Az év végéhez közelítve kicsit megfogyatkoztunk ugyan, de szerencsére a jócselekedetek gyakorlása, átélése napi szintű maradt a csoportban. Számon tartjuk a hiányzókat, a nagyobbak segítenek egymásnak, a kisebbeknek. Ajándékokat készítünk, dekorálunk, készülődünk az ünnepre….és szeretettel fogadjuk a nekünk szánt figyelmességeket. 🎅🌲🙏🤗❤️
Mert adni és kapni nagyon jó! ❤️🤗
Boldogító jó cselekedetek
Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
„A jótettek javarészt titokban születnek. Semmiféle műszer nem jelzi őket, semmiféle statisztikai apparátus nem készít róluk táblázatot. De a jelenlétük annál valóságosabb.” Pilinszky János
Mi, a Salgótarjáni Táncsics Mihály Technikum 12.A osztályának tanulói vagyunk. A tavalyi évhez hasonlóan idén is szerettünk volna együtt karácsonyozni a városi autista iskola kis diákjaival. Sajnos, ebben a pandémiás helyzetben sem mi, sem a gyerekek nem járnak iskolába, így online felületen küldve juttatjuk el személyes üzenetünket. Szívesen tesszük közzé jócselekedetünket a Boldogságóra keretében
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
A feladatot csoportmunkában végezték el a gyerekek. Boldogan tervezték, rajzolták, színezték a munkájukat. Vidáman gyűjtötték, hogy mi jót tudnak tenni másoknak.
Rimóci Szent István Általános Iskola
Kedvességnap – kedves vagyok másokkal, más is boldog, én is az vagyok.
Az adventi időszakban nagyon sokat foglalkoztunk a „boldogító jó cselekedetekkel”. Kihúztuk egymás nevét, „őrangyalokká” változtunk, és minden nap valamilyen jó cselekedettel kellett kedveskedni a választottunknak. A gyerekek ezt nagyon nagy örömmel tették. A boldogságóra keretében elkészítettük a saját „Adventi koszorunkat”, melynek a gyertyáira ráírtunk néhány jó cselekedetet, közben Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dalát hallgattuk, amit meg is tanultunk.
Nyírmártonfalvi Általános Művelődéi Központ
A boldogságóránk aktuális témája a jó cselekedetek gyakorlása.
A feldolgozást relaxációval és zenehallgatással kezdtük, majd elmeséltem a Jó és rossz tett című mesét. A mese segítségével a gyerekek megérezhették a jó cselekedet felüdítő, boldogító erejét. A továbbiakban még eljátszottunk különböző szituációkat, amelyben az egyik fél segítségre szorul, a másik pedig segít rajta.
Az Adventi készülődés minden napja nagyon jó lehetőség, hogy jó cselekedeteket hajtsunk végre.
Madáretető készítése
Tél van és a kismadarak éhesen keresgélnek eleség után, ezért elhatároztuk, hogy madáretetőt készítünk!
Iskolánk, ökoiskola és a környezettudatos gondolkodás mellett diákjainkban szeretnénk kialakítani az igényt a gondoskodásra: törődjenek az otthont adó természettel és élőlényeivel, szeressék az állatokat, a környezetet és, mint a szeretet kinyilvánításának kiemelt formája, gondoskodjanak is róluk.
Egyszerű madáretetőt barkácsoltunk a fiatalokkal együtt, így a közös munka során nagyon sok ismerettel gazdagodtak: legyen teteje, ne ázzon el a mag, körben legyen szegélye, ne potyogjon ki az eleség, rögzíthető és a környezetbe illő legyen, de ne legyen túl nagy. Tanári segítséggel felhasznált anyagok, eszközök: rétegelt lemez, lécek, fűrész, kalapács, mérőeszköz, ceruza, kis szegek, hungarocell csík. Felhívtam a tanulók figyelmét arra, hogy az etetőre folyamatosan ügyelni kell és szükség esetén feltölteni.
Amellett, hogy a gyerekekben kialakul az állatokról való gondoskodás felelősségtudata, igazi élmény is lehet számukra a kis tollas barátok vissza-visszatérő látogatása.
A madarakról való gondoskodás igazi jótett.
Sok történetet elolvastunk, megbeszéltünk és eljátszottunk ebben a témában. Mindenki elmesélte a legutóbbi jó cselekedetét. Fontosnak tartottuk a segítségnyújtást, ami kiemelten lényeges ebben az időszakban. Szerintük az is jó cselekedet, ha védjük embertársainkat és magunkat is a maszk viseléssel. Ebből indult ki a feladatunk. Sok egyedi maszk készült.