Az óra elején relaxációs gyakorlatokat végeztünk, majd meghallgattuk és megtanultuk Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát. A dalt mozdulatsorokkal kísértük. A mesét a „Kerekerdő kalandra hív téged …” című mondókával vezettem be, majd a „Szívem kertje” című mesét hallgatták meg a gyerekek. A kérdéseimre szívesen válaszoltak, átbeszéltük, hogy mi számít jótettnek. Példákat is mondtuk rá. Összekapcsoltuk az adventi és karácsonyi jócselekedetekkel, melyeket minden nap gyakorolnak. Az adventi reggeleken megbeszéljük, ki milyen jócselekedeteket végzett. Adventi naptárunk zsákjaiból minden nap egy-egy új jócselekedettel bővült a „jótett tárunk”. Egymásnak is ötleteket adtunk ennek bővítésére. Az órát azzal zártuk, hogy egy szívecskébe lerajzolták a megígért karácsonyi jótetteket. Ajándékot is készítettünk narancsból és szegfűszegből.
Boldogító jó cselekedetek
Az óra elején relaxációs gyakorlatokat végeztünk, majd meghallgattuk és megtanultuk Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát. A dalt mozdulatsorokkal kísértük. A mesét a „Kerekerdő kalandra hív téged …” című mondókával vezettem be, majd a „Szívem kertje” című mesét hallgatták meg a gyerekek. A kérdéseimre szívesen válaszoltak, átbeszéltük, hogy mi számít jótettnek. Példákat is mondtuk rá. Összekapcsoltuk az adventi és karácsonyi jócselekedetekkel, melyeket minden nap gyakorolnak. Az adventi reggeleken megbeszéljük, ki milyen jócselekedeteket végzett. Adventi naptárunk zsákjaiból minden nap egy-egy új jócselekedettel bővült a „jótett tárunk”. Egymásnak is ötleteket adtunk ennek bővítésére. Az órát azzal zártuk, hogy egy szívecskébe lerajzolták a megígért karácsonyi jótetteket. Ajándékot is készítettünk narancsból és szegfűszegből.
A héten a jó cselekedetek témakört hozzá kapcsoltuk a heti témánkhoz, az adventhez. Bezzeg Andrea Szívem kertje című meséje segítségével megbeszéltük, hogy ki mit gondol a jó cselekedetekről, majd mindenki nekiállt otthonra ajándékot készíteni. Zárásként a gyerekek megígérték, hogy segíteni fognak otthon sütni,főzni, takarítani. A jó cselekedetek témakör hozzájárult az ünnepekre való ráhangolódásokra.
Így, karácsony közeledtével még nagyszerűbb élmény volt a boldogító jócselekedetekről beszélgetni a gyerekekkel. Az elméleti háttér után a Pozitivity társasjáték volt a kedvencük. A Légy nagylelkű! feladatot választottam. Úgy gondoltam, hogy most a karácsonyi ajándékkészítés kapcsolódik leginkább a boldogító jócselekedetekhez. A családtagjaiknak készítettek mécsest és üdvözlőkártyát a gyerekek. Az üdvözlőkártyába ők írtak személyes üzenetet. Szerettem volna, ha azt érzik, hogy a tárgyi ajándékkal lehet örömet okozni, de a szóbeli kifejezésnek, az érzelmek kimutatásának óriási varázsa van.
Azt hiszem, szerencsés vagyok elsős Csoda-csapatommal kapcsolatban. Igaz, hogy az év utolsó hónapja a Boldogító jó cselekedetek, de ők már megismerkedésünk óta fogékonyak mindenféle jótettre. A kedvességük, jószívűségük most, a szeretet hónapjában csúcsosodott ki.
Rengeteg apró figyelmesség valósult meg ebben a hónapban, melyek csak egy része volt irányított, a technika órán készített szívecskével, vagy egy-egy rajzzal, otthoni kézműveskedéssel önmaguktól is többször lepték meg egymást, de minket, tanítókat is.
A kezdetektől tartó folyamatos gyűjtés eredményeként ebben a hónapban már harmadjára tudtunk több zsáknyi műanyag kupakot eljuttatni egy velük egykorú beteg kisfiúnak, de részt vettünk a MosolyManók kampányban is, amikor is több csomag játékot hoztak be rászoruló gyermekeknek. A szülők, illetve a gyerekek a felajánlásokat még egy hatalmas doboz édességgel is megfejelték, mellyel egy helyi Fordított advent kezdeményezéshez járultunk hozzá.
A sokféle jótékony programon kívül végig igyekeztem ráirányítani a figyelmet a hónap gondolatára, miszerint ha szeretet van, minden van. A hónap dalában is többször énekeltük, hogy „jó emberré csak a szívemmel válhatok”, de boldogságóránk meséjének is az volt a tanulsága, hogy a jószívű, boldog ember elnyeri jutalmát az életben.
Az óra fő tevékenységének ismét egy kézműves foglalkozást terveztem. A gyerekek egy zöld lapot kaptak, melyre a saját tenyerüket kellett felrajzolni, majd azt körbenyírni. A sok-sok tenyérből elkészítettük az osztály karácsonyfáját, mely alól nem hiányozhattak az ajándékok sem. Összeszedtük gondolatban azt a sok-sok jótékony tettet, amivel tulajdonképpen egész évben segítettük a környezetünkben élőket, kezdve a kupakgyűjtéstől, a kimaradt ennivalók Ételdobozba juttatásán át egészen a játékok, édességek felajánlásáig. Mindezek ajándékdobozokként lapultak a fa alatt. Büszkén tettük fel ajándékaink mellé a gyerekek által elkészített díszeket is a fára, melyek mindegyike egy-egy apró kedvességet, jótettet ábrázolt. Az utolsó díszt a ha szeretet van, minden van mondattal kísérve én ragasztottam fel a fára… ahogy meglátták a piros szívet, mindenki mosolyodni kezdett.
