Tündérkert Keleti Óvoda Ligeti Tagintézménye
Nyíregyháza, Liszt F. u. 32-34.
BOLDOGSÁGÓRA PROGRAM – JÚNIUSI BESZÁMOLÓ
FENNTARTHATÓ BOLDOGSÁG
Motiváció:
Mozgásba ágyazott relaxációval
Téma feldolgozása:
• Bagdi Bella: Jobb veled a világ c. dal meghallgatása – gyakorlása ( már ismerik)
• Szeretetfolyosó
• Boldog erdő – kerek erdő ( Kk. 211.o.)
Átvezetés:
• Munkafüzet feladatainak megoldása
• Játékos táncmozdulatok gyakorlása Bagdi Bella: Jobb veled a világ c. dalra
A június, nemcsak az első két hete – de az mindenképpen úgy gondolom, a fenntartható boldogságról fog szólni. A hónap közepén nyugdíjba vonul a váltótársam, akit nagyon szeretünk. Már májusban megkezdtük a titkos búcsúnk megszervezését: minden gyerek készít egy rajzot Mártika néninek, amit beköttetünk, minden féle vicces történetek, fényképekkel együtt. Verset és táncot tanulunk, hogy melyik dalra: Jobb veled a világ – Bagdi Bellától. Tehát lelkesen gyakoroljuk a mozdulatsorokat, van kiért! Színes papírokra hálarajzok készülnek, egy –egy mondattal (felnőtt írja), s hála befőtt készül belőle neki. Ezek az elkezdett folyamatok a gyerekek legbensőbb érzéseikből válnak kézzel fogható, szemmel látható dolgokká. Jobban nem is lehetne a fenntartható boldogságot megéreztetni a gyerekekkel: tedd boldoggá a másikat, tedd széppé a napját, szerezz neki örömet, mert ettől mi is örülünk, boldogabbá válunk, szebb lesz a napunk.
A szeretetfolyosót imádjuk, megtanultuk megkeresni a másik gyerekben a jót, s kimondani, mert ha magunkra halljuk ugyanezt, nekünk is jól esik. Ezt cselekedni nem kerül semmibe, és sokkal jobb érzés jót mondani, mint megbántani valakit –kipróbáltuk. A mesehallgatás kedvenc időtöltést jelent nekünk és a feladatok, főleg az elkötelezett nagycsoportosoknak könnyen elvégezhető a szimbólumok megismerése után. Amíg a készülődés tart, nálunk a titkos meglepetés varázsa pozitív érzésekkel tölti meg a csoportunk, s aztán… remélem mindig .







