Az év utolsó óráját online tartottuk meg. Sokat beszélgettünk a témáról, és az egész évben tapasztaltakról. Korábban szívesen rajzoltak a gyerekek, ás most – nagy meglepetésemre – inkább a versírást választották. Nagyon örülök az eredménynek, mert látom, hogy nem hiába dolgoztunk 10 hónapig.
Fenntartható boldogság
Szegedi Orczy István Általános Iskola
Beszámoló
Boldogságóra program
2019 szeptemberében kezdtük meg a Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziumában a Boldogságórák megtartását. A programra több osztály is jelentkezett, iskolai szociális munkásként vállaltam, hogy minden hónapban, egy osztályfőnöki óra keretén belül tartom meg a foglalkozásokat. A programot 8 osztállyal kezdtük meg.
Az órák mindegyike kis elméleti ízelítővel kezdődött, majd rendszerint beszélgetéssel folytatódott. Volt olyan téma, amiről szívesen beszéltek a diákok akár az egész osztály előtt, máskor viszont jobban beváltak a kiscsoportos beszélgetések, tapasztalatmegosztások. Többször használtuk a kártyákat, nagyon jól használhatóak voltak, többféle játékot is kipróbáltunk.
A program során körbejártuk a témaköröket, a diákok elmondták saját élményeiket, meglátásaikat, olykor kimondtak olyan bölcsességeket, amelyek rengeteget képesek hozzátenni ehhez a szép feladathoz.
Meglátásom szerint, az egyik kedvenc témakör a hála, és annak gyakorlása. Jól bevált feladat volt, hogy körbementünk az adott osztályban, és mindenki elmondhatta, hogy ő miért hálás az adott napon. Kifejezetten tetszett, hogy olyan dolgokat is mondtak a diákok, amelyeket vehettek volna teljesen természetesnek: hogy szép az idő, hogy együtt lehetnek a barátaikkal, vagy, hogy lesz edzés délután.
Összességében úgy látom, hogy a boldogságórák segítenek a középiskolás korosztálynak abban is, hogy átsegítsék őket azon az olykor nehézségekkel, csalódásokkal, és néha elvárásokkal – önmagukkal szemben is – teli időszakon, amelyen szinte minden tinédzser korú fiatal keresztül megy. Emellett jobban megismerik önmagukat is, amely szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy eredményesen tudják használni azokat a boldogságfokozó technikákat, amelyeket a boldogságóra program keretén belül igyekszünk/igyekeznek elsajátítani.
Szeged, 2020. 06.01.
Szalma Bettina
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
A foglalkozás dátuma: 2020.06.04.
A foglalkozás címe: Fenntartható boldogság – évértékelés
Az utolsó, tanévet záró júniusi hónapban az idei tanévben megtartott boldogságóráink tartalmát, sikerességét, pozitív hatásait értékeltük.
Az óra megvalósítása online kereteken belül zajlott a diákok által már jól ismert Zoom felületen.
Feladatukban az ünnepléshez, közös koccintáshoz színes, nyári gyümölcsös italokat kellett készíteniük, majd a koccintás előtt lefotózni és elküldeni. Ezekből a képekből készítettünk egy montázst az évértékelő megemlékezéshez.
Utolsó témánkhoz érve azt kértem a gyerekektől, készítsenek egy kártyát , merre ráírják, hogy „Együtt vagyunk!”, díszítsék ki, és úgy fotózzák le, hogy ők is rajta legyenek.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola
Ezt írtam a gyerekeknek:
Kedves gyerekek!
Az utolsó témához érkeztünk, melynek címe: Fenntartható boldogság. Mottója : Imádok, imádok, imádok élni! Arra kérlek , hogy rajzolj egy nagy poharat! Írjál bele boldogító, kedves szavakat. Olyan szavakat írj, amelyektől te jól érzed magad. Készítsd el a saját boldogságkoktélodat! Színezd ki! Fejezd be a mondatokat a saját gondolataiddal. Jó munkát kívánok! Szeretettel: Eti néni
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Mivel kinyitott az óvoda, így a csoportom ismét részt vehetett a játékokban.
kezdtük a szokásos relaxációs feladatokkal. Feszítő, lazító, villámrelaxáció, arcjátékok, tánc, közös ének.” Szép nap” című dalra, köralakítással, közös éneklés. Táncoltunk, a „Pozitív gyerek vagyok” zenére. Színezési feladat- boldogság kereke. Mese meghallgatása után, beszélgetés. Alkalmazni is szoktuk a tanultakat. A megbocsátás napi rutinná vált. Aki valamilyen bántalmazást okozott a pajtásának, bocsánatot kellett kérnie. Hálát adtunk, hogy ismét együtt vagyunk az óvodában. Szeretett folyosón áthaladva a gyerekek egy, egy simogatást kaptak egymástól. Egy kislány a vers próba miatt bejött az óvodába. A csoport tagjai öleléssel köszöntötték. Beszélgettünk a barátságról, miért fontosak a barátok és hogyan kell viselkedni velük. Sétánk során, megcsodáltuk a természet szépségeit. Úgy érzem, sok segítséget kaptak a gyerekek a problémájuk megoldásában, pozitív gondolkodásuk formálásában.
Feladat:
Írd le!
„Digitális munkarend alatt mely azok a dolgok/érzések/kapcsolatok, melyek értéke fontosabbá vált?”
Június témája a fenntartható boldogság. A zárt csoportban megosztottam a mesét a családok felé, valamint a hónap dalát, a „Jobb veled a világ”-ot is. A gyerekekkel nemcsak elképzeltük a mi boldogságvárunkat, hanem még az ősszel le is rajzoltuk. A gyerekek kiszínezték, lelamináltam, és felragasztottuk az egyik szekrényre, ahol jól látható. Minden hónapban megnéztük, melyik lépcsőfokon állunk, mikor érjük el a várat. Az egyik kisfiú minden órán megkérdezte, hogy ha elérjük az utolsó lépcsőfokot, akkor el fogunk-e menni egy igazi várhoz is. Nagyon jó ötletnek tartottam, és bíztam benne, hogy ezt meg is fogjuk valósítani. Sajnos a koronavírus közbeszólt, így közösen nem jutunk, nem jutottunk el valóságos várhoz.
A mese hallatán lehetőség volt felidézni az elmúlt hónapok boldogságórás eseményeit. Biztos vagyok benne, hogy a gyermekek is visszaemlékeztek az óráinkra. A hónap dalát már korábban is hallották, így ez nekik nem volt teljesen új.
A csoportomba járó gyerekek többsége elhagyja az óvodát, ősztől iskolások lesznek. Akik pedig maradnak… velük újra átéljük a boldogságórákat, remélhetőleg minden hónapban egymás közelében, személyesen.
Remélhetőleg az utolsó online Boldogságórát tartottuk meg a gyerekekkel. Megbeszéltük kinek melyik téma volt a legnehezebb, kinek mi segített legjobban abban, hogy boldogabb, sikeresebb legyen az elmúlt tanévben. Elmondták a gyerekek, melyik mese, melyik dal, melyik játék volt a kedvencük. Aztán „ellopva” Lilla és Bella online játékát, mi is játszottunk Pozitivityt. Rettenetesen élveztek a gyerekek, a szülők és én magam is! Rögtön jött szülői visszajelzés, hogy otthonra is beszerzik a társasjátékot! A gyerekek lelkesedését látva megbeszéltük a szülőkkel, hogy fenntartjuk nyáron is ezt a játékformát!