A gyerekek közös célokat fogalmaztak meg osztályra vonatkozóan.
Célok kitűzése és elérése
Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
A gyerekeknek mondatokat kellett befejezni az életben előttük àlló cèljaikkal kapcsolatban.
A relaxációs gyakorlatok közül a foglalkozás megkezdésekor az „Égig érő fa vagyok…”, a ” Haragom kifújom..”, meg a „Medve vagyok…” gyakorlatot játszottuk el. Készítettem egy Boldogságvár puzzle-t, amit kiraktunk a gyerekekkel. De megbeszéltük, hogy csak akkor tudunk feljutni a következő lépcsőfokra, ha bizonyos célokat végrehajtunk.
Ilyen volt a plüss mackók gyűjtése otthonról, mellyel tornát is végeztünk. Néhány gyakorlat végzése egy kicsit nehezen ment, de segítséggel, javítással ügyesen végrehajtotta a csoport.
Több gyakorlás után végig tudtak ugrálni a maci tappancsokon is. Sok gyermeknek biztatásra volt ebben szüksége, de végül ügyesen megoldották.
Összességében minden kitűzött feladatot elvégeztünk.
A Boldogvár meséje sok kérdést vetett fel. Beszélgettünk ki mit szeretne mik a céljai. A gyerekek iskolára készülnek, így írni, olvasni, cipőt kötni voltak a vágyak, de megegyeztek, hogy a legfontosabb tudjanak hóembert építeni, essen a hó!!!!!!
A Boldogvár meséje sok kérdést vetett fel. Beszélgettünk ki mit szeretne mik a céljai. A gyerekek iskolára készülnek, így írni, olvasni, cipőt kötni voltak a vágyak, de megegyeztek, hogy a legfontosabb tudjanak hóembert építeni, essen a hó!!!!!!
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. b osztályban közeli és távoli célok elérését rajzolták és fogalmazták meg a gyerekek.
A céltudatos viselkedés fontosságáról beszélgettünk először, majd felolvastam nekik a Segíts rajtam! című történetet. Ezután mindenki elgondolkodott azon, hogy előző évben mivel töltötte az idejét, és hogy mi a célja, terve, hogy 2023-ban mivel tölti majd a legtöbb idejét. Megmutatták az osztálynak szoborkép formájában. Erről készültek a fotók. Az órát meditációval zártuk.
Lippói Gárdonyi Géza általános Iskola
A csoprt 5. és 6. osztályos diákokból áll, ezért szét szedtem a diákokat.
Az 5. osztály az iskola magaratását szerette volna javítani, ehhez készítette a célkeresztet. A 6.-osok a szorgalmunkat szeretnék javítani, és ezzel együtt az év végi jobb osztályeredményt elérni. Így 2 clkeresztes rakjz készül, mely megbeszélése az osztályfőnöki órán folytatódott, hiszen az osztályoknak csak az etika tantárgyat választó része volt jelen az órámon.