Ebben az évben a betegségek, a járvány és a járványtól való félelem miatt az óvoda csak ügyeleti rendszerben való működtetése kissé megnehezítette a munkánkat. Ugyanakkor ha a gyerekek, emberek félnek még inkább szükséges és felértékelődik az érzelmi nevelés, a stresszkezelés fontossága. A gyerekek létszáma időlegesen megcsappan,. sokan hosszabb-rövidebb időre felmentést kértek. A tavalyi évben- és remélem jövőre is minden hónapban beszámoltam a boldog óvoda foglalkozásairól, de ez évben a fenti okokból novembertől az éves beszámolóra váltottam.
Amikor az óvoda „hétköznapi módon” üzemelt megtudtam tartani a boldogság foglalkozásokat. A témák közül azt választottam, amelyik csoportunk gyermekeinek helyzetéhez, pillanatnyi állapotához leginkább passzolt. Így került sor szinte minden témára.
A hideg beálltával az „Egészséges életmód” segítségével alkalmazkodtunk az évszakváltáshoz.
Decemberben a „Boldogító jó cselekedetek” kerültek előtérbe: Saját játékaikból ajánlottak fel szegényebb társaiknak. Ezeket közösen dobozba csomagolva vittük át a szomszédos Babtista imaházba.
Januárban a decemberi élmények által a család fontossága került fókuszba: Miért jó, miért örülök, hogy van családom? Ez a „Boldogságfokozó hála” témaköréhez kapcsolódott.
Február a tél temetés, tavaszvárás hónapja legnagyobb eseménye a farsangi mulatságunk volt. A közös pozitív élmények még inkább összekovácsolták kis közösségünket. Ezért havi témánk a „Társas kapcsolatok” illetve azok átélése, erősítése volt.
Márciusban már közeledett a tavasz, de ismét támadott a járvány is, ezért úgy döntöttem, hogy ami elmondható gyermeknyelven a Covidról, az ellene való védekezésről, azzal megismertetem a gyerekeket, hogy ismét az „Egészséges életmód” témaköre került feldolgozásra.
Sajnos márciustól áprilisig óvodánk ismét csak ügyeleti rendszerben működött. Ez idő alatt online tartottam a gyerekekkel a kapcsolatot. Meséket küldtem nekik.
Amikor vissza tértünk már gőzerővel az anyák napjára kellett készülnünk, amelyet online Facebook csoportunkban osztottunk meg az édesanyákkal. Azért jutott időnk ismét a „Boldogság fokozó hála” témakörére is. A kiscsoport óta gyűjtögetett „hála befőttbe” újabb szívecskék kerültek.
Ezután nagyon gyorsan elérkezett a nevelési év vége. Már a ballagásra, a búcsúra készültünk. Közös „célunk amiért megküzdöttünk” egy szép ballagás megtartása, illetve a csoport másik felének, akik nem ballagtak búcsú bulija. A kicsik ajándékot készítettek iskolába készülő kis pajtásaiknak- egy szép könyvjelzőt. A búcsúbuli és a ballagás is nagyon jól sikerült.
Ezzel zártuk le az idei nevelési évet, amely ugyan minden szempontból más volt mint az eddigiek, de a „Boldogság program ” segítségével (is)sikerült pozitív érzésekkel búcsút inteni neki.

