A Világirodalom Napját hagyományosan minden év január 8-án ünneplik, hangsúlyozva a kulturális párbeszéd, a fordítások fontosságát, valamint az irodalom és a nemzetek közötti hidak szerepét.
Az elsős gyerekek meghallgatták Weöres Sándor: Ujjé!-vi mese versének feldolgozását a Kaláka együttes előadásában. Egyéni terveiket, céljaikat rajzos formában jelenítették meg a versben szereplő százlábú segítségével.
Célok kitűzése és elérése
Először meghallgattuk a hónap dalát,majd megbeszéltük, hogy mit is jelent Hamvas Béla idézete. Milyen igaz! A kiosztott közmondásokat, különböző történetekkel támasztották alá, illetve nagyon helyesen értelmezték.
Legjobban az „Add körbe a varázs ecsetet!” Játék tetszett nekik.
A Célok kitűzése és elérése témakört is szokásosan a népi hagyományokat is bevonva beszéltük át.
Először a BIP által javasolt célkitűzés értelmezést beszéltük meg, majd rátértünk a vezetőképesség karaktererősség megbeszélésére kérdések alapján, ezután megvizsgáltuk, hogy hogyan nézett ki ez a karakter a népi hagyományban, milyen jellemzői voltak egy falusi közösségben a főként tapasztalat és emberi erényei alapján választott vezetőknek.
Egy népmesén (A szegénylegény és a sárkány) keresztül figyeltük meg a vezetőképesség kialakulását a főhősben. Láttuk, hogy a kitartás is fokozottan jelen van a főhős jellemében, így ezt a karaktererősséget is elemeztük.
Ez után visszakanyarodtunk oda, hogy a népi hagyományokban hogyan működik a célkitűzés, végül rátértünk arra, hogy napjainkban mik a sikeres célba érés technikái, ezt szintén a BIP javaslatai alapján tettük meg.
Idézetekkel rátértünk az Önbizalom program Motiváló jövőkép témájára.
Bemelegítőként egy mindfulness-gyakorlatot végeztünk: Egy cél – három lélegzet
Válassz egy személyes célt. Hunyd be a szemed, és három mély lélegzetvétel közben képzeld el, hogy már elérted. Milyen érzés? Milyen belső képek jelennek meg?
Kapcsolódás: A hősök a népmesében is elképzelték, mit szeretnének, és így indultak el.
Majd egy rajzos feladat következett. Jelenítsd meg népi motívumokkal szimbolizálva a lehető legjobb jövőképedet! Meg is kellett indokolniuk, hogy miért azokat a szimbólumokat választották. (Megkapták hozzá a népi szimbólumokat jelentésükkel együtt, illetve egy példát is készítettem nekik, amin a gyerekkortól indulva mutattam be a szimbólumok értelmezését, ezért volt, aki ezt követte, és nem csak a jövöről írt-rajzolt.)
Ez után kitettük a faliújságra, ahol sikert aratott, többen, köztük kollégák is kifejezték tetszésüket amiatt, hogy milyen hasznos, hogy átgondolták a kollégisták a terveiket a jövőre.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Az év első Boldogságóra tevékenységét édes ízek köré szerveztem. Az egyik kislány szülinapjának apropóján a csokitorta rajzolás és színezés bizonyult ideális feladatnak. Nem is kérdés, hogy a gyerekek mennyire édesszájúak, ha lehetne mindennap ennének egy kis finomságot. Beszélgettünk azonban az édesség káros hatásairól is. Sokan nem tudták a csoportból, hogy a cukor nem csak a fogakat teszi tönkre, de hosszútávon túlsúlyhoz és komoly érrendszeri megbetegedéseket is okozhat. Példának ügyesen említették a gyerekek a családjukban élő állandó betegséggel küzdő rokonokat. Ez a téma kiváló alkalom volt arra, hogy fokozott figyelmet szenteljünk az egészséges táplálkozásra. Korábban a védőnő látogatott el hozzánk, aki egy mű fogsor segítségével mutatta be számunkra a helyes fogmosás technikáját. Kihasználva a gyerekek érdeklődését IKT eszközt felhasználva további érdekességeket mutattam be a kicsiknek a helyes táplálkozásról.
A Boldogságóra oldalán felkínált feladatok közül azt a feladatlapot választottam, amelyiken egy torta körvonalát kell áthúzni, majd színezni azt. Élménydús volt a program, hiszen a gyerekek szabadjára engedve fantáziájukat számtalan módon színezték ki álom tortájukat. Közben arról beszélgettünk, hogyan is készül el egy torta, hiszen több gyerek édesanyja foglalkozik tortakészítéssel. Arra gondoltam, hogy többségében lányok gyűlnek körém, de a fiúk is szívesen csatlakoztak az asztalunkhoz. Többen kértek még a lapból, amit otthon is szeretnének színezni. Úgy tűnt, jó választás volt a torta!
