2022/23-as TANÉV BOLDOGSÁGÓRA
SZEPTEMBER
A hála gyakorlása: Mutasd meg gyakorlatot csináltuk meg, amikor a gyerekek elmutogatták egymásnak, hogy mi volt az, amiért hálásak lehetnek a nyáron történt események közül. A többiek pedig kitalálták.:)
Készítettünk hálafalat is az osztály termében. A hálapántlika feladatot választották, amire nem jutott időnk, de szeptember végén úgy döntöttem, hogy készítek nekik én pántlikát, melyre egy-egy hálával kapcsolatos idézetet írtam. Volt aki, szerette volna továbbadni, így megható pillanatokban volt részünk.
OKTÓBER
Az optimizmusról beszélgettünk, flashmob-ot terveztünk, ami sajnos a végén nem valósult meg. Az időkapszula segítségével kicsit a jövőbe repültünk. Leírták a gyerekek, hogy milyennek képzelik 20 év múlva a lehető legjobb életképüket! Hogyan és kivel fognak élni? Miket szándékoznak tenni annak érdekében, hogy ezek ténylegesen megvalósuljanak. Majd szóban befejezték a következő mondatokat:
A jó tündértől azt kívánnám…..
Azért bújnék a kedvenc mesehősöm/filmszereplőm bőrébe, mert….
A legszívesebben……lennék, mert….
NOVEMBER, DECEMBER
Karácsonyi műsort készítettünk, így ebben a két hónapban sajnos csak érintőlegesen tudtunk a témákkal foglalkozni. Novemberben a társas kapcsolatok fontosságáról beszélgettünk, majd a közös alkotás örömét is megtapasztalhatták a műsor által a gyerekek. A boldogító jócselekedetek témakörnél, megtapasztalhatták, hogy milyen érzés, amikor ők adnak az iskolának valamit, így készült el egy igen megható műsor, amely több ember szemébe könnyet csalt.
JANUÁR
Januárban célokat tűztünk ki, készített mindenki magának egy céltáblát, melynek közepébe erre az évre egy-egy célt fogalmaztak meg maguknak, illetve vázolták, a részcélokat is, melyek segítségével elérhetik a végcélt.
Életidőt is írtunk, mindenki átgondolta, hogy mi volt az a tevékenység, amivel a legtöbb időt töltötte az előző évben, illetve kitűzték a gyerekek azt is, hogy mire szeretnének legtöbb időt szánni a 2023-a évben is.
Célkört is létrehoztak, majd kiscsoportokban megbeszélték azt, hogy milyen értelmes célok lehetnek az ember életében, majd a végén összegeztünk.
FEBRUÁR
Ez a hónap a megküzdési stratégiák hónapja, amikor igyekeztünk sokat relaxálni. Szeretetbombákat szórtunk a környezetünkben, próbáltunk tudatosan jó dolgokat tenni a környezetünkben.
MÁRCIUS
Ebben a hónapban igaz az apró örömök volta téma. Ebben a hónapban az osztály Móra-gálára készült, így a közösség együttműködését erősítettük, nagyon nagy élmény volt a gyerekek számára. Maga a konkrétfeladat elvégzésére sajnos nem jutott időnk, de közben beszéltünk róla, hogy mennyi mindennek lehet örülni a mindennapokban.
ÁPRILIS
A megbocsátás gyakorlása hónapja szerintem az egyik legnehezebb téma. A témával kapcsolatban „eszmétcseréltünk” véleményvonallal, majd megbeszéltük az észrevételeiket.
MÁJUS
A testmozgás gyakorlása, erre a témára szerencsére több időnk jutott. Megbeszéltük a fontosságát, hogyan függ össze a boldogsággal, majd csoportokban szófelhőket készítettek a gyerekek. Hihetetlenül kreatívan oldották meg ezt a feladatot. Ezután játszottunk evolúciós játékot is, amit nagyon élveztek, és a végén mindenkinek sikerült feljutnia a boldogságórás diák szintjére.:)
Fenntartható boldogság
Ebben a hónapban összegeztük a program megtartott foglakozásait.
A gyerekek egy fogalmazás keretében írták le tapasztalataikat, inspirálódásként megnéztük az évben készült fényképeket. Már ekkor jól mulattunk, hiszen számtalan vicces feladatról készültek felvételek.
A gyerekek mindannyian szívesen vettek részt a foglalkozásokon, leírták, hogy jövőre is várják a programot.
A tanterembe idővonalat készítettünk közös munkában, amelyet nagy örömmel nézegettek a hónap hátralévő részében.
Elláttuk egymást hasznos tanácsokkal a nyári szünet idejére, hogy mindenki megélhesse a pihenés minden pillanatát.
Várjuk a programot jövőre is!
Erzsébethelyi Általános Iskola
A gyerekek párban dolgoztak, és nagyon ötletesen alakították ki a maguk Örömparkját. Voltak, akik mozgatható alakokat készítettek, hogy lehessen vele játszani is. Valóban öröm volt látni, amilyen lelkesen alkottak!
Az év legszebb időszaka a nyár kezdete és az utolsó iskolai hónap a június.
Ennek jele a táblákon megjelenő felirat a VAKÁCIÓ.
Mentovics Éva:
Vakáció, vagyis végre szabadság! (részlet)
Szabadságon leszek végre,
holnaptól már nem jövök.
Nem kelteget anya reggel
és az óra sem csörög.
Nem mondják, hogy; reggelizz már,
öltözz, futás, moss fogat!
Nem szól senki; el ne késsünk!
Nem siettet, noszogat.
Boldogságkoktélba öntve az eltelt 9 hónap. Sok vidám percet köszönhetünk a programnak.
