A cél elérésénél nagyon fontos a motiváció. Az én célom az volt, hogy csatlakozhassak a Boldogságóra programhoz és sikeresen, örömmel valósítsuk meg a feladatokat a csoporttal. Motivációként hatott rám a díjátadó ünnepségen hallott és átélt sok pozitív élmény. A csoportomnál motivációként alkalmaztam a díjátadón megtanult táncot, a pozitivity társasjáték. A célunk megvalósításához jó iránymutató a program segédanyaga, mely sok ötletes, játékos, megvalósítható feladattal tartja fenn az érdeklődésünket. Az első lépés volt a legnehezebb. Akkor még nem ismertük egymást én és a csoport, de a gyerekek kreativitása, ötletei, ügyességük, lendületük hamar megmutatta, hogy közösen sok mindent el fogunk érni. A célunkhoz vezető úton lehet, hogy követünk el hibákat, de ezeket közösen korrigáljuk. Mindig igyekszünk a havi feladatok foglalkozásai végén megjutalmazni magunkat pl.: tánccal, játékkal, édességgel. Nagyon jó hatással van rám, hogy a gyerekek fáradhatatlanok, mindig tele vannak ötletekkel. A feladatok során szoktam kétségbe esni a megvalósításával kapcsolatban, mivel van, amikor nincs rögtön ötletem. Eddig minden alkalommal megmutatták nekem, hogy nem kell félnem az úton tovább haladnunk. Az aktuális téma feldolgozása után már a feladat ismertetése során sziporkáznak a gyerekek ötletei. Az ötletet nagyon ügyesen tudják tovább vinni, megvalósítani, együtt dolgozni a célunk elérése érdekében. Ez rám ösztönzően hat, feltölt. Minden foglalkozásunk egy kellemes, aktív kikapcsolódás számunkra. Nagyon fontos, hogy mindig pozitívan menjek be a gyerekekhez, akik hozzám hasonlóan pozitív beállítottságúak, akárcsak szüleik akiknek természetes volt, hogy támogatják a programot. Minden hónapban remek érzéssel tölt el minket a feladatok elvégzése. Az eredményesség érzete erősen építi az önbizalmunkat.
A januári feladat során mindenki készített magának papírból autót. Kiszínezték, kivágták összeragasztották. Az elejére mindenkinek ráragasztottuk a fotóját. A gyerekek nem akartak közös járművet. Az autóknak autópályát készítettek. Szépen, rendezettem tették rá az autókat. Közben elmondták, hogy itt lehet a leggyorsabban haladni, de arra vigyáznak, hogy együtt maradjanak. A kocsik jelképezik az egyéniségüket, az autópálya az ügyességüket. Úgy képzelték el magukat, mint az óceánban élő apró halak alkotta rajok. Közösen minden akadályt le fognak tudni küzdeni.
