Májusban az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektettünk a tesmozgásra, és annak mentális egészségünkre irányuló hatásaira. A már jól megszokott keresztrejtvénnyel bevezettük a témát, majd szerencsekerekeztünk. Kipörgettünk olyan állításokat, melyekről eldöntöttük, hogy érvényesek-e vagy nem a rendszeres testmozgás előnyeire. Beszélgetőkörben szó esett a túlsúlyról, az egészségtelen táplálkozásról, fizikai inaktivitásról. A sportágválasztó feladatban megismerkedtünk az egyes sportágak piktogrammjaival, majd arról beszélgettünk, ki melyikben érzi jónak magát, ki mit próbálna ki szívesen, kinek melyik az álma. Ugróiskoláztunk, melyről videófelvételt is készítettünk. A mezei nyúl és a sündisznó tanulságos történetén keresztül megvitattuk, hogy melyek azok a pozitív magatartásformák, amikkel másoknak is kedvet csinálhatunk a sportoláshoz, nem pedig elvehetjük azt. A foglalkozások végén eltáncoltuk a hónap dalát.
Testmozgás
A hónap témája a „Testmozgás”.Amint ezt megemlítettem,a gyerekek nagyon megörültek.Minden boldogságóra előtt elnéz hozzánk Boldog Dóra,ahogyan ezt most is tette. A délelöttöt relaxációs gyakorlattal kezdtük majd beszélgettünk a témáról,hogy miért is fontos a testmozgás.Megbeszéltük,hogy ki mit szeret mozogni,mik az egészséges és az egészségtelen dolgok.Folytatásként elmeséltem a „Lusta király”c.mesét.Hogy velünk ne történjen meg,ami a királlyal,mosgásos játékokkal folytattuk tovább a napunkat.Játszottunk „Tűz-víz-repúlö játékot,akadálypáláy mentünk végig stb…A foglalkozást a „Jól érzem magam”dallal zártuk.Mindenki nagyon élvezte a délelőttöt.Boldog Dórától elköszöntünk,s a következő alkalommal visszavárjuk.
Rendkívül jó hangulatú osztályfőnöki órán mutogattuk el a különböző sportokat. Előtte beszélgettünk a sport és az egészséges életmód kapcsolatáról. Kiválasztottuk a kedvenc testmozgásunkhoz kapcsolódó tevékenységeket, amelyeket a vállalkozó szellemű tanulók olyan élethűen mutattak be, hogy első 5 másodpercben ki is találta az osztály. Nagyon jót szórakoztunk!
Mi az, amit legjobban szeretnek a gyerekek? A Testnevelés és sport órát, a futást, a táncot, a sportolást. Ilyenkor minden bennük rejlő feszültség, negatív èrzelem felszabadul, a boldogság hormonok jönnek elő!
Éreztél már kiadós edzés után kellemes fáradtságot, nyugodtságot? Vagy nevezhetjük ezt az érzést akár örömnek, eufóriának is. Gondoltál már rá, hogy vajon ezt mi okozza?
Köztudott, hogy a rendszeres fizikai aktivitás a testi-szellemi egészség meghatározó eleme. A minket érő napi stressz kezelésének nincs is egyszerűbb és egészségesebb módja a sportnál. A testmozgás hatására az ember felfrissül, megelégedettség érzés, önbizalom tölti el.
Én magam is tartok a gyerekeknek délutánonként tánc szakköri, a délelőtti magyar órákon érzem a mozgás jótékony hatását!
Strapabíróbbak a gyerekek, lelkesebbek, nagyobb az akarat erejük, teherbírásuk.
Az egészséges életmód elengedhetetlen része a rendszeres testmozgás.
A gyerekek a sportok bemutatását választották beszéd nèlkül. Nagyon ügyesen oldották meg a feladatot, azonnal rá lehetett jönni, hogy éppen melyik sportot mutatják be.
A májusi Boldogságórán ellátogattunk az erdei kalandparkba.
Egyre többet süt a nap, a jó időben pedig szívesen töltjük szabadidőnket a friss levegőn. Aktív kikapcsolódásra vágytunk, ezért látogattunk el a kalandparkba. A hatalmas fák árnyékában különféle típusú és nehézségű játékokban vehettek részt a gyerekek. A gyerekeket igazán izgalmas, mégis természet közeli élménnyel szerettem volna meglepni. A mesés zöld fák között 9 állomásos akadályrendszer állt a gyerekek rendelkezésére. A különböző szintű és magasságú kötélpályarendszerek önfeledt szórakozást kínáltak a gyerekeknek. Védőfelszerelésben 9 akadály volt teljesíthető. A gyerekpályát 120 cm alatti kisiskolásoknak készítették. Szakképzett személyzet gondoskodott a park használatáról. A napocska beragyogta az egész természetet. A mi arcunkra is vidámságot varázsolt. A szemünkbe nevetett, szikrázó mosolya átszűrődött az erdő fái között. Fociztunk, labdáztunk, kincsekre vadásztunk az erdei kalandparkban. Nagy sétát tettünk a tó környékén. Megfigyeltük a tó élővilágát, megetettük a kacsákat. Ha elfáradtunk, leültünk a pokrócra, és elfogyasztottuk az uzsonnánkat.
Gyereknap alkalmából különleges ajándékot szerettem volna adni a gyerekeknek. A legdrágább kincs, amit adni lehet: a szeretet és a maradandó élmény.
Mivel a gyermekeink lételeme a mozgás, a felajánlott témák közül a zenés ugróiskolát választottuk. Segítségünkre volt az „Így tedd rá” című „CD”, amin vidám mozgásos dalokat hallhattunk. A fiúknak tetszett a gyors és lassú mozgások váltakozása, míg a kislányok inkább a táncolás örömét élhették át. A napi program zárásaként elmeséltük a piroskalapos béka történetét, illetve felidéztük a korábban tanult békás, gólyás verseket, dalokat.