Boldogító Jó Cselekedetek – Boldogságóra Élménybeszámoló
A mai Boldogságórán különleges témával foglalkoztunk: a jó cselekedetek boldogságot hozó erejével. Már az óra elején éreztem, hogy a gyerekek izgatottan várják, mi is fog történni, hiszen előre megsejtették, hogy most nemcsak beszélgetünk, hanem cselekedni is fogunk.
Az órát egy közös kérdéssel indítottam: „Mikor érezted magad legutóbb igazán boldognak, mert valakinek segítettél?” A gyerekek gondolkodtak, majd sorra megosztották a tapasztalataikat. Egyikük mesélte, hogy a szomszéd idős néni bevásárlásában segített, másikuk pedig arról számolt be, hogyan adta oda a játékait egy rászoruló család gyerekeinek. Az őszinte mosolyok és a büszkeség, amit ezek az emlékek felidéztek, már önmagában szívmelengető volt.
Ezután elmagyaráztam, hogy a jó cselekedetek nemcsak másokat tesznek boldoggá, hanem minket is. Kutatások szerint, amikor segítünk valakin, az agyunkban olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek örömöt és elégedettséget okoznak. „Tehát a segítségnyújtás nemcsak jót tesz másoknak, hanem minket is boldogabbá tesz” – mondtam, mire az egyik tanuló lelkesen hozzátette: „Ez olyan, mint egy boldogság-körforgás!”
A gyakorlatban is szerettük volna megtapasztalni ezt az érzést, ezért elindítottunk egy „Jó Cselekedetek Kihívást.” Minden gyerek kapott egy kis színes cetlit, amire ráírhatta, milyen jó cselekedetet fog végrehajtani még aznap. Az ötletek kreatívak voltak: valaki segíteni akart a kistestvérének a házi feladatban, másikuk azt tervezte, hogy megöleli az anyukáját, és elmondja neki, mennyire szereti.
Ezután csoportokban dolgoztunk, ahol közösen beszéltük meg, hogyan lehetne még több örömet szerezni másoknak. Az egyik csoport például egy kis üzenetekkel teli dobozt készített, amibe kedves, bátorító mondatokat írtak, és az osztály többi tagjának szánták. Egy másik csoport azt tervezte, hogy a szünetben összegyűjtenek szemetet az iskola udvarán, hogy szebbé tegyék a környezetet.
Az óra végén körbeültünk, és megbeszéltük, hogyan érezték magukat a gyerekek a jó cselekedetek tervezése közben. Az egyik tanuló így fogalmazott: „Már attól is boldogabb lettem, hogy elképzeltem, valaki mosolyogni fog attól, amit teszek!” Egy másik gyerek hozzátette: „Én eddig nem gondoltam arra, hogy a kis dolgok is számítanak. Most már tudom, hogy igen!”
A nap fénypontja az volt, hogy az egyik diák, aki általában visszahúzódó és csendes, az óra végén odajött hozzám, és azt mondta: „Most már tudom, hogy én is tudok boldogságot adni másoknak.” Ez a mondat mindent elmondott arról, hogy miért fontosak ezek az órák.
A jó cselekedetek ereje valóban varázslatos. Nemcsak azok életét teszik szebbé, akik kapják, hanem azokét is, akik adják. Ez az óra mindenkit emlékeztetett arra, hogy a boldogság gyakran ott kezdődik, ahol a szívünk megnyílik mások felé. A gyerekek lelkesedése, ötletei és őszinte örömei bizonyítják, hogy a jövő nemcsak reményteljes, hanem tele van szeretettel és jósággal.