
Célok kitűzése és elérése






Kisvárda Egyesített Óvoda Tompos úti tagintézménye
Nagyon fontos célunk, hogy itt a Tulipánoknál a kiscsoportban hagyományőrző szokásokat alakítsunk ki. Az idei év első célja volt. hogy részt vegyünk most első alkalommal, az újévi köszöntőn és az azt követő discón. Számunkra nagyon fontos,hogy a nagy közösség részeként jól érezzük magunkat és ezáltal boldogok legyünk.

Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az 1. órán beszélgettünk erre az évre kitűzött célokról. Ilyenek voltak: jobb legyek matekból, szebben írjak, ne beszéljek vissza, edzettebb, erősebb legyek, többet foglalkozzam a szüleimmel, szebben rajzoljak. Aztán a távolabbi tervekről beszélgettünk. Mi szeretnél lenni felnőtt korodban? A következőket mondák: focista, sportoló, hegedű tanár, masszőr, műkörmös, balett-táncos, balett-tanár, eladó boltban, mozdonyvezető, kőműves, varrónő, régész, állatorvos, házi orvos, vadász. Örültem, hogy ilyen sok szakmát ismernek, változatos foglalkozásokat neveztek meg, s egy része reális terv. Megbeszéltük, mit kell ahhoz tenni. A következő órán pedig lerajzolták céljaikat, terveiket. Közben Bagdi Bella zenéit hallgattuk. Jó hangulatban rajzoltak.


Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
A hónap dala intenzív kedvébresztőként hatott csoportomra a téma feldolgozásához. Mindenki megosztotta vágyait, céljait pajtásaival, s arra a következtetésre jutottunk, hogy a célok elérése csak pozitív gondolkodással, társas kapcsolatokban, együttes jó cselekedetekkel átszőve valósítható meg életünk boldogabbá formálásához. Nagy szeretettel készültek a cél felé irányuló nyíl alakzatba foglalt alkotások.

Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A gyerekek közösen fogalmazták azt a célt, amit szeretnének elérni. Ez pedig nem más, mint jó csoporttá, osztályközösséggé válni. Páros munkában lerajzolták azokat az eddigi és folyamatosan jelen lévő tevékenységeket, szociális kompetenciákat, amelyek a cél eléréséhez szükségesek.