszélgettünk, milyen apró örömök vesznek körül bennünket, amit talán észre se veszünk. Majd arról is, hogy kit mennyire keserítenek el saját kudarcai. Ezután a „még” labda gyakorlat következett. Mennyivel könnyebb elfogadni a sikertelenséget, ha nem tekintjük végleges állapotnak és milyen jól esik egy-két biztató szó. Az óra második felében a Föld órájához kapcsolódóan a túlfogyasztásról beszélgettünk és nagyon sok pozitív példát hoztak a gyerekek az újrahasznosításról, a ruhák elajándékozásáról, a megunt dolgok újbóli felhasználásáról. Az imádok élni dallal zártuk az órát.
Április: Megbocsátás
Az osztályközösségen belül mindig vannak összezördülések, és a nézeteltérések után fontos a megbocsátás. A tanulókat előzetesen megkértem, hogy gyűjtsenek nagyobb lapos kavicsokat, most ezeket vettük elő. Megbeszéltük, miért fontosak az osztályon belüli jó kapcsolatok, hogyan szépíti meg életünket a barátság, egymás biztatása. Ezután előkerültek a festékek és az ecsetek, volt, aki kis rajzzal, volt aki szavakkal fejezte ki az egymás iránti barátságát.
Május: A mozgás öröme
Az osztály tanulói között vannak örökmozgók és van, aki szeret otthon ücsörögni a számítógép előtt. Abban viszont mindenki egyet értett, hogy a mozgás fontos és egy kis kondiparkozás erre jó lehetőséget adott. A közösségi élmény hatásásra az osztályon belüli kapcsolatok is erősödtek.
Június: Fenntartható boldogság
Az órát a „Minden nappal egyre jobban” című dal meghallgatásával kezdtük közben a padtársak egymás szemébe néztek. Ezután megbeszéltük, hogyan érezték magukat a gyerekek. Ezt követően a barátságról keresgettünk közmondásokat, megbeszéltük, milyen egy jó barát. Mivel Apák napja közeledett, felajánlottam a választási lehetőséget. Aki akart, apák napi verset írt, és volt, aki a kiválasztott közmondást rajzolta le. Az óra kellemes hangulatban telt.
Buj, 2024.06.21
Pappné Szőllősi Gabriella
Buji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
A tizedik téma a fenntartható boldogság volt a boldogságóra keretében, melyet heti tervnek megfelelően valósítottam meg. Cél, feladatrendszer: Az eddigi kilenc hónap témáit a gyerekek tudják alkalmazni mindennapi életükben! Alkalmazzák a már megismert boldogságfokozó technikákat! Őrizzék meg a boldogság új szintjét, a gyakori pozitív érzelmeket! Életre szóló utazás, életre szóló kihívás. Kiemelt fejlesztési terület, differenciált fejlesztést igénylők: pozitivitás iránti elkötelezettség, tettvágy, társak támogatása, együttműködési képesség, önismeret, énkép, önérvényesítés fejlesztése, viselkedés a tevékenységekben: motiváltság, elmélyültség fejlesztése. Játékaink voltak: Szeretetfolyosó, Seprűtánc
Bízz bennem! Boldogság várat építettünk a homokozóban. Személyiség fejlesztő dalokat hallgattunk, Bezzeg Andrea: Boldog erdő- Kerekerdő meséjét hallgathatták meg a gyermekek. Kirándultunk az debreceni Állatkertbe, kincseket gyűjtöttünk, játszottunk a boldogság erdőben! Felidéztük közös emlékeinket, boldog pillanatainkat, képeket nézegettünk laptopon. Boldogság fűzért, boldogság órát készítettünk. A hónapot közös gyermeknapi programokkal zártuk. (Jurta, nyíllövészet, rendőr kutyabemutató, arcfestés stb.) Végül felragasztottuk a Boldogság vár tizedik lépcsőfokát.
A 10 hónapos program lezárása. Jobb Veled a világ!
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
A gyerekeknek elmeséltem az indián mesét, mellyel kapcsolatban érdekes véleményeket fogalmaztak meg.
Az iskolai faliújságon erdőfürdőzésre invitáltuk az iskola apraja-nagyját.