Január: Célok kitűzése és elérése
„Menj, küzdj az álmodért,
Minden vágyadért, mi benned él.”
(Hooligans)
1. Elsőként megünnepeltük az előző havi tevékenységeinkért kapott elismerést, a „Hónap csoportja” címet. A sikerek megünneplése nagyon fontos, hiszen erősíti önbizalmunkat, motivációt ad a folytatáshoz!
2. Miután ismét felidéztük, miért fontosak a célok az ember életében, hogy milyen célokat érdemes kitűzni, mit kell tennünk azok elérése érdekében, a csoport tagjai megfogalmazták a jelenlegi legfontosabb célkitűzéseiket.
3. Ezek közül kiválasztották a számukra legfontosabbat, és azt le kellett írniuk úgy, mintha már megvalósult volna. 8.-osok lévén a legtöbbször leírt mondat:
„Felvettek a ………….. középiskola ………. szakára.”
4. Ezután a csoport tagjai megkeresték magukban azokat a képességeket, tulajdonságokat, amelyek segítik őket céljaik elérésében. Ezekből alkottuk meg a szófelhőt:
5. A személyes célok mellett a közösség legfontosabb célját is megfogalmazták. Egy – a csoport nagy részét érintő, felkavaró – esemény kapcsán sokat beszélgettünk, mindenki feltárta ezzel kapcsolatos érzéseit, sérelmeit, megoldásokat kerestünk, s megfogalmazódott mindenkiben a legfontosabb cél: a bizalom, a közösségi kapcsolatok, az egyensúly helyreállítása.
6. A témát önerősítő meditációval zártuk: Ld.: Kézikönyv 158. oldal
7. Januárban a hónap egyik nevezetes napjához is kapcsolódtunk: kis kiállítást készítettünk az iskola folyosójára a magyar kultúra napja alkalmából. Nemzeti imádságunk versszakait írták le és illusztrálták a gyerekek.
„Győztes lesz a harc,
Ha nincs több hátraarc,
Végül majd tiéd, miért szívből küzdenél.”
(Hooligans)
A foglalkozást a „Medve vagyok és cammogok”relaxációs gyakorlattal kezdtük.
A téma feldolgozását a „Boldogvár meséje” bemutatásával folytattam, ezt követően a gyerekek kiszínezték a „Boldogvárat”, majd megépítették legóból.Aztán célba dobós játékot játszottunk, levezetésként meghallgattunk egy dalt Bagdi Bella dalai közül.
A foglalkozást a „Medve vagyok és cammogok”relaxációs gyakorlattal kezdtük.
A téma feldolgozását a „Boldogvár meséje” bemutatásával folytattam, ezt követően a gyerekek kiszínezték a „Boldogvárat”, majd megépítették legóból.Aztán célba dobós játékot játszottunk, levezetésként meghallgattunk egy dalt Bagdi Bella dalai közül.
A foglalkozást a „Medve vagyok és cammogok”relaxációs gyakorlattal kezdtük.
A téma feldolgozását a „Boldogvár meséje” bemutatásával folytattam, ezt követően a gyerekek kiszínezték a „Boldogvárat”, majd megépítették legóból.Aztán célba dobós játékot játszottunk, levezetésként meghallgattunk egy dalt Bagdi Bella dalai közül.
Célok kitűzése és elérése
A foglalkozás címe: Célok kitűzése és elérése
Csoport: nagycsoport
Fő didaktikai feladatok: A mese által megérteni, hogy legyenek elképzeléseik, hogy mit szeretnének elérni, megvalósítani, és ha esetleg akadályba ütköznek ne adják fel.
Felhasznált források: Boldogságóra kézikönyv 3-6 éveseknek
– Boldog vár mese elmesélése.
– Célba dobás babzsákkal karikába.
– Kincskeresés (puzzle darabjainak megkeresése, a kincses térkép alapján)
– Puzzle kirakása (Boldog vár)
A boldogságórát a hagyományokhoz híven a
Kerekerdő kalandra hív téged,
hallgasd, mit súgnak a tündérek.
Hipp-hopp tárd ki szíved kapuját,
a mesevilág ajtaja előtted is nyitva áll. c. versikével kezdtem, amit már ismertek és kezdték is velem mondani. A versike végére, mindenki elhelyezkedett a szőnyegen és várták a mesét.
