A decemberi hónapban Mikulás napot tartottunk, mindenki húzott egy nevet ,akinek a csomagját adta.
Úgy adták át a gyerekek egymásnak a csomagot, hogy megfogalmaztak egymásnak pár kedves mondatot.
Az óra keretében arról beszélgettünk, hogy ha kedvesek és megértőek vagyunk egymással, sokkal elfogadóbbak leszünk.
Amikor másoknak vgaszt nyújtunk, akkor elterelődik a figyelmünk a saját gondjainkról.
A jó cselekedetek értelmet adnak életünknek.
Boldogító jó cselekedetek
A jó cselekedetek témakört a „Téli erdő története” című mesével vezettem be. Beszélgetést kezdeményeztem a mese cselekményéről, szereplőiről, arról, hogy melyik mesehős mit érezhetett, illetve, hogy ők melyik mesehős szerepébe bújnának.
Majd szituációs játékot játszottunk, mely során nagyon együttérző, empatikus gondolatokat fogalmaztak meg.
Az ajándékozás című játék nagyon tetszett a gyermekeknek, melyben egyedi, kreatív ajándékokat adtak át a mellettük ülőknek (mosoly, simogatás, puszi, ölelés, bújás, kézfogás, masszírozás stb….)
Ezután, hogy feljussunk a következő lépcsőfokra el kellett mondani a gyermekeknek, hogy mi jót tettek aznap, vagy az előző nap. Táncoltunk a „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalra.
A foglalkozás végén elkészíthette mindenki a saját kis angyalka karácsonyfa díszét, amit hazavihettek a gyermekek.
Alsó tagozatos tanulóink „MENDIKÁLTAK” a nagyoknak…. 🙂
Papírból nyírtunk ki egy kis bögrét, majd megtöltöttük szeretettel….. 🙂 Ajándék a családnak….
Minden tanuló egy- egy ággal egészítette ki a fát……ezzel is jelképezve az összetratozást….szeretetet…..
Piros szívet nyírtunk ki papírból, majd szép gondolatokkal ” ellátva” ajándékoztunk szeretetet ….
Bábjáték saját arcokkal. Manókat készítettünk, melyek arcai a gyerekek fényképei voltak. Majd eljátszottunk egy általuk kitalált Téli mesét mely az jócselekedetről szólt.