A tanév vége felé összegezzük ezt az évet,mi minden szép és jó történt velünk.Az idei tanév végére egy ilyen képet készítettek a gyerekek:szerepel rajta az osztály,mert szerették,hogy megtanultak írni,karácsonyfát díszíteni,tornázni,tollasozni,sportolni és szerettük a gyereknapot is. Köszönjük,hogy ebben az évben is részesei lehettünk a boldogságprogramnak😍
Kis ürge csoport
Fenntartható boldogság
A csoport legtöbb tagja elballag iskolába és azt tapasztaltam, hogy még inkább kihasználják azokat a lehetőségeket, amit együtt tudnak még tölteni. Úgy látom, hogy öröm számukra a közös játék a beszélgetések. Már kialakultak szorosabb baráti kapcsoltok.
Igyekeztem megerősíteni a gyerekeket abban, hogy milyen értékes a közösen eltöltött idő, a közös élmények gyűjtése. Ennek kapcsán el is meséltem nekik a Boldog erdő című-Kerekerdő című mesét.
Június utolsó tanítási napjaiban elkészítettük a népszerű hangulat polip, boldogság verzióját.
Itt mindkét oldalon mosolygó hangulat fogadja a plüss tulajdonosát. Ez a mi kis csapatunk kabalája.
Tanulóink nagy kedvvel készítették el és boldogan indultak neki a nyárnak,de sokan már várják a szeptemberi újrakezdést, hiszen ez a tanév igencsak rövid volt.
Minden évben az egyik szemem sír, a másik nevet, amikor az év utolsó boldogságórájához érünk. Mindig izgatottan ülök a gyerekek közé, amikor megbeszéljük az adott év boldogságórás emlékeit.
Ez most is így történt. Örömmel tapasztaltam, hogy a gyermekek sok-sok mesére, versre, játékos feladatra emlékeztek, amit együtt éltünk át. Természetesen most is figyelmesen hallgatták végig óvodásaim Bezzeg Anna történetét, szívesen mozogtak Bagdi Bella dalaira és vidáman csinálták Prof. Dr. Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatait.
Ebben a szép napsütéses hónapban is sok dolog történt velünk. Megnyertünk egy rajzpályázatot, amire a gyerekekkel sokat készültünk. Bebizonyosodott, hogy a kitartás eredményt hoz. Elballagtak nagycsoportosaink. Beigazolódott, hogy a búcsúzás, az elengedés nem könnyű dolog. Gyermeknapon a városon át kisvonatoztunk. Újra átéltük, hogy együtt lenni jó. Kolléganőimre mindig minden helyzetben számíthattam, mely a barátság fontosságát bizonyította.
A Boldogságórák témái ott vannak a mindennapjainkban. Mindenhol. Mindig.
Hálásan köszönöm, hogy immár 4. éve tagja lehetek ennek a csapatnak. Biztosan állíthatom, hogy jövő évben is teljes szívvel és lélekkel hirdetem a Boldogságórák igéit.
A foglalkozás elején feltettem néhány kérdést, melyek arra irányultak, hogy melyek azok a témák amelyek tetszettek nekik az egész programból és amit úgy éreznek,hogy alkalmazzák is a hétköznapjaikban.
Többen rávágták, hogy a ,, varázsszavak”és, hogy jó anyáéknak segíteni.
Ezután bekapcsoltam a ,,Jobb veled a világ” c. dalt és buliztunk rá.
Madj a végén megkapták a boldog maci feladatot és megköszöntem a közreműködésüket.
A gyerekek megtanulták júniusra az ábécé összes betűjét. Öt csoportban dolgozva, a betűket is véletlenszerűen elosztva gyűjtöttek pozítív fogalmakat a kis elsősök.
Ballagó nagycsoportosok lévén utolsó közös Boldogságóránkat a visszaemlékezés jegyében valósítottuk meg. Felidéztük a közös élményeket, boldogságórákat, a gyermekek megfogalmazták gondolataikat. Sokan sajnálják, hogy az iskolában nem lesz ilyen foglakozás. Játszottuk az év során kedvelt boldogságórás játékaikat, felidéztük a kedvenc történeteket, hallgattuk Bagdi Bella gyermekdalait .
Ebben a csoportban 3 éve tartottam folyamatosan Boldogságórákat. Tudom és érzem, hogy mindannyian , – gyermekek, szülők, , akik részesei voltunk ennek a csodának, mi is többek lettünk általa.
Köszönettel és Hála!!
Ballagó nagycsoportosok lévén utolsó közös Boldogságóránkat a visszaemlékezés jegyében valósítottuk meg. Felidéztük a közös élményeket, boldogságórákat, a gyermekek megfogalmazták gondolataikat. Sokan sajnálják, hogy az iskolában nem lesz ilyen foglakozás. Játszottuk az év során kedvelt boldogságórás játékaikat, felidéztük a kedvenc történeteket, hallgattuk Bagdi Bella gyermekdalait .
Ebben a csoportban 3 éve tartottam folyamatosan Boldogságórákat. Tudom és érzem, hogy mindannyian , – gyermekek, szülők, , akik részesei voltunk ennek a csodának, mi is többek lettünk általa.
Köszönettel és Hála!!