Az óra végi relaxáció során remélem, át tudták gondolni, milyen sokféle jót lehet tenni egymással, egymásért, hiszen volt, aki azt rajzolta a kapott dísz sablonjára, hogy segít otthon az anyukájának, de volt, aki a Földünk és az állatok óvására hívta fel rajzával a figyelmünket. (Tettünk is ki egy madáretetőt az ablakunkba.) Akadt köztük olyan, aki a kis barátját rajzolta le, amint éppen megöleli, de volt olyan is, aki „csak” egy mosolyt tett a díszre… ezek mind-mind apró, de mégis jelentős cselekedetek. Pont ezekkel fogják jobbá tenni a világot. Én hiszek benne, hiszek Bennük.
A december, az adventi időszak különösen alkalmas arra hogy a karácsonyi várakozás és készülődés mindennapjaiba a kedvességet, az örömöt, a másokra való odafigyelést becsempésszük. Ezt igyekeztem felhasználni a december havi boldogságóra foglalkozásán is. Előszór a táblára felrajzoltam egy nagy ajándékcsomagot, s a bemelegítő, ráhangoló beszélgetést a Mit hoztál ma játékkal kezdtük. A hozott pozitív, kedves gondolatokat, ( figyelem, jóakarat, segítőkészség, egészség, türelem stb.) fogalmakat felírtuk a táblára rajzolt ajándékcsomagba.Meghallgattam a tanulók spontán megnyilatkozásait, melyet e kifejezések hoztak felszínre belőlük. Majd meghallgattuk a hónap dalát, s egy kis laza táncos mozgással kísértük a dallamot. Beszélgettünk a karácsonyi szokásokról, az ajándékozás öröméről. Mi magunk is készítettünk karácsonyi vagy egyéb mintás szalvétából egyszer használatos, eldobható szájmaszkokat, közben beszélgettünk a szájmaszk használatának fontosságáról, arról, hogy ki kinek ajándékozza az elkészült maszkot. Munka közben halkan karácsonyi dalokat hallgattunk. A zárókörben tapssal, kopogással értékelték a tanulók munkájukat, aktivitásukat. Pozitív, megerősítő visszajelzéseket kaptam a tanulóktól. Elpakolás, teremrendezés közben újból meghallgattuk a hónap dalát.
Maci csoport
Sajnos a kialakult járvány helyzet miatt óvodánkba tíz napos bezárás majd csökkent létszám és összevonás történt decemberben. A csoportunkból 6 kisgyermek volt csak és a legkisebbekből egészültünk ki. Beszélgettünk arról, hogy kinek ki a barátja, mit szoktak együtt csinálni, szoktak e segíteni egymásnak, szüleiknek. Mitől leszünk boldogok? Végül közösen rajzoltunk egy nagy napot, ahova mindenki lerajzolta a boldog arcát. Élvezték a közös munkát segítettek egymásnak.
Katica csoport
Ezen a héten kedvességnapot tartottunk. Kedves szavakkal illették egymást a gyerekek. „Azért szeretlek, mert” játék során minden gyermek elmondta társának, hogy miért szereti őt. Végül közösen megalkodtak fa elemekből egy napocskát, aminek a közepébe minden gyermek elfért, ezzel is megmutatva az egymás iránti szeretetüket és az összetartozás fontosságát.
Ebben a hónapban a Borzokkal összeszedtük mi jót cselekedtünk az iskolában és átbeszéltük azt is, hogy otthon mit tettünk, amivel – úgy érezzük – jót tettünk.
Minden hónapban folyamatosan figyeljük a szelektív hulladékgyűjtőket és rendszeresen ürítjük, odafigyelünk a gyerekek hulladékkezelési szokásaira. Nagyon fontos nekünk, hogy a bolygónkat élhetőbbé tegyük, és ennek érdekében ezt tudjuk tenni környezetünk megóvása érdekében.
A novemberben és decemberben kihelyeztük a madáretetőket. A közvetlen környezetünk természeti kincseinek megóvása mindig fontos volt nekünk. Jó érzéssel tölti el szívünket, amikor látjuk, hogyan jönnek a kis madarak az etetőhöz.
Idén sajnos elég sok konfliktus alakult ki a csoportban. Ezek feloldása érdekében több olyan játékot játszottunk, amivel közelebb kerülhetünk egymáshoz.
Az adventi naptárba jókívánságokat helyeztünk, és abból húztunk minden nap. Így majdnem minden decemberi reggel egy kis útravalóval indult.
Otthon a gyerekek sokat segítettek szüleiknek, és igyekeztek megfelelni az otthoni elvárásoknak, mind magatartásban, mind tanulásban.
Hát ez a mi jó cselekedetekkel megtűzdelt decemberünk, az e havi boldogság-óránk beszámolója.
Az őszi tanévkezdés, a bizonytalanság érzése…..ezeken való felül emelkedés jellemezte az eddig eltelt időszakot.
A Boldogságórák segítséget nyújtottak abban, hogy igenis tovább kell lépni, előre kell tekinteni, és örülni annak, hogy együtt lehetünk. Együtt álmodhatunk, beszélgethetünk, alkothatunk….
A Boldogító jó cselekedetekről szóltak az elmúlt hetek, az adventi várakozásban, egymás megajándékozásában, és az egymásnak írt üzenetben.
Mi így készültünk az idei csendesebb karácsonyra.