Mozogni mindenhol szeretnek a gyerekek! Csak valahogy nehéz felállni, ha nem kötelező! Azért nekünk sikerült! 🙂
Testmozgás
Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola
Mindenki otthon készítette el az egészséges kis csíráját , amit utána meg is ettek 🙂
A 3.A osztály tanulóinak a legkedvesebb témájához érkeztünk. Ők mindig szívesen mozognak, nem létezik számukra akadály. Sokat beszélgettünk a mentális- és fizikai egészségről. A dal meghallgatása után a testmozgás fontosságát vitattak meg. A gyerekek képeket is készítettek erről❗️🏃🏼♀️🧎🏽♂️💃🕺
A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a szabadban. Pályázat során gyönyörű udvari játékokkal gazdagodott óvodánk. A gyerekek nem győztek velük betelni. A futóbiciklik, foci, hinta mellett függőhídon, mászófalon próbálhatták ki erejüket, ügyességüket. Ahogy az „Apró örömök ” hónapján megbeszéltük, hogy mi is az az egészséges táplálkozás, most is tudatosítottam bennük a mozgás fontosságát, testünk egészségének megőrzését.
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Ennek a témának a feldolgozása sajnos a digitális munkarend idejére korlátozódott. Az egészséges életmód és a testmozgás gyakorlása a tantárgyi kapcsolatokon keresztül tudott megvalósulni. A Természetismeret és a mindennapi Testnevelés tantárgyakon keresztül a gyerekek hetente kapták a témával kapcsolatos feladatokat. Volt olyan tanulónk, akinek anyukája mesélte, hogy a kedvence a mindennapi mozgás volt, még akkor is, amikor nem kaptak konkrét feladatot arra a napra. Szerencsére mozgást szerető tanulók, azonban volt olyan is, aki a kelleténél több időt töltött a számítógép előtt.
A fénykép a digitális munkarend előtt készült.
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
2019 őszében Iskolakertünkben elültettünk növényeket.
A digitális munkarend miatt nem láttuk a növekedésüket, így a májusi testmozgás és pályaorientáció kertészkedés volt.
A testmozgás nagyon fontos az életünkben.
Ha egészségesek vagyunk jobb a kedvünk, jobb az életünk. A testmozgás jó hatással van a lelki jóllétünkre, hatékony boldogságfokozó technika.
A mozgás a gyerekek számára nélkülözhetetlen, hiszen hatással van életükre, növekedésükre, testi-lelki fejlődésükre, idegrendszeri érésükre.
Relaxációval kezdtük a foglalkozást, melyhez az „Összehangoló 1. 2. 3.” gyakorlatokat választottam.
Kezdő éneklésünk Bagdi Bella: „Jól érzem magam boogie…”dala volt, mely vidám hangulatot váltott ki mindenkiből.
Mondókázásunk gyakorlatokkal egybekötve volt, melyet minden gyermek nagyon élvezett. Többször elmondtuk, eljátszottuk:
„Egy -kettő- három- négy….”
Mesehallgatáshoz a hívó csengettyűszót alkalmaztam, s minden gyermek körben ülve izgatottan várta a történetet, mely a „A lusta király” -ról szólt.
Játékunk a „Tűz, víz, repülő” játék volt mozgással.
Feladatként a munkafüzetből dolgoztunk a 64 o. A tornázó cicák, 65. o. Segíts a nyuszinak megtalálni az ugrókötelet!
Felragasztottuk a testmozgás jelét a várunkra, ez már a 9-es lépcsőfok lett.
Zárókörünkben mindenki elmondta kedvenc sportját, mozgásformáját!:)
A foglalkozást most kivételesen az udvaron tartottuk. Beszélgettünk az egészségről, annak megóvásáról, a rendszeres mozgás fontosságáról. Az udvaron a gyerekek különböző testmozgást végeztek: mászókázás, futás, fogócska, labdajáték…A mozgástevékenység után körben ülve nyújtó ill. relaxációs gyakorlatot végzünk. A gyerekek egyenként elmondják, hogyan érzik magukat, melyik tevékenység milyen hatással volt rájuk. Elolvastam nekik „A mezei nyúl és a sündisznó” c. mesét. Beszélgettünk arról, hogy a sport, a rendszeres mozgás hangulatunkra, boldogságszintünkre is nagy hatással van.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Mint minden gyerkőc, a manó csoport is nagyon szeret mozogni, ezért minden alkalmat megragadunk, hogy megfelelő mennyiségben biztosítsuk ezt számukra.
Minden alkalommal aktívan vesznek részt benne a gyerekek.
Egészségmanók
„Ép testben, ép lélek” az Egészségmanók jelmondata. Ezért aztán mindent megtesznek azért, hogy a világon mindenütt segítsenek az embereknek testük egészségének megtartásáért. Feladatuk sok és sokrétű, így csoportokra osztva dolgoznak. Vannak, akik a balesetben megsérült emberek rehabilitációs mozgásában segítenek (bátorítanak, reményt adnak, buzdítanak a rehabilitációs tornák rendszeres és kitartó gyakorlásában). Mások a szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkoznak, hogy sokat és rendszeresen mozogjanak a szabadban a friss levegőn. Megint mások az operáción átesettek felerősödését segítik. A legfontosabb munkája annak a csoportnak van ( a legnagyobb létszámban), amelyik a megelőzést segíti, hogy minél egészségesebben éljenek az emberek, mert sok és rendszeres munkával rengeteg betegség megelőzhető, ráadásul a lelkierő is nőni fog.