
Célok kitűzése és elérése


Ászári Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája
A kitűzött célokat néha nagyon nehéz elérni. Sokszor szenvedünk, sírunk, visszalépnénk. De mi mégis megyünk a céljaink felé! Szembenézünk az élet nehézségeivel. Megmásszuk az élet magashegységeit egy jobb és boldogabb jövő reményében!
Úri Szent Imre Általános Iskola és AMI
Az újévi boldogságóránk három kívánsággal kezdődött, mindenki beleírhatta három halba, hogy mi jót kíván magának az új évre, milyen új célokat tűz ki maga elé. Ezt meseolvasás követte, Az öreg halász és nagyravágyó felesége című történetet olvastam fel nekik, amiben az asszony kárán megtanulhattuk, hogy nem szabad túlzásba esni a kívánságokkal. Játékos levezetésként egy keresztrejtvényt és egy állatos útkeresőt oldottak meg a gyerekek. Alkotásként pedig az Én és az újév című színezőt színezték, illetve töltötték ki.
Párban hegyeket rajzoltunk, amelyek csúcsát céljaink helyeként jelöltünk ki. Ezután megfogalmaztuk a célok eléréséhez vezető állomásokat, tennivalókat és helyzeteket.
Nagyon jó időben foglalkoztunk ezzel a témával, hiszen most zajlanak, azok a tantárgyversenyek, amelyekre osztályunk nagy létszámban benevezett.
Bocskai István református Általános Iskola
Számba vettük elsősként, hogy ki milyen hivatásban érezné boldognak magát, ha felnő, és ahhoz mi mindent kell még megtenniünk. Mindenki egyetértett abban, hogy tudásra mindegyik foglalkozáshoz szükség van, ha igazán jól akarjuk végezni a dolgunkat majd, és élvezni ezáltal azt, amit csinálunk.
A gyerekek így látták, hogy mennyire vannak még ettől a fő céltól.
Január a célok kitűzéséről szól. Ez a mi osztályunkban sem történt másképp. A gyerekek lelkesen meséltek újévi fogadalmaikról, melyet nagyrészt a szorgalom és magatartás javulására szűkítettek. Nagy meglepetésemre a gyerekek többsége már tudja, mi szeretne lenni, ha nagy lesz: pizza futár, buszvezető, követve a családi vállalkozást – sírköves.
A gyerekeket idézve: az osztály közös célja, Barbi néni sikeres minősítése (pedagógus minősítő vizsga)!
A céljainkat mutatja a céltáblánk. 🙂