Május hónap a testmozgás hónapja. Sárvárra, a várba kirándultunk.
A várban játékos feladatokat oldottunk meg: lovaggá ütést, lovagi párviadalt, nyomkeresést.
Sétáltunk a városban.
Testmozgás
Improvizációs tánc zenére, és közös koreográfia az osztály kedvenc dalára.
Májusban a Testedzés volt boldogságóránk témája. Az óra elején a testedzés jótékony hatásairól beszélgettünk, majd a táblánál szófelhőt készítettünk, melynek során a gyerekek a kedvenc sportjukat írhatták le. Ezután egy mesét olvastam nekik Kocogáspárról és Tetétlenről, melyet figyelmesen hallgattak. A mese meghallgatása és megbeszélése után feladatlapon dolgoztak. Az óra jó hangulatban telt.
Boldogságóra
A testmozgás hónapja a 4. számú napközis csoportban
„Ha nem repülhetsz, fuss! Ha nem futhatsz, menj! Ha nem mehetsz, csússz!
De bárhogy is legyen: mozogj!”
(Ifjabb dr. Martin Luther King)
Májusban a testmozgás került a középpontba a 7–8. osztályos tanulókból álló napközis csoportban. A mozgás nemcsak a fizikai erőnlét fejlesztéséről szól, hanem az együttműködésről, kitartásról és a közös élményekről is.
A foglalkozás első részében barátságos focimeccset játszottunk. A gyerekek lelkesen vettek részt a játékban. A csapatmunka, a szabályok betartása és a sportszerűség is fontos volt ezen a napon. Nem az eredmény, hanem a részvétel és a közös mozgás volt a lényeg.
Ezt követően a fitneszparkban próbálhatták ki ügyességüket a tanulók. A különböző eszközök – húzódzkodó, lépegető, mászóka – mind másfajta kihívást jelentettek. A diákok motiváltan, egymást biztatva teljesítették a feladatokat.
A nap végén az 1. számú napközis csoporttal közösen epret ettünk és szörpöztünk a játszótéren. A közös pihenés jó alkalmat adott a kötetlen beszélgetésekre és a közösség erősítésére.
A foglalkozás tanulsága az volt, hogy a mozgás nemcsak az egyéni teljesítményről szól, hanem arról is, hogyan tudunk együttműködni, egymást támogatni és közösen élményt szerezni.
Nyerges Attila
tanár
Kiskunmajsa, 2025. 05. 14.
Boldogságóra
A testmozgás hónapja az 1. számú napközis csoportban
„Ha a testmozgás valamiféle tabletta lenne, az lenne a legjobb gyógyszer a világon.”
(Nicklas Brendborg)
A májusi boldogságórán a mozgás örömét helyeztük előtérbe.
A foglalkozást a játszótéren tartottam meg, ahol a szabad játék során a gyerekek önfeledten fedezték fel a mozgás különféle formáit. A mászókák, hinták, egyensúlyozók és csúszdák mind lehetőséget adtak arra, hogy ki-ki a saját tempójában, mégis közösen tapasztalja meg a mozgás adta örömöt.
Ezt követően váltóversenyt szerveztem, amelyben a gyerekek kisebb csapatokban dolgoztak. A feladatokban az ügyesség, a gyorsaság és a figyelem is szerepet kapott. A versengés helyett a részvétel és a közös élmény volt a hangsúlyos.
A program végén közösen epret ettünk és szörpöztünk a játszótér árnyékos részén, ami méltó lezárása volt a mozgalmas délutánnak.
A foglalkozás megmutatta, hogy a mozgás örömforrás és közösségformáló erő is. Segít a kapcsolatok építésében, a jókedv megteremtésében, és hozzájárul a gyerekek testi-lelki egészségéhez.
Figura Tünde
napközis nevelő
Kiskunmajsa, 2025. 05. 14.
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda,Közművelődési Intézmény és Könyvtár
A mese és dal mellett szabad mozgással dolgoztuk fel a témánkat.
A májusi boldogságórán beszélgettünk arról, hogy az aktív mozgás milyen pozitív irányba tudja befolyásolni hangulatunkat, jövőbe látásunkat. A kollégisták közül sokan sportolnak, vagy éppen konditerembe járnak. Feltölti, felszabadítja őket, kellőképpen elfáradnak. A csoportomban egyöntetűen egyetértettek a lányok az elhangzottakkal és saját példákkal erősítették azt meg.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Általános Iskolai Tagintézmény
A testmozgásnak nagyon fontos szerepe van az életünkben, főleg napjainkban. Mivel naphosszat ülő helyzetben vagyunk, de ugyanakkor a mozgás hatással vannak a kognitív funkciókra és az intelligencia szintjére az embereknek. Fel idéztük a tanulókkal a testmozgással, sporttal kapcsolatos gondolataikat, nézeteiket, tapasztalataikat.
A boldogságóra foglalkozást egy zenével kezdem, melyet már jól ismernek a gyerekek; Bagdi Bella: Jól érzem magam kezdetű dalával. Ezután egy mozgásos mondókával folytatom, majd Boldog Dóra meséhez szólítja a gyermekeket. A mese után „Tükörjátékkal megmozgatom a gyerekeket. A témához tartozó foglalkozás célja a pozitív hozzáállás a mozgás fontosságáért. Mennyire és miért fontos a mozgás.
A májusi boldogságóra témája a testmozgás és az egészséges életmód gyakorlása. Ennek jegyében az iskolánk alsó és felső tagozata reggeli közös táncolással kezdett, hogy közösen égessük a kalóriát és a zsírt. Ezáltal felhívtuk a gyerekek figyelmét az elhízás veszélyeire, és a helyes táplálkozási szokások betartására. A jó hangulathoz és a dinamikus mozgáshoz a gyerekek nagy slágerét választottuk.