Venyigéné Vad Anikó vagyok a Gárdonyi Zoltán Ref. Ált. Isk. és Ami iskolából. Januári téma hetünk a célok és kitűzések elérése. Mint minden téma hetünket, ezt is beszélgetéssel kezdtük a gyerekekkel az ő meglátásuk igen érdekes volt számomra ezzel a témával kapcsolatban is. A beszélgetésünk során közösen tűztünk ki célt magunk elé, mint pl: folyosó rend megtartása tanulással azok lehetünk majd amik szeretnénk lenni. Igyekeztem rövid távú célkitűzésre vezetni a gyerekeket, hogy ez által is siker élményük legyen. Csoportokban dolgoztunk és a meg nem valósult célokra is rátértünk. Igen fontosnak tartom azt, hogy ezt is megbeszéljük, mert minden gyerek másként éli meg ezeket a tapasztalatokat. A foglakozások alkalmával az akadályok leküzdése, a célkitűzés mit is szeretne elérni, hogyan szeretné ezt megvalósítani a gondolataik elmélyítésére fektettünk nagy hangsúlyt .A beszélgetésünk végén néhány szóban a csoportok bíztató szavakat mondtak egymásnak amit minden nap ismételnek a többször is.Végül az internet segítségével ki mi szeretne lenni megmutathatták társaiknak a foglalkozás végén.
Célok kitűzése és elérése
Lippói Gárdonyi Géza általános Iskola
A diákok ismét a rajzos feladatot választották. Megdöbbentő dolog volt számomra, hogy volt olyan 8.-os gyermek, aki azt mondta, hogy neki még soha nem voltak céljai és még soha sem gondolkozott el azon, hogy szükségesek a célok az ember életében. A rajzon a csoport egy közösen kitűzött célt, a ” jó életet” ábrázolta.
Szegedi Vörösmarty Általános Iskola
Januári témakör a célok kitűzése volt.
1. Megbeszéltük miért érdemes célokat kitűzni!
2. Beszélgettünk „Az öreg halász és a nagyravágyó felesége „c. meséről.
3. Megbeszéltük mi a különbség a kívánságok és a célok között, és mindenki eltervezte egy feladatlapon, hogy milyen lépéseket tesz céljai megvalósítása érdekében.
4. Kerestünk olyan szólásokat, közmondásokat, amelyek segíthetnek céljaink elérésében, illetve erőt adhatnak, ha nehézségekbe ütközünk.
5. Készített mindenki a céljáról egy táblát melyet otthon jól látható helyre kifüggeszt.
6. Meghallgattuk Bagdi Bella egyik dalát amely ehhez a témához kapcsolódik. A dal arról szól, hogy a céljainkért néha sokat kell küzdeni, ennek ellenére érdemes kitartónak lenni, mert annál nagyobb boldogság amikor aztán valóra válhat az álmunk!
Konyári Óvoda Maci csoport
Csoportunkban egyre többször kerül szóba az iskola. Minden gyerek izgalommal várja a szeptembert. Legtöbben írni, olvasni szeretnének megtanulni mihamarabb. Beszélgettünk arról is, hogy ezek a távolabbi célok biztosan megvalósulnak majd, de addig is fontos nap mint nap apróbb célokat magunk elé kitűzni, hogy a kis célokkal elért eredmények segítsenek a nagy álmok megvalósításában.
Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
A témakör ismertetését követően a fiúk örültek leginkább a feladatnak. Így zömében a járművek autók lettek, amik közlekednek az úton, vízen, víz alatt, levegőben. Gyorsak, biztonságosak, kényelmesek, vezetheti robot, lehet önvezető és van amelyik csak a tulajdonosa ujjlenyomatára indul. Némely autóból lehet ház, tehát egyben a lakásuk is, ami ételautomatával van felszerelve. Válhat láthatatlanná , őnjavítóvá, javíthatjuk szeretettel és jó cselekedettel, a lámpa fénye megvilágítja a gonoszságot, amit rögtön jósággá alakít át és kibékíti a veszekedő embereket.
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
Január hónapban célul tűztük ki , hogy megtanuljuk a hét napjainak nevét , illetve a napszakokat , és a hozzájuk kapcsolódó napirendet.Ezáltal a gyerekek biztonságérzete erősödik hiszen tudják előre hogy mi fog velük történni , mi után mi következik . Kevésbé éri őket váratlanul egy esemény vagy tevékenység , ami kizökkentené őket nyugalmukból. Ezért a gyerekekkel közösen egy napszak órát készítettünk mely a napi tevékenységet ábrázolja , a gyerekek rajzaival illusztrálva . Ehhez a témához kapcsolódóan , verseket , éneket is tanultunk , mesét hallgattunk . A célok kitűzésével és elérésével , a gyerekek , magabiztosabbakká válnak , és hatékonyabbnak érzik magukat , valamint önbecsülésük is növekszik .