Június 19-én lebonyolítottuk az I. Iskolai darts versenyt. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a szervezésben részt vevő Boldogságórás csapatnak az egész éves munkáért. Hálás vagyok, hogy egy ilyen szuper csapatot irányíthatok.
Ebben a hónapban visszatekintettünk a mögöttünk álló és élményekkel teli hónapokra, sokat beszélgettünk arról, milyen boldog percekben volt részünk.
Hálát adtunk azért, hogy év végére sokat fejlődtek gyermekeink, barátságok születtek és hat kisgyermeket útnak indíthatunk az iskolába. Hálásak vagyunk minden boldog percért, amit együtt tölthettünk a gyerekekkel. Sok-sok izgalomban volt részünk, melynek emlékét őrizzük, dédelgetjük és kacagva emlegetjük, a barátságokat pedig ápoljuk nemcsak a gyerekek, szülők is egymás között. Ahol tudunk, segítünk, hiszen itt van a nyári összevonás, több csoport ilyenkor összevonásra kerül. Vannak céljaink, álmaink a nyárra vonatkozóan és az iskolakezdésről is sokat beszélünk. Tudjuk, hogy ezek a hónapok sem lesznek akadálymentesek, de törekszünk mindennek a jó oldalát nézni és törekedni a céljaink elérésére. Sokat mozgunk, sokat vagyunk már az udvaron, és a családtagokkal is egyre több alkalmunk van kikapcsolódni, kirándulni.
Mostmár sokan élvezzük a szünidőt, aki még jár óvodába, sokat kertészkedik velünk, de az eltelt egy év Boldogságórás foglalkozásai örökre emlékezetesek lesznek számunkra. Ősztől új csoporttársakkal, ismét integráló autista csoporttal próbálkozunk majd Boldogságórás foglalkozásokat megtartani. Reméljük, hogy velük is ilyen emlékezetes, élménydús perceink lesznek.
Arra törekedtem, hogy a boldogságórák velünk és az integráló csoportokban is boldog percekben, izgalmas kalandokban, gazdagságban teljenek, és úgy érzem, hogy egy hosszú utat jártunk be szeptembertől mostanáig. Hálával tartozunk a boldogságóráknak!❤️
Boldog nyarat, emlékezetes perceket kívánunk mindenkinek.
Mészárosné Ádám Andrea
óvodapedagógus, óvodaigazgató-helyettes
Maglódi Napsugár Óvoda
Nyuszi csoport
Egész tanévben azon „munkálkodtunk”, hogy a boldogságfokozó stratégiákat megismerjük. Eljött az utolsó hónap, a FENNTARTHATÓ BOLDOGSÁG ideje, amikor már tudniuk kell a gyerekeknek, hogyan alkalmazzák ezeket a technikákat a mindennapi életben. Kíváncsi voltam, hogyan vizsgáznak ebből a tantárgyból!
Az év során célom volt, hogy elhintsem a kis Boldogság-Szeretet magokat a gyerekek szívében, hogy a virágokat, gyógynövényeket ők neveljenek belőlük, lelkük egészségét szolgálva.
Igyekeztünk a vakáció előtti napokat kihasználni, örömteli percekkel gazdagítani, egymásra odafigyelni, nagyokat játszani, békében együtt lenni. (MEGBOCSÁTÁS Macinak már csak egyszer kellett egy összezördülésnél segítenie. 😊) Számomra nagy öröm látni tanítványaimat, milyen együttműködő, egymásra odafigyelő, szeretetteljes kis társasággá értek. A június adta megnövekedett szabadidő, több játékidőt is teremtett. Jó volt látni, milyen felszabadultan, nagy barátságban építettek, rajzoltak, barkácsoltak. A tanév során TÁRSAS KAPCSOLATAIK fejlődtek, új barátságok szövődtek.
A hónap a visszaemlékezés hónapja volt. Emlékeinkből merítettünk.