Célok kitűzése és elérése
Ez a hónap a célok kitűzéséről és eléréséről szólt bagolyvárunkban. Átlépve 2020-ba álmainkat megjelenítettük, amit akár egy ugrással, képesek vagyunk elérni. A küzdés, akadályok megjelentek a testnevelés órákon is,ahol az exatlon pálya és a bátorság csúszás a szőnyegen meghozta a kellő önbizalmat, sikert. Hiszen a sikerhez 4 dolog kell: Te, a Célod, a Miérted, és a Kitartásod! Az egész első félév az osztályunk számára igazi kihívás volt, de közösen és a boldogságórák segítségével együtt küzdöttünk egymásért szívvel, lélekkel. A szokásos teljes boldogságnapunkat már izgalommal várták a gyerekek. Igaz számomra is igazi kihívás, és akadály volt betegségem, de erre mit sem figyelve tiszta szívvel érkeztem meg a kis baglyocskáimhoz. Azonnal észrevették, hogy tanító néni nincs jól, s olyan szoros gyógyító ölelést kaptam, hogy minden fájdalmamat elfelejtettem. 🙂 Kiraktuk az általuk előző órákon elkészített célom 2020-ban c. rajzukat, ahol szimbolikusan ugrottak át az akadályokon. A nagyon szeretett relaxációs gyakorlat után az elmaradhatatlan ölelés, és napindító Röpülj velem Bagdi Bella számmal folytattuk. Beszélgetőkörben beszéltünk a célok fontosságáról, azok elérésének öröméről. Hihetetlen, hogy 5 hónap sem telt el, de olyan jó volt tapasztalni, hogy az eddigi boldogságfokozó technikákat összekapcsolták a célokkal, és továbbgondolták. Kezdik elhinni, hogy igazi pozitív gyerekek, akik mindenre képesek. Mindenki leírta a saját baglyocskájába a saját álmát, célját, amelyet fel is tűztek magas bagolyvárunkra. Aki szerette felolvasni a többieknek álmait, céljait, megtehette. Ezek után a színező és keresztrejtvények közös megoldásai után a kudarcok kerültek előtérbe. Egy igaz történettel vezettem be,ahol egy kicsiny amerikai kislány küzd az álmaiért, hogy olimpiai arany érmet szerezzen hazájának és Károli Béla edzhesse. Rengeteg sérülés, újrakezdés, és küzdelem után elérte,m megvalósította álmait, céljait, hiszen elmondása szerint álmok nélkül nem tudna élni. Az osztályt megrendítette az igaz történet, s kérték, hogy vetítsem le újra. Majd saját kis életükből vettünk példákat, hogy kinek milyen akadályokkal kell megküzdenie. A tanulságos mesét elmeséltem nekik a szamárról,aki a kútba esett, – s aki a rádobott köveket nem akadályoknak tekintette, hanem utat készített magának -, s így ki tudott szabadulni. Arra a következtetésre jutottak, hogy segíteni kell másoknak, meg kell egymást hallgatni. Így mindenki egy kis jóság kártyát készített,amelyben megfogadták, hogy miben segítik a másikat a céljai elérésében. A hosszú kanyargós út leküzdéséhez pedig olyan szuper repülő vonatot készítettek, amelyen mindenkinek helye volt, s a saját vagonja mindig valami csodás dologgal egészítette ki.Mindenki felszállt a mesebeli járgányunkra és boldogan, elégedetten énekeltük a boldogság dalát Bagdi Bellától. Végül nap végén, hogy az első céljukat elérték a félévi bizonyítványuk megszerzésével, megjutalmazták magukat, egy szuper Positivity társasozással. Az önfeledt játékot folytatni fogjuk. Boldogan és elégedetten vitték haza boldogságfüzetüket. S hiszik magukról, jobb velük a világ, s bármire képesek.
Beszélgettünk a rövid – és hosszabb távú céljainkról, majd mindenki megrajzolta az önarcképét, és egy felhők között járó emeletes iskolabuszba ültettünk mindenkit, amely elrepít a céljaink felé.
Célunkat összeállított közösen, mit szeretnénk ebben a tanévben elkérni. A gyerekek pedig még leírták mit is szeretnének idén még elkérni akár otthon, az iskolában, a sportban…
Majd levezetésként relaxációs gyakorlatot végeztünk.
A célok kitűzése és elérése témában a gyerekeket megismertettük a célok kitűzésének fontosságáról valamint, hogy hogyan érhetjük el kitűzött céljainkat. Beszélgetéseink során kitértűnk arra, hogy vannak rövid és hosszútávú célok, megbeszéltük, hogy mi a különbség az álom, a kívánság és a cél között. A reálisan kitűzött célokat kisebb részcélokra bontottuk, részletesen megterveztük a lépéseket. Persze, mindez játékosan és a gyerekek szintjén. A hónap dalát megtanultuk és mozgással kísértük a szöveget. A foglálkozásainkat meditációval zártuk.Mindenki jól érezte magát!
