Jónak lenni jó! És mi nagy boldogsággal fogadtuk ezt a témát is. Egyik osztály pl. rajzos jócselekedetek naplót vezetett decemberben, amit minden reggel megoszthatott társaival, hogy kivel és milyen jócselekedetet sikerült tennie előző napon. Aztán sokat beszélgettünk, hogy kinek jó, ha jót cselekszünk és mennyire összekapcsolódik a jócselekedet és a hála.
Boldogító jó cselekedetek
Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Jó cselekedetek karácsonyra.
A gyermekek minden alkalommal örömmel várják a foglalkozást. A bemelegítéshez ajánlott játékok, mozgások közül választottam most is, hogy a fő tevékenységhez figyelmük már teljesen ott legyen. A mese utáni beszélgetésben is nyitottak és kedvesek voltak. A végén pedig ügyesen megoldották a labirintusos feladatot.
Az adventi időszak egy nagyon különleges és kedves időszak számomra. December hónapban nagyon sokat beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mit is jelent igazából az Advent, az “eljövetel”. Az odafigyelésről, a gondoskodásról, a törődésről, az adakozásról, a szeretetről is szót ejtettünk. A jó cselekedetek olyan tettek, amelyek által szebbé tehetjük a világot. Segíthetünk embertársainknak, kedveskedhetünk nekik. Olykor egy finom ölelés, egy kedves szó is elég, hogy valaki boldogabbá váljon. A figyelmesség mindenkinek jólesik. A jó cselekedetekre, apróbb szívességek megtételére már gyermekeinket is korán rászoktathatjuk. Megtaníthatjuk nekik mennyire felemelő érzés jót cselekedni másokkal. Mert adni jó! Karácsony közeledtével adományokat gyűjtöttünk a Mándoki Gyermekotthon lakóinak, adakoztunk mely nemes feladat. Ajándékoztunk, fát díszítettünk közösen! Ez a hónap lehetőséget adott arra, hogy “Jó emberré csak a szívemmel válhatok”. Dobozokba tettük a jókívánságokkal ellátott csokikat és becsomagoltuk. Mindenki részese akart lenni, ezért felváltva végezték a csomagolást kisebb csoportokban, míg a többiek társasjátékokkal játszottak.
A csoportban a gyerekek nagy összhangban, együttműködve tudtak végig dolgozni. Jó volt látni a lelkesedésüket, kitartásukat, a pozitív hozzáállásukat.
Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola
Elsősökkel készítettük a gyümölcskosarat. Mindenki belerajtilta a gyümölcsbe azt a jócselekedetet, amit végzett a hónap során.
Beszélgető körben az apró jó cselekedetekről beszélgettünk és eljátszottuk, miben szoktunk segíteni vagy örömet szerezni másoknak. Sok jó ötlet született de leginkább az anyukáknak szerettek volna segíteni a csoport tagjai.
Negyedikeseim nagyon szeretnek sütögetni. Öröm számukra, ha együtt dolgozunk és az eredmény is finom. Karácsony előtt muffint sütöttünk. Minden sütire egy zászlócskát tűztünk melyre inspiráló gondolat került. Az iskolánk karácsonyi vásárán ajándékoztunk édes boldogságot a látogatóknak, akik cserébe adományokkal támogatták a tervet, hogy a rászoruló gyerekeknek segítsünk. A téli szünet miatt csak január elején vihettük el az összegyűlt adományokat a RonaldMcDonald alapítványnak.
Török Enikő:A LEGSZEBB AJÁNDÉK
Egy ajándék lehet bármi, egy kedves szó, egy rajz, egy mosoly. Nem csak pénzért vett tárgyakat lehet ajándékozni. Néha nagyobb boldogságot okozhatunk egy kis semmiséggel, s mosolyt csalhatunk mások arcára.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Karácsonyi ajándékként mézeskalácsot sütöttünk a gyerekekkel.
Minden gyerek kapott egy szívet, amire azoknak a gyerekeknek a jelét ragaszhatta, akik valami jót tettek vele.
Jóságszív készítése a csoportban, minden jó cselekedet egy szívecskét ér. Otthoni és óvodai egyaránt ( pl. játék rakás, beágyazás, kedvesség, jó viselkedés…)