Óvodánkban, minden csoportban tartunk Boldogságórát. A legkisebbek a mesét hallgatják, a középsősök és a nagyobbak már a feladatokat is megcsinálják és a legnagyobbak már a beszélgetésben is hosszabban részt vesznek.
A boldogságóra, nem csak erre az egy alkalomra vonatkozik, a beszélgetések a témákról nagyon sokszor felmerülnek, később is kérdeznek ill. visszaemlékeznek, hogy mit meséltünk, miről beszélgettünk, és nagy örömünkre a szülőktől is visszahalljuk, hogy a gyerekek felhozzák ezeket a témákat, beszélgetnek otthon is az érzéseikről.
Boldogvár meséje c. történetet báboztuk a kolléganőmmel, aki szintén elvégezte a továbbképzést.
Jancsi a szegénylegény báb, a színes kövek, és a tarisznya volt a segítségünkre.
A gyerekeket nagyon lekötötte a történet, nagy figyelemmel kísérték a Jancsi elé gördülő akadályokat. Színes köveket készítettünk be, Jancsi tarisznyájába, amiből a pirosat kivettük az elején, amit a hangya vitt, majd amikor a folyóhoz ért a mesében, szép sorban kiraktuk a szőnyegre. Ámulattal figyelték, szinte látszott, ahogy elképzelték, hogy miután Jancsi átkelt a folyón és elmondta a versikét világítanak a kövek.
Amikor a mese végére értünk, a célt azzal mutattuk be, hogy a kihelyezett karikákba dobják a babzsákot, az legyen a céljuk, hogy beletaláljanak. Akinek nem sikerült, megvártuk még addig dob, amíg találata lesz. Ezzel szemléltettük, hogy vannak nehézségek, akadályok, mint a mesében, de mindig próbálkozni kell, gyakorolni, és elérik a céljukat. Mindenkinek sikerélménye volt a dobásban, így elégedetten ültek vissza a szőnyegre, várva a következő feladatot.
Természetesen, ha nem sikerült volna a dobás valakinek, közelebb vittük volna a karikát és elmondtuk volna, hogy apróbb lépésekkel is el lehet jutni a kitűzött célhoz.
A kincskeresés következik mondatra, ugyanúgy felcsillant a csoport szeme, mint a tavalyi csoportnak és egymás felé fordultak eltátott szájjal és elismételték csodálkozva, hogy kincskereséééés?
Négy térképet adtunk a gyerekeknek, akik így négy csapatot alkotva nézték a térképet és fedezték fel rajta az öltözőjüket, a csoportszobát, az előteret.
A nyilak jelölték az utat, és a csillagok a helyet, ahol a puzzle darabjait rejtettük el, illetve a Dajka néni volt segítségünkre, aki még a gyerekek a reggeli után a mosdóban, majd a meseközben az öltözőben voltak, a megfelelő tárgyak alá helyezte a képdarabokat.
Ez nagyon izgalmas volt. A térkép olvasás, a helyek beazonosítása, elgondolkoztatta Őket. A síkfelületről leolvasni, merre kell haladni, az irányok ismerete, igazi nagycsoportos feladat, a középsősöknek kicsit segítettünk.
Amikor minden darabot megtaláltak, összeillesztették az asztalon, ahol megbeszéltük, hogy gyűjtjük. A nagycsoportosoknak, úgy gondoltam, hogy több darabra vágom és nem csak négyzetek, de háromszög darabok is lesznek. Ez már egy kicsit nehéznek bizonyult, mert többen otthagyták a feladatot, de itt a közös munkára, a kitartásra hivatkoztam és kértem a segítségüket.
Miután összeállítottuk a képet, megtapsoltuk magunkat és még egy picit leültettük őket a szőnyegre, hogy megdicsérjük Őket, hogy elérték a célt, összerakták a Boldog várat, mert az volt a képen.
A Fújj, fújj erősen, és minden, ami bánt, azonnal már nem akadály c. versikét elismételve búcsúztunk.
Az új év mindig új célok és tervek kitűzésével indul. Megfogalmazzuk mit szeretnénk elérni, miben változtatnánk és hogy mit kell tennünk a változtatás érdekében. A hóemberek világnapján jött az ötlet, hogy egy közös hóembert készítsünk a tanteremben (is). A hónap dalának többszöri meghallgatásával tettük még izgalmasabbá az alkotás folyamtát. A lapátjára kis cetlikkel céljainkat, terveinket írtuk fel, melyeket szem előtt tartva próbáljuk megvalósítani elhatározásainkat. A gyerekek saját értékeiket, vágyaikat vetítették ki a lapocskákra, amikkel nap, mint nap találkoznak az osztályteremben. A törekvés a megjelölt vágy elérésére egyéni és közösségi szinten is meghatározza mindennapjainkat.