Nagyon megható volt, hogy az első osztályos kicsik milyen nagy elszántsággal vettek részt ezen az órán, ahol a témakör igen nehéz volt. Általában a célok kitűzése felnőttekre jellemző. Ők mégis, -egy nagyszerű mese: Az öreg halász és nagyravágyó felesége segítségével – bekapcsolódtak a témába. Meg tudták fogalmazni vágyaikat, pl.: sportoló szeretnék lenni, híres kutató, avagy kitűnő tanuló. Körbejártuk, vajon mi kell mindehhez. A járműveket vontuk be a fantáziánkba, hogy azokkal „utazunk” a céljaink felé. Hajtó motorunk, gurító kerekünk a család, a barátok és a tanárok.
Jó hangulatú óra kerekedett!
Célok kitűzése és elérése
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Nagyon megható volt, hogy az első osztályos kicsik milyen nagy elszántsággal vettek részt ezen az órán, ahol a témakör igen nehéz volt. Általában a célok kitűzése felnőttekre jellemző. Ők mégis, -egy nagyszerű mese: Az öreg halász és nagyravágyó felesége segítségével – bekapcsolódtak a témába. Meg tudták fogalmazni vágyaikat, pl.: sportoló szeretnék lenni, híres kutató, avagy kitűnő tanuló. Körbejártuk, vajon mi kell mindehhez. A járműveket vontuk be a fantáziánkba, hogy azokkal „utazunk” a céljaink felé. Hajtó motorunk, gurító kerekünk a család, a barátok és a tanárok.
Jó hangulatú óra kerekedett!
A gyerekekkel beszélgettünk arról, hogy nem elég kigondolni valamit, amit szeretnénk, ahhoz tenni is kell, hogy elérjük. Mindenki megfogalmazta vágyait és gondolkodott, ötletelt arról, hogyan lehetne elérni azt apró lépésekkel. Közben rajzok is készültek, amiket kivágva egy nagy szívbe ragasztottunk fel.
Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
Órán a jövőnkről és céljainkról beszélgettünk. Elmesélték álmaikat. Elmondták: mi leszek, ha nagy leszek. Egy lapon összegyűjtöttük a 4.b közös céljait és kiragasztottuk az ajtóra.
Zsófia Anna Krajnyákné Greutter
Az óra rávilágított arra, hogy van fontos életfeladatunk is, hogy megtaláljuk azokat a kisebb és nagyobb célokat, amelyeket mi magunk „értelmes célként” címkézünk fel, és ezeket összehangoljuk a környezetünk és szeretteink igényeivel és céljaival. A tanulók rajzoltak egy annyi idős, mesebeli ikerpárt, ahány évesek ők. Lerajzolták melléjük, hogy mi az a dolog, ami a leghasznosabb nekik az életükben, a mindennapjaikban.
A feladatot beszélgetés követte: mit csinálnak ezzel a leghasznosabb dologgal-Egyáltalán mit jelent az, hogy valami hasznos? Nagyon sok féle válasz született és alkotás. A tanulók nagyon jól érezték magukat, észrevehetően egyre nyitottabbak, közlékenyebbek minden egyes boldogságóra után.
5. Célok kitűzése és elérése – január
– Téma bevezetése, relaxáció: „Körbe, körbe, karikába”
– Gyerekdal: „Van nekem egy álmom”
– Téma feldolgozása: Célba dobás, beszélgetőkör, csoportunk céljai – megrajzolás/kiragasztás, Mese: A kiskakas gyémántfélkrajcárja
– Téma lezárása: mese bábozása közösen
– Téma továbbadása: Közös részvétel Kutyaterápia foglalkozáson. Célok, feladatok teljesítése a kutyával együttműködve.
Reflexió: A 3-4 éves korosztály számára megfelelő feladatokkal, játékokkal valósítottuk meg a téma feldolgozását. A gyermekek apró célokat tűztek ki maguk elé, mint pl: önálló öltözködés, orrfújás, ragasztás stb. Beszélgetőkör alkalmával fogalmazták meg vágyaikat. Saját céljaik elérésében nagyon motiváltak voltak, igyekeztek túlszárnyalni addigi tudásukat. Jól segítette a mese annak a megértetését, hogy milyen sokat tehetünk céljaink elérése érdekében. A célok megrajzolása és kiragasztása minden nap emlékeztette a gyermekcsoportot arra, amit szeretnének elérni. A Kutyaterápiás foglalkozás alkalmával az egész óvoda megtapasztalhatta, hogy milyen jó érzés a sikerélmény átélése, ha a magunk elé kitűzött célokat elérjük.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
A hónap témája jó ötleteket adott a gyerekeknek és elmesélték vágyaikat, céljaikat. Közös kidobó játékkal csiszoltuk ügyességünket, majd versenyeztünk, hogy a fiúk vagy a lányok labdája éri utol a másikat hamarabb. A lányok győztek.
Beszélgetés után relaxációs gyakorlatot végeztünk a Bóbita dalra. Ezt követően megbeszéltük, hogy ki mi lesz, ha nagy lesz: balerina, hercegnő, tűzoltó, autós, fodrász, festőművész. Ujj tornával bemelegítő gyakorlatokat végeztünk, majd leültünk alkotni. A rajzok szépen kifejezték a változást. A gyerekek komolyan vették a feladatot.
Ózdi József Attila Gimnázium, szakgimnázium és Kollégium
Az aktuális Bagdi Bella – dal meghallgatása után a boldogságórás munkafüzet célokról szóló idézeteit értelmeztük. Majd a diákok eddigi célkitűzéseiről beszélgettünk, mi jellemezte ezeket, megvalósultak- e, miért igen vagy nem, hogyan látják ezt most. Csoportos feladatban a tanulók egybevetették a Briang Young Egyetem felmérésével saját célkitűzési módszereiket. Mindenki leírta a számára szóló tanulságot az eddigi sikeres ill. sikertelen célkitűzéseiről. Majd a a célkitűzés legfontosabb módszereit és lépéseit összegeztük együtt (5 módszer, 4 lépés, Tk. segítségével). Gyakorlati feladatok megoldása: legfontosabb céljaim és a megvalósítás módszerei (páros munka), a megerősítések gyakorlása, bakancslista írása. Elkészítették a tanulók a beadandó feladatot: Borítékolt céljaink 2023-24. (Egy év múlva, érettségi előtt felbontjuk, megbeszéljük).
Zárás: részlet a Bakancslista c. filmből