Elérkezett az ideje annak, hogy emlékezzünk és felidézzük a közös boldogságórás pillanatainkat, azokat a fontos dolgokat, amelyek segítenek abban, hogy boldogabbá váljunk.
Relaxáltunk, beszélgettünk, táncoltunk, rajzoltunk és emlékeztünk. Most is , mint mindig , nagyon jó hangulatban és különös jelentőséggel. Ugyanis ez a kis gyermek csapat az utolsó napjait tölti így együtt, mivel szeptembertől valamennyien megkezdik általános iskolai tanulmányaikat.
Bízom benne, hogy a boldogságórák élményei, üzenetei, szükség szerint segítik majd a gyermekeket az életük során. Hálásak tudnak lenni, céltudatosak -és ha bár nem mindig egyszerű a célt elérni-eszükbe jut: „Soha ne add Fel!”. Értékelni fogják és igaz kincsként tekintenek a CSALÁD-ra és a BARÁTOK-ra. Felismerik és értékelik az Élet apró örömeit. Próbálnak optimisták maradni, az akadályokat leküzdeni. Szükség szerint gyakorolják a megbocsátást, használják a Hooponopono 🙂 varázs-szavakat és szem előtt tartják a mozgást, mint örömforrást ❤️🧡💚💙 Boldogságóránkat a Hála Oklevelek és a barátság-karkötők átadásával zártuk.
Fenntartható boldogság
Mozgalmasan teltek a tanév utolsó hetei!
Még a célok hónapjában adtunk be egy pályázatot, amellyel kirándulást nyertünk Ópusztaszerre, a Csillagösvényre. Most sikerült megvalósítanunk az utat. Gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték! Élvezhettük munkánk gyümölcsét!
És persze véget ért ez a tanév és elballagtak a nagy csoportosok. Sokat dolgoztunk, hogy méltó módon búcsúzzunk el. A sok próba meghozta a várt eredményt, hangulatos műsort adtunk elő: elköszöntünk a nagyoktól, ők az óvodától táncolva, énekelve, meghatódva.
Az utolsó napokban összegyűjtöttük az emlékeinket erről a tanévről. Fényképeinket a boldog várunk köré ragasztottuk, és egész héten át nézegettük, felidézve a szép napokat. A tavaly kapott „Jobb velünk a világ” színezőket színeztük ki és azzal díszítettük az öltözőnket. Reggeli körben arról beszélgettünk, ki miért hálás ebben a tanévben. Olyan szép dolgokat mondtak! Hálásak voltak a sok ölelésért szeretetért segítségért, játékért, öröm volt hallgatni!
Végül az egyik szülő ajándéka tette föl a koronát a tanévre, utolsó nap, mikor jöttek, hoztak egy maci formájú szeretet befőttet, benne idézetek, jó kívánságok, szívek, bonbonok, nekünk felnőtteknek. Nagyon meghatódtunk! Nagy örömmel tölt el, hogy a boldogságórák nem csak a gyerekekre, hanem egyes szülőkre is pozitív hatással voltak!
Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A megszerzett ismereteket nap mit nap gyakoroljuk. Emlékeztetjük egymást, ha valamit helytelenül tesz. Az év utolsó óráin összefoglaltuk a tanév legfontosabb boldogság-morzsáit.
Végigmentünk újra a témákon. Megnéztük az akkori feladatainkat (egy külön mappában összegyűjtöttem őket az év során, illetve volt, ami egész évben a terem falát díszítette). Megnéztük, hogy azóta mi és hogyan változott. Megnéztük a rövidtávú céljainkat is, illetve a még előttünk álló célokat ismét átbeszéltük. Természetesen elmondhatták véleményüket erről a programról. Mi tetszett benne, vagy mi az ami nem. A záró feladatuk az volt, hogy válasszanak egy témát, ami valamilyen tetszőleges okból megfogta őket, és rajzoljanak hozzá szabadon. Az elkészült rajzokkal a terem előtti folyosónkat díszítettük.
Az idei tanév utolsó boldogságóráján az ÖRÖMTELI ÖSSZEGZÉS keretén belül számvetést készítettünk ezévi munkánkról, élményeinkről. Felidéztük a boldogságóráink témáit. A gyerekek a falhoz álltak, én állításokat fogalmaztam meg. Akire ezek igazak voltak előre kellett lépniük. Az állítások magukról, társas kapcsolataikról, elért és elérendő célokról, boldogságról, segítségnyújtásról, jó hangulatról szóltak.
Ezután kreatív feladat következett: elkészítettük a Bölcs Galaxis-fát. A fára szalagokat akasztottunk, amelyre szívecskéket ragasztottak a gyerekek. A szívecskékre ráírták, hogy mi segít nekik abban, hogy jókedvük legyen és jól érezzék magukat. Ezt követően néhányan odaléptek a fához, kinyújtották kezüket és választottak egy szívet, majd megnézték, hogy mit „üzen” nekik a fa! Jó hangulatú óra volt, a Bölcs Galaxis-fa azóta is díszíti osztálytermünket!
