Az idei adventi időszakban célul tűztük ki, hogy a gyerekek átéljék a várakozás misztériumát, kicsit lassítsunk a mindennapi rohanásban, és jobban odafigyeljünk egymásra.
A nyugodt, elcsendesedő mindennapi gyertyagyújtások során a meghitt éneklés, csendjátékok mellett jutott idő a beszélgetésre is.
A karácsonyi történeteket úgy választottuk ki, hogy mondanivalójukban a szeretet, a jó cselekedetek álljanak. Elanyagiasult világunkban fontos megéreztetni a kisgyerekekkel, hogy a karácsony nemcsak az ajándékozásról szól. Az is ajándék, ha szeretettel fordulunk egymás felé, apró dolgokkal segítjük egymást, és nemcsak ezen az egy napon, hanem a mindennapjainkban is. Meg is fogalmazták gondolataikat, amiket kis szívecskékre írtam, így avatva be a szülőket is.
A szülőket is bevontuk a jó cselekedetek témánkba: egy jó hangulatú, kötetlen délutáni kézműves foglalkozás keretében mindenki elkészíthette gyermeke számára azt az ajándékot, amit hazavihetett az óvodai karácsony után. A szülők nagyon lelkesek, kreatívak voltak, szívüket-lelküket beletették az ajándékkészítésbe. Ez is egy jó példa volt arra, hogy nem az ajándék értéke számít, hanem az odafigyelés, a szeretet, amivel készítjük.
Mindemellett ebben az évben is megünnepeltük a Madarak karácsonyát , gondoskodva a téli szünet alatt is visszatérő vendégeinkről, madáreleséget aggatva az egyik fenyőfára.
Végül pedig mi óvó nénik az óvoda összes kisgyerekének egy kis bábjátékkal készültünk karácsonyra, amiben a maci és nyuszi segítettek a bajba jutott magányos süninek, és együtt mézeskalácsot sütöttel a kisgyerekeknek . (7.40-től látható a Pápa Tv felvételén)