Megleptem a gyerekeket, és az általam megőrzött 1. és 2. osztályos Boldogságórás munkáikat kiosztottam nekik. Élvezet volt nézni, ahogy rácsodálkoztak a rég nem látott kis rajzaikra, alkotásaikra… Visszajöttek hozzánk a szuper hőseink, akik segítettek a CÉLOK elérésében, felkerültek az OPTIMISTA szemüvegek, megépítettük újra a MEGKÜZDÉS várát. Megmutattam a gyerekeknek a hónapok témáihoz írt beszámolókat, képmontázsokat. Így szálltunk fel az emlékezés vonatára, és álltunk meg a havi témák állomásain. Minden állomáson megpihentünk, beszélgettünk az adott témáról, felelevenítettük az emlékezetes pillanatokat. Újakkal gazdagítottuk. Aki akart, kiállítást rendezhetett a munkáiból.
Mindenki megnyitotta a Boldogság-füzetét. Abba ragaszthatta bele a kedves rajzemlékeket. Igaz, az idő rövidsége miatt nem sikerült a végére érni a feladatnak, de majd jövőre folytatjuk!
Emlék-puzzle-t készítettünk. A kirakó egy-egy elemére a gyerekeknek az év egy kedves emlékét kellett megrajzolniuk. Ezekből állt össze egésszé a faliújságunkra az összerakott kép.
Rajzot tanító kolléganőm aranyos Vakáció-váró munkát talált ki a gyerekeknek: nyári bakancslistát írtak, rajzoltak. Változatos, kedves listák születtek. Remélem, sikerül a gyerekeknek elérni az álmaikat, és boldogan telik a nyári szünetük!
Kirándulásban, sportokban, TESTMOZGÁS-ban nem volt hiány ebben a hónapban sem.
Június hónapot egy osztálykirándulással indítottuk. A valóságban is vonatra szálltunk. Jókedvünkkel elűztük a borús időjárást, utána nem volt akadálya, hogy szuperül érezzük magunkat. A gyerekek szavazata alapján a legjobb élmény a sétahajókázás volt a Balatonon.
Részt vettünk az iskolai sportnapon is. A harmadik évfolyamosokkal lejátszottunk egy focimeccset. A tornateremben „labda-partit” tartottunk. Más napokon is szívesen alakítottunk csapatot az udvaron, hogy még újabb labdajátékokat tanuljunk.
A zenehallgatás, éneklés táncolás számunkra a kedves, örömhozó elfoglaltságok közé tartozik. Többször meghallgattuk, együtt énekelte az osztály az év kedves dalát a „Szeretet ábécét. Valamint Bella „Jobb Veled a világ” dalára táncra perdültünk. Egyik napon éneket tanító kollégámmal dalos-sétára vittük a gyerekeket. Mit jelentett ez? Az APRÓ ÖRÖMÖK hónapját felidézve, igyekeztünk meglátni az apró szépségeket, virágokat, állatkákat. Ha pedig valamivel kapcsolatban (méh, csiga, rózsa, fenyőfa…) egy nóta is eszünkbe jutott, azt elénekeltük. Az igazi öröm akkor ért bennünket, mikor sétánk során egy bölcsőde udvarához érkeztünk: a picik kint játszottak. A nevelőknek elmeséltük, hogy mi egy dalos-túrán vagyunk éppen, megengedik-e, hogy énekeljünk a piciknek. Nagy boldogság volt a gyerekeknek, hogy előadhatták kis közönségüknek a legkedvesebb dalaikat.
JÓ CSELEKEDETEK-ben sem volt hiány ebben a hónapban sem. Az osztálykiránduláson az egyik kislány szülei hívtak meg bennünket egy fagyizásra. Egy másik tanítványom, aki márciusban érkezett hozzánk, mindenkinek készített egy kis ajándékcsomagot, amelyek egy-egy üzenetet is rejtettek. Megköszönve a befogadást, az új barátságokat, az odafigyelést. Egy kisfiú pedig születésnapja alkalmából szintén fagyizásra hívott bennünket.
Az utolsó találkozásunkkor, a bizonyítványosztáskor, megajándékoztam a gyerekeket a HÁLA-oklevéllel. Köszönetet mondtam nekik egész éves Boldogságórás részvételükért.
Sok szép élménnyel gazdagodtunk, jelesre vizsgáztak BOLDOGSÁG tantárgyból. Ha még valamit tanulnunk, gyakorolnunk kell, azt jövőre folytatjuk!
Idézettel engedtem el őket nyári útjukra: „Az igazi boldogság a szívedben él.” Nyáron is!