Elérkezett az advent, a várakozás ideje. Feldíszítettük a csoportszobánkat, öltözőnket, meggyújtottuk a gyertyákat az adventi koszorúnkon. Beszélgettünk arról, hogy nemcsak a környezetünket, de a szívünket is ünneplőbe öltöztethetjük. Hogy öltöztetjük ünneplőbe? -kérdezte a csoport legkíváncsibb tagja. Kérdésével ráírányítottuk a gyerekek figyelmét a jó cselekedetek fontosságára. Elmondtuk, hogy sok-sok jó cselekedettel, tettel ha segítünk valakinek, ha kedveskedünk valamilyen módon magunknak és másoknak is örömet szerezhetünk. Eljátszottunk néhány szituációt, kinek és hogyan tudunk segíteni, örömet szerezni otthon, a csoportunkban. A nagyobb gyerekek nap, mint nap igyekeztek jót cselekedni. A hét utolsó napján egy fiú kapta meg a ,,Jószívű a csoportban” címet. Nagyon sokat segített a kisebb csoporttársainak és a kiscsoportosoknak.
Többször hallgattuk a ,,Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalt a Bagdi Bella Cd-ről.
Minden gyermek arany és ezüst láncot , csillogó karácsonyfát készített a szüleinek, megköszönve szeretetüket.
Boldogító jó cselekedetek
„Legyetek egymáshoz jóságosak” (Ef. 4, 32)
A jó cselekedetek olyan tettek, amelyek által szebbé tehetjük a világot. Segíthetünk embertársainkon, kedveskedhetünk nekik. Olykor egy finom ölelés, egy kedves szó is elég, hogy valaki boldoggá váljon. A figyelmesség mindenkinek jólesik adventkor, karácsonykor, de a hétköznapokon is.
A gyerekek, már óvodáskorban gyakorolhatják, hogy jónak lenni jó. A jó cselekedetek dobókocka segítségével a gyerekek minden nap kaphatnak egy feladatot, amire a nap folyamán figyelniük kell. Megtaníthatjuk nekik, mennyire felemelő érzés jót cselekedni másokkal. Az odafigyelés, a másokkal való törődés közben pedig mi is jól érezzük magunkat, mert adni jó!
Decemberben az online óvodai oktatás során, csoportunk egyik kislánya, Lili, édesanyja segítségével mézeskalácsot sütött, amivel meglepték a nagyszülőket is.
Zárógondolat:
„Kínáld meg a társaságot,
ha kapsz valami finomságot.
Gyakran mondd, hogy köszönöm!
Istennek ez nagy öröm.
Ha másokkal jót teszel,
te is boldogabb leszel.”
Szeretettel,
a gyerekek és az óvó nénik: Holló Éva Andrea és Sógor Melinda Ágota

Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
A téma nagyon aktuális. Az osztályban valahogy mindig történnek rossz tettek is (JÓK is persze). De a rossz tetteket Senki nem teszi, de megtörténnek. A beszélgetés során felolvastam a Jó és Rossz Tettről elkezedett mesét. Mindenki folytathatta a maga értelmezésében. Sokféle ötlet született.
Az adventi időszakhoz jól illeszkedik a „Boldogító jó cselekedetek” téma. A jó cselekedetek gyakorlása nagyban fejleszti a gyermekek önbizalmát. Pozitív megerősítéssel a helyes magatartási formák, a „jónak lenni jó” érzését, a társas kapcsolatok elmélyítését segítettünk elő a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodva, játékos formában. Örömmel és izgalommal készítették az otthonra szánt kis karácsonyfát, mellyel szüleiket lepik meg. Óvodánk fenyőünnepe alkalmával megtapasztalhatták a meglepetés és az ajándékozás örömének érzését. A bábjelenet és az ajándékok teljesen elvarázsolták őket. Szeretteljes, nyugodt napokat éltünk át a gyermekekkel közösen.
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Ebben a hónapban a gyerekek maszkokat terveztek és készítettek el. A kép alapján nem mondanám meg, hogy ezek papírból vannak. Köszönöm szépen gyerekek a karácsonyi mintás maszkok elkészítését.

A diákjaink már novemberben hazautaztak, azóta csak online formában tartjuk sajnos a kapcsolatot. Az előző években ilyenkor személyesen segítettük valamely helyi szervezet munkáját (például:Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszer gyűjtését). Örömmel vettem, hogy diákjaim otthon is feltalálták magukat és segítettek amiben csak tudtak otthon, környezetükben vagy valamely ifjúsági szervezet keretein belül.Vannak , akik maszkokat varrtak nagyszüleiknek, egyedül élő idős szomszédjuknak, valaki bevásárolt másoknak vagy éppen fát hasít a tüzelőhöz idős rokonainak, ismerőseinek. Úgy gondolom hálás lehet, hogy csoport tanulói értik és érzik a jó cselekedetek lényegét, ebben a mai anyagias világban.
A fényképéken diákjaink által tervezett vagy készített maszkok láthatóak.
Sajnálattal közlöm, hogy csoportunk egyik felnőtt,majd gyermek, tagja covidos lett. Így az egész csoport karanténba került decemberben. Én magam is karanténban voltam. A feladat teljesítése elmaradt.