Célok kitűzése és elérése
A célok kitűzése és elérése nekem olyan nagy szavaknak tűntek, hogy egy óvodás számára talán nem is értelmezhető. Tévedtem. A 6 éves gyerekekkel mindent meg lehet beszélni. A kisebbeket pedig rá lehet vezetni, hogy mit szeretnének. (Igaz a tárgyi dolgoktól nehezebb őket „eltéríteni”.)
Nagyon tetszett a gyerekeknek a Boldogvár meséje. A munkafüzetből fénymásolt várat ki is színezték.
A munkafüzetből több feladatot is fénymásoltam, amit egy-egy beszélgetés után megoldottak: céljaink színezése, kisautó útja a városba, körök kiegészítése, a célba érés jelének színezése. A célba érés jelét kissé nagyobb méretűre is megrajzoltam, amit a gyerekek kiszíneztek, majd kis segítséggel kivágtak.
Eljátszottuk a Varázshópelyhek hullását. Próbáltam a gyerekeket rávezetni, hogy a vágyak és célok eltérhetnek egymástól. Konkrét dolgokat kerestünk.
Az egész csoportot, óvodát megmozgató tevékenység most a farsangi készülődés. A gyerekekkel megbeszéltem, hogy az ünnepség megrendezése közös célunk. ( Soroltunk még további közös célokat is.) Beszélgettünk arról, hogy milyen feladatokat kell elvégezni, hogy jól sikerüljön a farsang február második szombatján, amit ilyenkor a falu Kultúrházában tartunk, és a faluból mindenkit szeretettel várunk.
A foglalkozást szokás szerint a Világomban minden rendben van… kezdetű dallal vezettem be. Relaxációnak firkáltunk nyitott, majd csukott szemmel, s közben mondtuk a mondókát: Irkafirka, össze-vissza, szabad jobbra, szabad balra, szabad nekem összevissza. Utána célba dobást rendeztünk két csapatban. Majd megbeszéltük milyen jó érzés, amikor a babzsák célba ér. Milyen más célunk lehet még, amit szeretnénk elérni? Pl. valaki szeretne megtanulni írni, olvasni, számolni, biciklizni kétkerekű biciklin, gyorsabban futni, megtanulni cipőfűzőt kötni, stb. Nem szabad feladni, ha elsőre nem sikerül a cél elérése. ( pl. babzsákkal is lehet többször dobni ) Ha elértük a célunkat boldogok leszünk, és új célt találunk, keresünk magunknak. A foglalkozás végén zenére mozogtunk, majd kiszínezték a feladatlapon azt a rajzott, amit célul tűztek ki maguknak.
2020-01-31.
Célok kitűzése és elérése
A január hónap témája a célok kitűzése volt. A gyerekek ismerkedtek ezzel a feladattal. Angyal kártyákat húztunk az óra elején, a kiváltott érzésekről beszélgettünk. Nagyon szeretik ezeket a pozitív megerősítéseket. Ráhangolódásképpen a hónap dalával indítottuk a foglalkozást. A dal nagyon tetszett nekik. Többször hallgattuk, fülbemászó dallamát, élvezte az osztály. Ezután beszélgetni kezdtünk az álmaikról, milyen vágyaik vannak, mik azok amik megvalósíthatóak és mi az , ami nem. Elérhető célokat kerestünk. A három kívánság halacskákat készítettük el. Nagyon büszkén tűzték ki a céljaikat. Azzal, hogy előttünk vállalták, mi is a céljuk, valóságosabbá is vált, mit kell tenni hozzá, hogy el is érjék azt. A kimondott szónak ereje van.
A keresztrejtvény örömmel töltötték ki. Az óra végén a meditációs gyakorlatot legtöbben élvezték.
A gyerkőcök ezt az időt várják a legjobban , amikor kötetlenebbül dolgozunk fel témákat és kifejezhetik gondolataikat. A környezet megváltozik, hisz nem padban hanem földön ülve, akár fekve hallgatják végig a segédkönyvekben ajánlott meséket, feladatokat. Mindenképpen nyitottabbá válnak, erősítve önmagukat és a közösségünket.
A téma feldolgozása kicsit nehéz volt. Sok beszélgetés után több célt is kitűztek a gyerekek.
A közös cél,osztálykirándulás állatkert és cirkusz látogatása, majd a napot egy strandolással zárjuk. Ennek megvalósításához terveztek, rajzoltak mesebeli járműveket, de a választás hőlégballon lett amit elkészítettek. Ez a jármű akkor száll fel, ha minden tanuló és tanítónéni is benne van a kosárban. Az összetartozás és a szeretet működteti, hajtó ereje a kitartás. A cél megvalósításáért mindent megtesznek.
Fekete István- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Közös célként tűzték ki a tanulók a felső tagozatba jutást a jelenlegi osztályközösségben. Ennek elérésért egyénenként és együtt is tenni kell. Mindenki elmondta, hogy személy szerint mit tehet ő, és miféle segítséget kér társaitól. (együttérzés, tanulásban segítség, türelem, elfogadás). Mindenki megrajzolta azt a járművet, amelyen a célok felé halad majd.
Azok, akiknek nincsenek saját álmaik, képtelenek lesznek megérteni a miénket.
Az ember nap, mint nap kitűz maga elé valamilyen célt. Nem biztos, hogy mindet elérjük. Ha túl sok célt tűzünk ki magunk elé, akkor biztos, hogy kudarcba fullad.
Most volt újév, ilyenkor vannak a szokásos fogadalmak, aminek a felét sem tarják be.
A gyerekekkel is leírattam, mit fogadtak meg és mit tesznek érte, hogy sikerüljön.
Valaki naplót vezet, van aki felírta magának a telóba és próbálja betartani.
