A Villányi Általános Iskola 4. b osztályosainak céljai.

Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola 4. b osztályosainak céljai.
Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
A januári témát három órában dolgoztuk fel. A téli szünet utáni első tanítási napon összegeztük az elmúlt év történéseit, kiemelve a legszebb élményeinket, megemlékeztünk a kevésbé pozitívokról is. A második órán a három aranyhal ábrájának segítségével a kívánságainkról beszélgettünk. Ezután megbeszéltük a kívánság és a célkitűzés kifejezések közti különbségeket. Majd a harmadik órán megalkottuk a céltábláinkat, amelynek közepébe a következő célkitűzések kerültek: válogatott focista leszek, diplomás felnőtt leszek, jó munkahelyem lesz, gazdag leszek, boldog leszek. Az alkotási folyamatot a Boldogságprogram dalai tették jó hangulatúvá.
Kisnánai Szent Imre Általános Iskola
Kilenc kudarc kilenc próbát jelent
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány, akit toronyba zártak. Az édesapja, az öreg király nagyon féltette egyetlen lányát, ezért mindentől elzárta.
Volt Hetedhét országon is túl egy királyfi, aki hallotta hírét a gyönyörű, toronybazárt királylánynak. Elhatározta, hogy megmenti. Sokáig ment, mendegélt. Közben hallotta hírét, hogy egy hatalmas, tűzokádó sárkány védi a tornyot és a benne a királylányt.
Ahogy erre felkészülve megérkezett, látta, hogy egy híd vezet a toronyhoz. A híd olyan régi, kopott, töredezett volt, hogy nem bírta el a királyfit és lovát, és leszakadt a híd alattuk. Alig bírtak kimászni a hideg folyóból.
A torony ajtaja zárva volt és a kulcsot egy óriás őrizte. De az óriás sosem aludt. Okos volt és nem hagyta magát becsapni sem, így nem tudta a királyfi elvenni a kulcsot tőle. A kapun nem tudott bejutni, szerencsére a lova hátán be tudott mászni.
Ahogy benézett, meglátott sok nagy emberevő növényt, amelyek nagyon gyorsan tudtak mozogni, ezért félt leugrani a kertbe.
Ahogy ment tovább a várfalon, látta, hogy a tornyot katonák veszik körbe, mindegyiküknél különböző fegyverek voltak. A királyfi megfutamodott volna a túlerő miatt, de mégis inkább feltett nekik egy kérdést, amelyre nem tudták a választ. Amíg gondolkoztak az egyszerű kérdésen, a királyfi belopakodott a toronyba.
Nagyon sok lépcső vezetett felfelé a toronyba, a királyfinak többször is pihennie kellett. Hosszú ideig csak ment és ment. Annyira fáradt volt, és annyira izomláza volt, hogy már majdnem feladta a küzdelmet a királylányért.
A fáradtság miatt nem vette észre, hogy hiányzik néhány lépcsőfok és visszaesett a torony aljára. Kezdte elölről a feljutást.
Ahogy bandukolt felfelé, egy hirtelen villám belecsapott a lépcső deszkájába. Nem volt nála víz, hogy eloltsa a tüzet. A tűz gyorsan terjedt, és a királyfinak gyorsabban kellett futnia. Egyre fáradtabb és szomjasabb lett.
Ekkor egy nagyon sok darabos és igen nehéz kirakót látott maga előtt. Rendkívül sokáig tartott kiraknia, és nagyon sokszor elrontotta. Amikor mégis végzett vele, egy kulcs emelkedett ki a kész képből.
Ezzel a kulccsal kinyitotta a következő ajtót, de ott még mindig nem a királylányt találta, hanem az általa sokat emlegetett sárkányt. Túlságosan fáradtnak, éhesnek és szomjasnak érezte magát, hogy megvívjon vele. A királyfi mégis úgy gondolta, nem adja meg magát küzdelem nélkül a sárkánynak, ha már idáig eljutott.
Megküzdött tehát a sárkánnyal, levágta az egyik fejét és az egy helyett kettő nőtt. A királyfi rájött a sárkány gyenge pontjára: ez pedig a talpa, amelyet meg kellett csiklandozni. Ahogy a sárkány rá akart taposni a királyfira, a királyfi megcsiklandozta a talpát és a nagy nevetésben a sárkány leesett a toronyból egy szakadékba.
Ekkor a királykisasszony előmerészkedett toronyszobájából, rögtön megtetszett neki a bátor királyfi, és még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
Hogyha nem hiszed járj utána.
Vége.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
A gyerekek könnyen értelmezték a célok jelentését és gyorsan képesek voltak magukra vonatkoztatni. Így könnyedén megfogalmazták mire törekszenek mindennapi életük során. Csoportonként izgalmas eredményeket kaptunk, hiszen az egyik vegyes csoportban, ahol főként három év az átlag életkor a gyermekek céljai a sportok köré összpontosulnak, még a másik csoportban, ami szintén vegyes az életkor tekintetében a nagyobb gyermekek inkább képességbeli célokat szeretnének elérni. Nagyon izgalmas feladat volt.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Kedvelt téma a gyerekek körében a célok kitűzése. A relaxációs gyakorlat és a célba dobós játék után az egyéni céljaikat próbálták meghatározni. Segítség volt számukra a tevékenységeket ábrázoló képek nézegetése, válogatása melyek a mindennapi életüket ábrázolják. Majd megbeszéltük a csoport közös céljait, melyek fontosak számunkra. Kiraktuk a képeket a célkitűzéseink táblára. A hónap dala nagyon tetszett a gyerekeknek, ezért játékos mozdulatokkal kísérve megtanultuk. A témát tovább szeretnénk adni a családnak is, biztatjuk őket otthoni reális célok kitűzésére.
Hálás témának bizonyult a célok kitűzése és elérése témakör. Vegyes csoport lévén az eltérő életkori sajátosságok változatossá, széles körűvé tette a célok megfogalmazását. A mindennapi óvodai életünkből is válogathattunk a célokban. Az eléréshez pozitív megerősítést kaptak a gyermekek. A Van egy álmom c. dal után lelkesen sorolták álmaikat, vágyaikat. Nagyon tanulságos volt amikor az egyik kislány azt mondta, hogy neki az a vágya , hogy játsszon vele sokat az apukája és az anyukája.