
Fenntartható boldogság


Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény
Ismét három boldog foglalkozást töltöttünk a témával. Köszönjük az egész évi témaötleteket. Mindenkinek szép nyarat, jó pihenést kívánunk! Viszont látásra, szeptemberben!


Júniusban felidéztük az idei boldogságórák legfontosabb üzeneteit, örömeit, tapasztalatait, kedvenc játékos feladatait, melyeket a napocska sugaraiként ábrázoltuk. Önismeretünk fejlődésének eredményeként felépítettük Büszkeségeink házát, melyek téglája egy-egy gyermek sikereit jelzik. Boldogságkoktélunk elkészítésével, pohárköszöntővel pedig értékeltük az osztály együtt elért eredményeit.


Speciális Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy
A Kíváncsiak csapat miután szülinapi bulit tartott, két órán keresztül nosztalgiázott az év pozitívumain és megpróbáltunk a boldogságról beszélni és arról, hogy mit tehetnek annak érdekében, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.A tevékenységen egy szülő is résztvett bekapcsolódva a gyerekekkel való munkában valamint az óra végén való zenés – táncos tevékenységbe.
A segédanyagban kapott emberalak-sziluettet használva a gyerekek kiszínezték / díszítették „magukat”, majd közösen a csoportvezetővel elhelyezték egymás mellett magukat egy kartonlapon.A csoportvezető is résztvett a színezésben hiszen ő is a csoport részese volt.Miután elkészült a közös munka, az év során hallgatott Bagdi Bella dalaira táncoltunk.Ilyenek voltak a „Repülj velem”, „Ha boldog vagy”, „Jól érzem magam” illetve a hónap dalát is meghallgattuk. együtt táncolt szülő-gyerek és tanár.Énekelni nem igazán tudták, mert a szövegek megtanulása nehezen megy, de a mozgás annál inkább jobban.Jó hangulat kerekedett, amit a boldogságórának köszönhetünk !
Jobb Veletek a Világ 🙂

A „mosolygos csillagok” csapat az idén elballagott, ezért a boldogságórát is ennek a szempontnak a figyelembevételével tartottuk.Picit felelevenítettük a négy év emlékeit és külön kitértünk az egy éves boldogságórán folytatott tevékenységekre.Picit mindenről beszéltünk, de többnyire arról, hogy milyen pozitív élményeket szereztünk ezidő alatt, megneveztük azokat az érzelmeket, melyeket átéltünk bizonyos tevékenységek során, emlékeket gyűjtöttünk, amit magukkal vihetnek ősztől, amikor már más iskolában fognak tanulni.Elkészítettük szóban mindenki személyes boldogság koktélját, majd lassan rátértünk az „Együtt vagyunk” tabló elkészítéséhez.A segédanyagban található emberalak – sziluetteket használtuk.Minden gyerek külön kapott egy-egy sablont, melyet kedve szerint színezhetett.A csoportvezető is elkészítette saját figuráját, hiszen ő is a csoport részese volt.Mikor elkészültek a rajzok kartonpapírra ragasztotta minden a sajátját.Két lány a csoporttól picit függetelenül helyezte el magát és téma szintjén is eltért a csoport többi tagjától, mivel mindvégig utánozták egymást illetve elválaszthatatlan barátnék voltak.
Jó volt együtt lenni, az óra végén mindenki megnevezte azt a pillanatot, ami számára a legtöbb pozitív élményt hozta az egy éves munka során.Fotókat nem igazán készítettem róluk az utóbbi 2-3 hónapban, mert érzékenyek rá, de a munkájuk most is rögzítve lett.
Köszönjük a lehetőséget !

Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az utolsó órán zenét hallgattunk és énekeltünk.Az év elején készített ígéret kártyákat felolvastuk és megbeszéltük, hogy mi valósult meg belőle.Kiderült, hogy mindenki teljesítette a vállalt feladatot.

Radó Tibor Általános Isk. és EGYMI
Hát véget ért! Éljen a vakáció! Bizony, sokat kellett tanulnunk a jó bizonyítványokért. Az utolsó boldogságórán megrajzoltuk a boldog osztályunkat, akik kézenfogva érik el a céljaikat, és akkor boldogok igazán, ha együtt vannak. Szeretjük egymást, és erre koccintottunk is a jéghideg és édes boldogságkoktéllal! Mindenki egészségére!
Köszönjük a sok érdekes feladatot, a rengeteg ötletet, és azt, hogy a boldogság felé terelgettetek bennünket! Jó pihenést!

Rado Tibor Általános Iskola és EGYMI Győr
Véget ért ez a tanév is! Már nagyon vártuk az utolsó napokat, amikor sokat játszottunk, és a tanárok is lazábbak voltak, mint máskor. A Boldogságórán beszámoltunk a sikereinkről. Magunk is meglepődtünk, hogy mennyi mindenben fejlődtünk, és mennyi mindent megtanultunk. A Boldogságórák nemcsak az agyunkat dolgoztatták meg, hanem a lelkünknek is jót tettek! Mindenki egyenként beszámolot róla, számára melyik volt a legfontosabb boldogság technika és, jövőre melyikből szeretne többet magának. Érdekes óra volt. Csatoljuk a felső tagozat sikerfalát, ahol összegyűjtöttük a tanév legjeit!
Jó nyarat minden kedves boldogságórásnak!