A témát ismét a hónap dalának meghallgatásával kezdtük. Ez után beszélgettünk, miért jó jót tenni másokkal, milyen az, amikor velünk tesznek valami jót. A munkafüzet feladatait csinálgattuk, nagyon kedves volt számukra a „Minden megvan? Mire lesz szükséged a jó cselekedetekhez?” rajzos feladat. Később az iskola boldogságórás karácsonyfájára elkészítették a saját karácsonyi díszüket, melyen egy iskolatársának fogalmaztak meg egy kedves gondolatot.
Boldogító jó cselekedetek
„Jó cselekedet az, ami boldog mosolyt varázsol mások arcára.”
December volt az egyik legtöbb élményt és boldogságot hozó hónapunk. Nagyon sok örömöt adó programon vehettünk rész: Mikulás műsor, meghitt karácsonyi iskolai ünnepség. Ünnepivé varázsoltuk a termünket.
Ebben a hónapban egy rendhagyó Boldogságórát tartottunk. Meghívást kaptunk egy Macikiállításra. A helyszínen egy olyan játszószoba várt ránk, ahol több száz maci várta, hogy játsszunk vele. Sorolhatnánk, mint Gombóc Artúr a csokoládékat…pici maci, óriás maci, fehér mackó, barna mackó, beteg medve, kapitány medve, Micimackó… mindenféle mackó örvendeztette meg a gyerekeket.
Olvashattunk Teddy mackó születésének történetéről. Mackókkal a kezünkben mondókáztunk, énekekeltünk, természetesen azok is a mackókról szóltak.
A program végén, hálánk jeléül, egy általunk készített szép képeslappal köszöntük meg Zsuzsa néninek, vendéglátónknak a meghívást.
Moziban is jártunk. A Jégvarázs II. -t néztük meg. Hazatérve lerajzoltuk Olafot, akitől megtanultuk: Egy valami örök, a szeretet!
Egy másik Boldogságórán elolvastuk A suszter manói című mesét. Megfejtettük a hónap keresztrejtvényét, megtudtuk, milyen a valódi jó cselekedet: önzetlen. Karácsonyi dalok hallgatása közben a Boldogság- füzetébe mindenki rajzolt egy Jó cselekedet-karácsonyfát. Papírból kivágott kis díszeket kerültek rá, a gyerekek a díszekbe beleírták, milyen jó cselekedeteket hajtottak végre a hónapban.
Karácsonyi ajándékokat készítettünk szüleinknek.
Karácsonyra meglepetés képeslapokat készítettek egymásnak, amelyeket az osztálykarácsonyon adtak át egymásnak. Nagy gonddal, szeretettel készültek az ajándékozásra.
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
December a boldogító jó cselekedetek hónapja. Csupaszív csapatunk december eleje óta gyűjtötte az apróbb-nagyobb ajándékokat, melyekkel gyerekeket akartunk meglepni.
Az ajándékozás nagy napja a téli szünet előtti utolsó napra esett. A szülők Incsi-fincsi büfével leptek meg bennünket, mi 2.a-sok pedig a gyerekeket és a tanító néniket, bácsikat az általunk készített, összegyűjtött ajándékokkal. Nagy izgalommal indult útnak a csapat. Minden osztályba betértünk, és elvittük a 2.a osztály bőségkosarát, melyből kedvükre való ajándékot választhattak a gyerekek. Nagy volt az öröm.
Bennünket nagyon boldoggá tett a gyűjtés izgalma, de még inkább az ajándékozás öröme.
A napot egy flashmobbal koronáztuk meg.
Decemberben a jó cselekedetek témakörét nagyon szerették a gyerekek. Szívesen vállaltak jó cselekedetek, amiket véghez vittek otthon, vagy az iskolában. Elkészítettük a jó cselekedetek adventi kalendáriumát, amelyet az aulában helyeztünk el, és amelyet iskolánk tanulói szívesen nyitogattak. Így egy hullámot indítottunk el, mely sok gyereket, felnőttet sarkallt a nagylelkűségre, figyelmességre.
Egymásnak fogalmaztunk meg boldogságüzeneteket. Boldogságbefőttet is tettünk el.
A boldogító jócselekedeteket szerepjátékokon keresztül gyakoroltuk.
Egyszerű tanórai és szabadidős szituációkat játszottunk el.
Pl. Nem volt radírja a társunknak. Nem tudta bekötni a cipőjét. Piros szívecskével leptük meg egymást, váratlan helyzetekben.
A hónapban többször leptük meg egymást kisborítékba rejtett rajzokkal.
Teréz anya gondolatainak értelmezésével kezdtük a foglalkozást, majd megbeszéltük, hogy miért jó az nekünk, ha másokkal jót eszünk. Miközben hallgattuk a hónap dalát, kis fenyődíszekre írták fel a gyerekek a társaiknak szóló pozitív üzeneteket. Ezeket a kis díszeket a folyosón elhelyezett fenyőfán helyezték el.
Boldogságóra a 4. osztályban
óravázlat
Téma: Boldogító jó cselekedetek
Az óra cél-és feladatrendszere: érzelmi intelligencia és a mások iránti odafigyelés, segítségnyújtás erősítése.
Tantárgyi koncentráció: magyar irodalom, ének-zene, vizuális kultúra, etika, technika, hit-és erkölcstan
Az órát tartja: Borbás Lászlóné
Helyszín: Tunyogmatolcsi Petőfi Sándor Általános Iskola
(Tunyogmatolcs, Árpád u. 3. , 4. sz. tanterem)
Időpont: 2019.12.19. 08:00-08:45
Az óra menete Megjegyzés
(módszerek, szemléltetés)
1. A téma bevezetése (5 perc)
Elméleti háttér a ,,Jobb adni mint kapni” alapján
tanári közlés, majd a gyerekek tapasztalatai
előzetes ismeretei
2. A téma feldolgozása (25 perc)
– Relaxációk
– Miért boldogítanak a jó cselekedetek?
– Adok nektek valamit!
A kőleves (népmese)
– Közös ének (Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok)
(családból, bibliából, médiából
Bagdy Emőke (33-39.o.)
csoportmunka
(véleménygyűjtés)
táncjáték és rajzok
közös feldolgozással
Megf.sz.: Mire biztatott téged és mitől óvott a történet?
3. A téma összefoglalása (10 perc)
– Adventi tervek
– Rajzok az ajándékozás örömeiről
(egyéni feladat)
4. Házi feladat
– Lapozgató
Keress verseket, meséket, énekeket a témához!
5. Az órai munka értékelése
szóbeli dicséret, jutalommatrica
Boldogító jó cselekedetek
Beszélgettünk a szeretet megnyilvánulásairól, hogy miért fontos megértésben, elfogadásban, szeretetben élni, hogyan tehetünk jóvá rossz döntéseket, hibákat. A témához illesztett Veronika zenepedagógiás bizalom játékokat játszottunk, ami megerősítette a kapcsolatok fontosságát. Bezzeg Andrea: „Szívem kertje” című meséjének meghallgatása után, megbeszéltük, hogy milyen jó dolgokat kívánunk egymásnak és milyen jó cselekedeteink vannak már. Majd színes karácsonyi papírdíszekbe rajzolhatták le azt „Mit tettem jól”? Lezárásként kihúztuk egymás nevét, hogy megajándékozhassuk egymást otthon készített ajándékokkal. Ehhez bevontam a szülőket, hogy támogassák gyermekeiket elképzeléseikben. Az ajándékozás advent időszakában valósult meg, ami igen megható volt, csodálatos pillanatokkal.