Fenntartható boldogság.
Fenntartható boldogság
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Számtalan csodálatos munkadarab készült az idén a boldogságóráknak köszönhetően. Nem minden mű kerülhetett feltöltésre, most viszont online kiállításunknak köszönhetően módunk van rá, hogy még néhányat bemutassunk belőlük. A kiállítás darabjai nagy örömet szerzett a készítőjének is és nekünk is.
Otthoni kreatív tevékenységekből összeállított kis videó, amelyet a szülők osztottak meg gyerekeikről a Vackor csoportban.
Elérkezett a tanév vége. Számomra a Fenntartható boldogság témaköre mindig egy kicsit összegzése is az elmúlt 10 hónap munkájának. Szeptemberben még álmodni se mertem mindarról, ami most valóság. Új munkahelyen, bevezetni a boldogságprogramot, ismeretlen környezetben és gyerekeknek nem könnyű feladat. Arra gondoltam, ha sikerül elindulni a kijelölt úton, akkor már elértem valamit…. Június van és sokkal több teljesült, mint amit terveztem. Kialakult egy szuper kis Nyüzsikék csoport, akik fantasztikusan ráéreztek a program lényegére. Öröm volt minden boldogságóra minden perce velük.
Igazi Nyüzsikék, ezért kapta a csoport is ezt a nevet. Nyüzsögnek körülöttem és a munkában egyaránt. Alkottunk, nevettünk, énekeltünk, játszottunk. Annyira jól csináltuk, hogy a digitális oktatás sem jelentett gondot. Sőt!
A feladatok jöttek-mentek a virtuális térben és dolgoztunk. Rajzpályázat, karatntén videó, bátorító üzenetek és vártuk az újabb kihívásokat. Áprilisban a megbocsátás hónap legjobb csoportja lenni, majd a jutalom tábor……. kell ennél több?
Hálás vagyok, hogy velük dolgozhattam . Remélem, hogy a megélt érzéseket, pillanatokat megőrzik szívükben és általa valóban fenntartható a boldogság. Mert mint tudjuk „lehetetlen nincs”.
Szeretném megköszöni az alapítvány egész éves munkáját. Külön kiemelve a digitális oktatásban nyújtott segítséget.
Öröm számomra a veletek való közös munka!
Fogadjátok szeretettel a Nyüzsikék csoport virtuális kiállítását az elmúlt 10 hónap munkájából. A videóban szereplő valamennyi kép feladatmegoldás. A virágok, bokrok, telefonüzenetek, képregény részek, mind az online feladatbank vagy egyéb feladat részének megoldásai. (növénymegfigyelés, otthoni segítség, családi üzenetek).
https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/boldogsgra-2020-0EwwIrDpEx!o76s8x
Az utolsó témakör feldolgozása is a digitális oktatás keretein belül történt.
Skype-os órán felelevenítettük a közös emlékeket,az iskolai boldogságórákat.
Minden gyermeknek hiányzik az iskola,a közösség,a barátok.
De boldogok,tudnak nevetni és ezt jó látni.
Jövőre folytatjuk!
Speciális Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy
A fenntartható boldogság havi témán belül az éves tevékenységek fotóiból készítettünk fotómontázst és egyben jó volt nosztalgiázni, visszetekinteni olyan tevékenységekre, melyek kedvesek voltak számunkra.Ilyen volt a Hála Nemzetközi Világnapja, a Karácsony előtti jótékonysági akciónk, a koncerten való fellépésünk és bár márciustól arrafelé nehézkessé vált a gyerekekkel való munka az a néhány rövid pillanat, amit sikerült kivitelezni örömmel töltött el.
Jó érzés volt az idén is résztvenni a programban ! Jobb Veletek a a Világ és köszönjük !
Már a negyedik sikeres évet zártunk a Boldogságóra programban és az utóbbi hónapokban kialakult nehéz körülényektől függetlenül mindig sikerült egy – két tevékenységet kivitelezni.A fenntartható boldogság témakör kapcsán az év havi tevékenységeiből készítettünk fotómontázsokat, mivel nem vált lehetővé a gyerekekkel való találkozás.
Az idén továbbra is kedvenc témakörünk a „Boldogító jócselekedetek” volt, de jó érzéssel töltött el a karácsonyi gyerekkoncerten való fellépésünk is, melyen Bella dalait is előadtuk.Jó volt hálásnak lenni, hálaszivecskéket osztogatni a Béke Nemzetközi Világnapján és örömmel alkottunk a rajz és fotóversenyen való részvételünkért, ahol szebbnél szebb alkotásokat kaptunk.Idén is jobb volt velünk a világ és köszönjük, hogy részesülhettünk ebben a csodában ! Jobb Veletek a Világ !