Június: Fenntartható Boldogság

Természetesen az egész év ismétlését jelenti a fenntartható Boldogság, vagyis az utolsó két hétben többször is elővettük a téma átismétlését, felelevenítését. Először a lépcsőfokokat vettük sorra, beszéltük át a jeleket, és, hogy mi is történik, ha minden lépcsőfokon végig mentünk, és jelet ragasztottunk rá. Emlékezetek mit csináltunk amikor, …..és végig elmeséltettem velük, mire emlékeznek a hónapokból. A táncokat, énekeket is újra meghallgattuk, persze több napon keresztül újra és újra, mert ezeket a dalokat nagyon megszerettük. Építettünk akadálypályát, ahol meg kellett küzdeni a cél eléréséért. A jó ebben, hogy már rájuk bízhatom, mert olyan sokszor építettünk a hidegebb időszakokban, hogy ők már maguktól felépítik, és még meg is nevezik, mi hova vezet, hol, mit kell csinálni, sőt, már gondolnak a kicsikre is, és nekik külön utat jelöltek ki. A könyvben található mesét, Bezzeg Andrea hónaphoz tartozó Boldog erdő-Kerekerdő meséjét két nap meséltem végig, mert kicsit hosszúnak találtam egyszeri befogadásra. Ráadásul a búcsúzó, búcsúzkodó, apák napi verseket is kellett gyakorolnunk. Vegyes életkorú csoport lévén minden évben búcsúzunk gyermektől. Tehát megfeleztem a mesét, de a kisebbeknek nem igen tudták még befogadni a történetet. A jeleket, hónapok feladatát gyakoroltuk, bele-bele kérdeztem, miért is volt jó ezekről beszélgetnünk, és játszani. Pl. Hálavirág, jó cselekedetek, amikor ajándékot gyűjtöttünk, vagy a célok kitűzése, a megküzdés, stb. ki mire emlékszik, mit is értett meg ebből. Meglepő módon sokan nagyon adekvát, értelmes válaszokat adtak, tehát megértettek sok mindent belőle. A színezőket nagyon szerették, főleg a Boldogságláncot szerették színezni, meg a jeleket, amikből aki nem tudott kedvencet választani, vagy lerajzolni, azok szivárvány színre színezték a kis képkeretet. Az udvaron tartózkodtunk már nagyon sokat, így a kis karkötőket: Boldogságkarkötőket az udvaron fűztük. Láss csodát, annyira vigyáztak a gyöngyökre (szerencsére szép csillogó, és színes gyöngyöket kaptam a KIK-ben) egy sem esett a földre. Ez nálunk azért elég ritka. Játszottunk Boldogság alagutat. Lehetett tapsolni, simogatni, szépeket, kedves szavakat mondani, a Szivárvány-hidat a gyerekek találták ki, és kedvenccé vált. Következett a Búcsúztató, az iskolába menőket megajándékoztuk, elbúcsúztattuk. A gyerekek minden búcsúzkodót megöleltek. Volt olyan is, hogy odajöttek hozzám néhányan, hogy ők nem hoztak ajándékot. Mondtam, hogy az ölelésnek örültek a legjobban, és közösen ajándékoztunk. Másnap beszélgettünk arról, hogy kinek, melyik hónap tetszett a legjobban. Sokan mondták a célok elérését, megküzdést is. A jó cselekedetek, a mozgás, a hála volt még többségben. Megkérdeztem, hogy milyen jelet rakjak fel az utolsó lépcsőfokra, ami jelzi, hogy elértünk a gyerekek által elnevezett Boldogság kastélyba. Azt mondták, hogy szívet, mert abba benne van a szeretet. Meg a mozgás jelét, mert hogy mi nagyon szeretünk mozogni, kirándulni, focizni, játszóterezni. Ezért a mi utolsó lépcsőnkre két jel került, szív, és labda. Játszottunk „Megmondó széket”, aki kiült a székre, a többieknek háttal, azoknak mondtunk mindenféle jót, pl. „Te vagy a legjobb barát, Szeretlek, Szép vagy, Gyönyörű vagy” Szépen rajzolsz, Jó veled játszani….stb. A szép napok megünneplésére elmentünk egy nyár előtti fagyizásra. Mindenki nagyon ügyesen, komolyan kérte a szeretett fagyiját. Maszatosra ettük magunkat, az udvaron lemostuk a „sérüléseket”, és még jót játszottunk.
Lehet, hogy ide a végére egy szép idézet illene, és biztos találnék is, de annyira szeretném az én kis egyszerű szavaimmal elmondani, hogy nagyon hálás, és boldog vagyok, hogy részt vettem, és részt vehettem ezen a programon. az, hogy láttam a gyerekek szemében a csillogást, amikor valamit megértettek, valamit megcsináltak, valami ügyeset, okosat mondtak, amikor megnyílt az, akiről nem is tudtuk, hogy bajok vannak otthon, és ezt le is rajzolt, az ahogy örültek a kirándulásnak, és nem nyafogott senki, pedig nem egyszerű, és nem rövid sétákat is megtettünk. az, amikor megkönnyeztem ahogy egymásnak szépeket mondtak, ahogy ujjongtak, amikor mondtam: Boldogság hét van…. Lehet, hogy erre nincsenek is szavak? Nem tudom, de jó volt nagyon!!! Azt hiszem itt kezdődik a BOLDOGSÁG!!!