„…Nem kell lenned valakinek,
Legyél te!
Az bőven elég…”
(Kovács András Péter)
A Boldogságóra program utolsó témaköre, a „Fenntartható boldogság” volt.
Visszatekintve a tanév során feldolgozott témákra, úgy gondoljuk, hogy az óvodások szíve megtelt sok-sok szeretettel, hálával, elfogadással.
Örömünkre szolgál boldogságot szerezni a gyerekeknek, amikor felköszöntjük őket születésnapjuk alkalmából. A csoporttársak, barátok énekszóval, tapssal, hatalmas öleléssel ajándékozzák meg az ünnepeltet. A születésnapos ilyenkor nagyon boldog, örömmel fogadja társai szerény ajándékait, amivel jelzik felé, hogy: „fontos vagy számunkra”. Ez a szívből jövő baráti ölelés fenntartható barátságot ajándékoz számukra.
„Lépj közel
egy ölelésre,
mely szavak nélküli tolmácsa
az érző szívnek”
(Szűcs Judit: Egy ölelés)
Hála és köszönet!
Szeretettel,
a gyerekek és az óvó nénik: Holló Éva Andrea és Sógor Melinda Ágota
Az utolsó foglalkozásunkon felidéztük a gyermekekkel a nevelési évünk során tartott Boldogság foglalkozáson történteket. Megkérdeztem, hogy kinek milyen érzése van mindezekkel kapcsolatban, hogyan emlékeznek vissza ezekre az alkalmakra. Mindenki pozitív érzésekről számolt be, aminek nagyon örültem. Beszélgettünk arról, hogy mitől lesz a boldogságunk hosszan tartó, miért jó, ha kifejezzük az egymás iránti szeretetünket, mivel tudjuk kifejezni azt a legkönnyebben. Elmeséltem a gyermekeknek a Kerekerdő című mesét, megbeszéltük, hogy ki hol lenne legszívesebben a Kerekerdőben. Ezt követően bizalomjátékot játszottunk, majd felhelyeztük a kis katicánkat a Boldogságvár legfelső fokára. Ünneplés gyanánt szörpöt ittunk, seprűtáncot jártunk, és falatoztunk.
Nőtincsi Vár-Lak Óvoda és Bölcsőde
Fenntartható boldogság
A 10. Boldogságóra témája a Fenntartható boldogság volt. Megbeszéltük a gyermekekkel, hogy ebben az évben milyen témákat vettünk és mi volt a jelük. Ezt a boldogságórát is Bagdy Emőke relaxációs gyakorlataival indítottuk, majd a gyermekek egyik kedvenc számára „Boldog vagyok” c. számra táncoltunk. A téma feldolgozásához különböző játékokat játszottunk. Mindegyik témához egy-egy kártyát készítettem. Ezeken a lapokon a témával kapcsolatos jel, mese és játék szerepelt. Tehát 10 játékot játszottunk. A meséket felelevenítettük, megbeszéltük mi történt, kik voltak a szereplői.
A játékok a következők voltak:
Hála: Hálafa története, Miért vagyok hálás neked? /labdás játék/
Optimizmus: Tódi törpe varázsszemüvege, Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játék
Társas kapcsolatok ápolása: Süni irigy lesz, Kis barátom hogy vagy? játék
Jó cselekedetek: Szívem kertje, mf, feladat-Segíts a mókusnak!
Célok: Boldogvár meséje, célba dobás babzsákkal
Megküzdési stratégiák: Aranykulcs, Cápatámadás c. játék
Apró örömök élvezete: Újra együtt!, Játékbaba körbe rajzolása és az érzékszerveinek berajzolása
Megbocsátás: Tündéri bocsánat, Jön a Zombi c. játék
Testmozgás: A lusta király, Seprűtánc
Fenntartható boldogság: Boldog erdő-Kerek erdő, Szeretetfolyosó eljátszása
A gyermekek ezt a Boldogságórát is nagyon élvezték és ügyesen együtt dolgoztak.
Az utolsó hónap is végetért az iskolában. A 4. évfolyam örömmel összegezte, az ez évi fejlődést. Számbavettük, milyen sok feladattal bővült az ötlettárunk. Összeszedtük és leltárba vettük az elvesztett dolgainkat. Ezek felhasználásával örömparkot készítettünk. A munkálatok közepette összegyűjtöttük kedvenc emlékeinket, végignéztük kedvenc fényképeinket. Megosztottuk egymással a kellemes és emlékezetes élményeinket. Megfogalmazta az évfolyam, miben fejlődött az elmúlt egy évben. A park köré hősök hídját építettünk, amely lelkiállapotunkat, élményeinket jelképezte. Összességében tartalmas és eredményes volt a 2022- 2023-as tanév. A tanulók tudása sok fogalommal bővült, érzelmeik kimutatására rengeteg gyakorlatot szereztek. Nagyon élveztem, hogy igazán komoly témákról is önálló gondolatokkal rendelkeztek és ezt nyugodt szívvel meg is osztották velem. Hálásan köszönjük a programot!