A tizedik téma a fenntartható boldogság volt a boldogságóra keretében, melyet heti tervnek megfelelően valósítottam meg. Cél, feladatrendszer: Az eddigi kilenc hónap témáit a gyerekek tudják alkalmazni mindennapi életükben! Alkalmazzák a már megismert boldogságfokozó technikákat! Őrizzék meg a boldogság új szintjét, a gyakori pozitív érzelmeket! Életre szóló utazás, életre szóló kihívás. Kiemelt fejlesztési terület, differenciált fejlesztést igénylők: pozitivitás iránti elkötelezettség, tettvágy, társak támogatása, együttműködési képesség, önismeret, énkép, önérvényesítés fejlesztése, viselkedés a tevékenységekben: motiváltság, elmélyültség fejlesztése. Játékaink voltak: Szeretetfolyosó, Seprűtánc
Bízz bennem! Boldogság várat építettünk a homokozóban. Személyiség fejlesztő dalokat hallgattunk, Bezzeg Andrea: Boldog erdő- Kerekerdő meséjét hallgathatták meg a gyermekek. Sétáltunk, kincseket gyűjtöttünk, játszottunk a boldogság erdőben! Felidéztük közös emlékeinket, boldog pillanatainkat, képeket nézegettünk laptopon. Boldogság fűzért, boldogság órát készítettünk. A hónapot közös gyermeknapi programokkal zártuk. Végül felragasztottuk a Boldogság vár tizedik lépcsőfokát.
A 10 hónapos program lezárása. Jobb Veled a világ!
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Június hónapban a fenntartható boldogság volt a témánk.
A boldogságórákat azért szeretik a gyermekeink, mert örömforrásként élik meg azokat a tevékenységeket, melyeket a foglalkozások alkalmain átélhetnek. A kötetlen beszélgetést, a mozgásos lehetőségeket, a rajzolást, kreatív tevékenységek megélését, a problémák, nehézségek kimondási lehetőségeit, az örömforrások megosztását. Már ahhoz is pozitív érzést kapcsolnak, ha tudják, hogy aznap boldogságórájuk lesz.
Átélhetik a társas támogatás érzését a mindennapokban, hiszen a gyerekek jól látják egymás erősségeit, gyengeségeit, és észreveszik ha valaki fejlődött valamilyen tevékenységében, esetleg meghaladta saját korlátait. Az is lehet, hogy elnézőbbek lesznek önmagukkal vagy társukkal szemben, ha az hibázott. Rugalmasabbá, elnézőbbé, szerethetőbbé, egészségesebbé, barátságosabbá válhattunk mindannyian az órák megtartása által.
Törekszünk rá, hogy a gyermekek szokásává váljon, hogy tudjanak egymás sikerének örülni, a komfortzónát kicsit túllépve bátrabbá, kreatívabbá válni, mely önbizalmuk erősödéséhez vezethet.
Az órán a Hősök Hídját valósítottuk meg rajzos formában. A Híd feladata az volt, hogy a Bosszúságok szigetén ragadt lényeket az Örömparkba vezesse. A vezetőknek kreatívnak és bátornak kellett lennie ahhoz, hogy meggyőzzék a Bosszúság szigetén lévőket a negatív gondolataik, érzéseik elhagyására, türelmesebb, kedvesebb, elnézőbb gondolkodási formára ösztönözve őket. A rajzolás közben a gyerekek leginkább szüleiket nevezték meg, akik olykor a bosszúság szigetére tévednek az élet mindennapi nehézségeinek során. Főként az utakon tapasztalható negatív vezetési morál, a kiadásokkal, anyagi nehézségekkel járó problémák űzik őket a bosszúság szigete felé. Szerencsére gyermekeik kedvességükkel, humorukkal, pozitív gondolkodásukkal igyekeznek visszaterelni minden eltévedtet az Örömszigetre! 🙂
Az óra zárásaként a hónap dalát hallgattuk meg, melyre táncra is perdültek a táncos lábú gyerekek.
A fenntartható boldogság alkalmából a gyerekekkel felidéztük, beszélgettünk az egyes hónapok témáiról, legkedvesebb emlékeikről, megtekintettük az év során készített alkotásaikat. Az „Érzékletes Boldogságfal” helyett „Élménygazdag Boldogság napot” tartottunk. Közös utolsó kirándulást szerveztünk a gyerekeknek Debrecenbe a Cinema City moziba, ahol egy nagyon kedves kis mesefilmet néztünk meg a gyerekekkel. Címe Ölelj Meg! – Macikaland Mézföldön. Ezt követően vette kezdetét a felejthetetlen játék, móka, kacagás a Sziget-kék nevű Tematikus Parkban, amely igazi kikapcsolódást nyújtott mindenki számára. A lenyűgöző játszótéren számtalan lehetőségük volt a gyerekeknek az ügyességük, kreativitásuk kipróbálására, mozgásigényük kielégítésére, közös játékra. Nagyon sok boldog órát, percet töltöttünk el együtt és úgy érzem, hogy maradandó élményt szereztek a gyerekek.
ÉRZÉKLETES BOLDOGSÁGFAL létrehozása: az év során végzett munkáinkból gyűjtöttünk képeket, idézeteket, történeteket, emlékeket és kedves tárgyakat. Az érzékszerveinket is segítségül hívtuk: sok színt, hangot, illatot és anyagot hívtunk segítségül a bemutatásához. Jó hangulatú és alapos volt a készülődés, erről a képek is tanúskodnak.
Nagyon hálásak vagyunk a feladatért, mert segített rendszerben látni és kezelni az elvégzett tevékenységeket. Köszönjük!