Vannak álmaink, amelyeket szeretnénk elérni, csak kérdés, hogy mit tesznek értük.
A gyerekek nagy részének vannak céljaik, álmaik, de sajnos az első kudarc után feladják, úgy érzik, hogy úgysem sikerül elérniük, amit kitűztek maguk elé.
Azt hiszem az a legfontosabb, hogy segítséget nyújtsunk az célok eléréséhez.
Ha szeretnénk, hogy gyerekek kitartsanak a céljaik és az álmaik mellett,
akkor meg kell adni nekik a legtöbb segítséget, hogy elérje azokat.
Legtöbb kudarc abból adódik, hogy hamar feladják.
Mert igaz az, hogy: senkit sem lehet feltolni egy létrán, ha ő maga nem akar felmászni rajta.
Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!
(Váci Mihály)
Egy igaz történet
Írta: az osztály
Mindig van cél, ha nem is gondolod…
Néhány gyerek arról beszélget, hogy mit fogadott meg az újévben.
– Én szeretnék javítani matekból_ mondja Gergő.
– Többet szeretnék biciklizni-folytatja Béla
– Én meg sokat szeretnék sportolni. – teszi hozzá Barnus.
– Én meg megfogadtam a Szüleimnek, hogy ezentúl otthon mindig elpakolok magam után-fejezi be Laci.
Közben bejön Szabi, akinek mindenki boldog újévet kíván, ő csak hallgat.
– Te mit fogadtál meg az újévben?- kérdi Béla
– Semmit- volt a tömör válasz.
– De mi a célod vagy az álmod? -érdeklődnek tovább.
– Nekem nincs, minden jó, ahogy van.
– Csak van valami terved ebben az évben? – próbálkoznak újra a gyerekek.
– Minek kell terv, ahogy esik úgy puffan.
– Továbbtanulásra vannak terveid?
– Nincsenek, majd csak lesz valahogy!
– De miért nincsenek álmaid, céljaid?- kérdezi Noémi tőle.
– Mert, ha megfogadok valamit, vagy kijelölök egy célt úgy sem tudom teljesíteni. – válaszolja unottan Szabi
– De cél nélkül élni! – sóhajtoznak többen.
– Lehet, legalább nem szegem meg az ígéreteimet.
– Te tudod!
Közben becsengettek és elkezdődött a magyar óra. A tanárnő megkérdi, hogy mindenki felmondta már a verset, amit meg kellet tanulni. Szabi jelentkezik, hogy ő még nem.
– És megtanultad? – kérdi tőle.
– Igen, mivel megígértem a szüleimnek, hogy el fogom mondani.
És valóban elmondta hibátlanul, amire ötöst kapott.
Kicsengetéskor körülvették a társai és elkezdték kérdezni.
-Megígértél valamit és megtartottad? -kérdezik tőle többen.
-Akkor mégis volt egy célod, amit be is tartottál.- mondja Laci
-Á, ez nem olyan nem akartam egyest kapni-
-De mégis volt célod, nem akarsz egyest kapni, amit be is tartottál.- mondja Béla
– Jó, akkor volt egy célom, amit teljesítettem. Most jobb? – feleli ingerülten Szabi.
– Látod Szabi, mindig van valami, amit szeretnél elérni. Nincs olyan, hogy céltalanul élni. Ezek után még egyszer boldog Újévet kívánunk neked- feleli Dani.
-Kösz, én is mindenkinek- mondja vidámabban Szabi.
„Ha kis célokra osztod fel a nagy célt, akkor mérni tudod a haladást.”
Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Ebben a hónapban is igyekeztem a gyerekekkel körüljárni a havi témát, ami a célok kitűzése és elérése volt. Eleinte úgy éreztem a gyerekek közül csak néhányan vannak olyanok akik mernek célokat kitűzni. A legtöbben úgy gondolkodtak, hogy nem tervezgetnek, nem tűznek ki célokat, hiszen úgy sem sikerülhet. Ebből a kezdeti negatív hozzáállásból próbáltam kizökkenteni őket, és olyan feladatokat készítettem nekik, amik tudtam hogy hozzájuk közel állnak. A hónap végére már sokat javult a hozzáállásuk és egyre könnyebb volt számukra célokat megfogalmazni. A havi feladatban a közös célunknak a szakma megszerzését választottuk. A gyerekeknek most ez jelenti a legnagyobb motivációt, hogy az első szakmájukat sikeresen teljesítsék. Ezen az úton remélem a boldogságórák is segíteni fogják őket.
Januárban a célok kitűzéséről és azok eléréséről beszélgettünk a gyerekekkel. Faliújságot készítettünk arról, hogy egy célokat kitűző és egy céltalan embernek milyen tulajdonságai lehetnek. Nagyon örültem annak, hogy a tanulók meg tudták fogalmazni saját céljaikat, és ha nehezen is de sikerült a hozzá vezető utat is nagy vonalakban felvázolni. Ebben a hónapban sokat játszottunk a Pozitív gyerek vagyok és a Boldogító erősségek kártyával is, ami segítette a tanulókat abban, hogy minél jobban ki tudják fejezni azt amit éreznek és gondolnak.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Ebben a hónapban több alkalommal is foglalkoztunk a hónap témájával: először beszélgettünk az elméleti hátteréről: miért fontosak, hogy legyenek céljaink, hogyan, milyen lépésekben tudjuk céljainkat elérni, mik segíthetnek vagy gátolhatnak bennünket ezek megvalósításában.
Minden gyerek kitöltötte a felsős munkafüzet 83.oldalán található „Célok öt fő életterületen” táblázatot.
Majd a feladatok közül közösen kiválasztottuk a rajz/plakát készítését, amit aztán kiraktunk osztálytermünk falára.