Mindennapi beszélgetéseink során megfogalmazzák a gyermekeink, mit szeretnének már tudni, elérni. Nagyon jó alkalom nyílt rá, hogy megvitassuk milyen új célok érdeklik mostanában őket. Voltak akik a boldogság várba szerettek volna eljutni, volt aki szeretne megtanulni számolni és cipőt kötni. A többség azonban a célbadobást szerette volna gyakorolni.
A gyerekkel közösen célokat tűztük ki az osztályunk szàmára. Majd mindenki leírta mit szeretne elkérni ebben a tanévben még az iskolában, a családban, a sportban… Majd utána relaxációs gyakorlatot végeztünk.
Ebben a hónapban több órán keresztül dolgoztunk a céljainkon. Az óránkat relaxációs gyakorlatokkal kezdtük. Megbeszéltük a hat okot, amiért érdemes elköteleződni a célok elérése mellett. A hónap dalának meghallgatása közben színeztük a serlegeket tartó, céljaikat elérő gyerekeket. Emlékgömbbe berajzoltuk, beírtuk az előző boldogságórán szerzett élményeinket. Majd kívántunk hármat! Az újraolvasó feladatban a mese feldolgozásával a kívánságok és a célok közötti különbségekről is beszélgettünk. Végül elkészültek azok a járművek, melyek elvisznek minket a „célok mosolygó szigetére”, melyet a szivárvány ölel át.
A mi mesebeli járművünket, ami majd közös célunk felé viszi csapatunkat, olyanra terveztük, hogy:
„Földön, vizen, levegőben, de még a víz alatt is tud járni.
Van benne nappali, hálószoba, fürdőszoba, sportszoba, játékszoba, ebédlő, konyha és egy olyan jó szakács, aki nagyon jól tud főzni, és azt főz, amit kérünk.
Sok sok könyv van benne, ha keresünk, nagyon szép régi meséket találhatunk benne. De más jutalmak is vannak elrejtve mindenütt.
Olyan üzemanyag hajtja, ami nem szennyezi a környezetet.
Mi magunk vezetjük, de magától is tud menni.
Van benne egy célhoz vezető útvonaltervező masina. Képernyőn mutatja az irányt.
Mindig lehet utazni vele, és ahova akarunk menni, oda visz. Akár időutazást is tehetünk vele.
Mikor el akarunk érni egy célt, előbb be kell üljünk egy szobába, ahol mindent megtanulhatunk, ami kell ahoz, hogy elérjük a célunk. Olyan számítógépes programok vannak benne, amik okosítanak.
Aki megijed, nem kell féljen, mert ebben a járműben mindig biztonságban van.
Szines lufik vannak körülötte, amerre jár, szivárvány terem a nyomában, és olyan virágok, amik a legfinomabb illatot árasztják.”
Ilyen járművel mennénk mi céljaink felé.
„Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.” – mondta a célokra utalva Seneca, 2.000 évvel ezelőtt. Cèlok nèlkül àlmokat valòsìtani meg nem igazàn lehet. A siker elèrèsèhez jòl meghatàrozott cèlokra van szüksègünk. A gyerekeket arra kell megtanìtanunk, hogy az àlmokèrt, cèljaik elèrèsèèrt, minden nap meg kell dolgozniuk. Ebben a hònapban, a boldogsàgòràk segìtsègèvel erre törekedtünk. Kezdetben olyan cèlokat tűztünk ki, amelyeket rövidtàvon elèrtek, ìgy megèreztèk a siker èdes ìzèt. Mivel mèg előkèszìtősök a gyerekek, ezert először megbeszèltük, majd lerajzoltàk lèpèsről-lèpèsre, hogyan haladhatunk a siker fele. Hogy megèrtsèk tàrsasjàtèkkal pròbàltam bemutatni nekik miről is van szò: a START-bòl el kell jutni a kitűzött CÈL fele.Aprò lèpèsekkel haladtunk előre. Megtanultàk, hogy ez az ùt rögös is lehet, nem könnyű, de nem adhatjàk fel. Volt, hogy elkeseredtek, mèrgesek voltak, de mindig ùjrakezdtèk, ès vègül sikerült megoldàst talàlni, hogy sikeresen elèrjèk, amit annyira szerettek volna. A fiùk megterveztèk, ès közösen megèpìtettèk a mesebeli jàrgànyunkat, amellyel eljutunk a cèlba. Nagyon gyors az autò, mint a rakèta. Azèrt olyan gyors, mert a mi közös akaratunk hajtja. Beletankoltuk a cèlkitűzèseinket! Az egyik kisfiù cèlja az volt, hogy besegìt apukàjànak a cèges dolgaiba. Jòl meghatàrozott lèpèseket tervezett, hogyan is fogja ezt megtenni. Egy pàr nap mùlva, beszèlgetès közben szomorùan közölte velünk, hogy ő bàrmennyire pròbàlkozik, nem tud besegìteni. Kèrtem, hogy ùjra gondoljuk, gondolja àt a lèpèseket. Fel akarta adni, inkàbb zoknikat tűröget anyàval, az sikerülni fog. Na itt jött be, hogy SOSE ADD FEL!!! Közösen kidolgoztunk egy tervet, ès làm sikerült, besegìtett. Meggyőzte apàt, hogy mègis tud ő segìteni. Nem adta fel! Annyira boldog volt, hiszen apuka a pèldakèp, a nagy erős sàrkàny, aki minden rossztòl megvèd, ès mindent tud! Boldogok voltunk. Mindenki. Ès leìrhatnàm a hùsz gyerek törtènetèt, törekvèsèt, mert mindenik egyedi, ès megtanìt bennünket is a kitartàsra. Büszke vagyok ràjuk.
Megbeszèltük, hogy a cèlok kijelölik az utat,amit be fogunk jàrni. A cèlkitűzèsek fontosak, hogy ne helyben toporogjunk. Bàr mèg picikèk a gyerekek, de az egyik azt mondta: „Tanìtò nèni! Ìgy màr van èrtelme mindennek.”- közhely, de nagyon okos gondolat volt. Meg is lepődtem, ès jòl esett, hogy èn is sikeresen beèrtem velük a cèlba. Màr tudjàk, hogy nem kell cèltalanul bolyongani az èletben. Cèlokkal èrdekesebb, boldogabb. Valami elérendő cél miatt dolgozni máris teljesen más megvilágításba helyez mindent. Lesz èrtelme a munkànknak.
Közös cèlokat is tűztünk ki. Pèldàul, hogy a hònap vègèig mindenki gyönyörűen fogja ìrni a szàmokat 5 -ig, ès minèl több embert boldoggà pròbàl tenni egy mosollyal, egy jò szòval, ölelèssel. Konkrètan meghatàroztuk, hogyan tudjuk elèrni ès, hogy időben meddig kell elèrnünk a cèlba. Motivàltak is voltak a gyerekek. Tudtàk, hogy sokat kell dolgozzanak, de làttam rajtuk a tenniakaràst. A tàblàra kifüggesztettük a gyönyörűen ìrt szàmokat, hogy mindig a szemünk előtt legyenek. Az utcàn idegen emberekre ràmosolyogtak, köszöntek, ès ettől boldogabbak voltak, hiszen visszamosolyogtak ràjuk az emberek. Önmagàhoz kèpest, mindenki fejlődött.Lelkesen mesèltèk szünetben egymàsnak, hogy ők màr mindenre kèpesek.
A szülők el vannak ragadtatva, mert làtjàk, hogy a gyerekük hònapròl- hònapra milyen komoly vàltozàsokon megy àt. Annyira hàlàsak, hogy ez nekem a legnagyobb öröm. Kitűztünk egy cèlt, ès tudom, hogy el is èrjük a kilenc hònap alatt. Köszönöm, hogy vagy BOLDOGSÀGÒRA!!!!