szituációs játék

Szituációs játék

Kutya macska barátság
Élt egyszer egy kis faluvégi tanyán egy fiú, akit Jankónak hívtak. Volt ennek a Jankónak egy szép birkanyája, egy szamara és egy terelő kutyája, Ragacs. Azért nevezte így, mert folyton a bundájába ragadtak a bogáncsok az út széléről. Mindegyik állat szinte a barátja volt, annyira szerette őket. Úgy gondoskodott róluk, hogy az állatok nem győzték meghálálni a jóságát. Ezért Isten megáldotta egy szokatlan képességgel.
No, de ne szaladjunk annyira a dolgok elébe!
Történt egyszer, hogy Jankó épp legelni vitte a nyáját a közelben fekvő mezőre. Lélek a kis bárány most is a lábához bújva ment vele. Ragacs, a kutyája szorgalmasan terelgette a többieket. Ám egy óvatlan pillanatban szagot fogott és elszaladt a rét szélére, a következő pillanatban pedig el is tűnt a bozótosban. Jankó nagyot nézett, mert ilyennek még nem látta Ragacs kutyáját. Ám nem sok ideje volt elgondolkodni ezen, mert egy furcsa beszélgetés ütötte meg a fülét. Majd rögtön ekkor Ragacs jött elő a bokrok közül, de nem ám egyedül! Ugyanis hozzá volt ragadva az oldalához egy „szőrcsomó”, aki nem győzött szabadulni a kelepcéből.
De honnan jönnek ezek a hangok?- csodálkozott továbbra is Jankó, mert nem akart hinni a fülének. Ugyanis most vette észre, hogy ő hallja az állatok beszédét.
– Hm, de furcsa érzésem van. Ekkora nehéz bogáncs még sosem ragadt bele a bundámba!- morgott pajtása, Ragacs.
– Jaj, segítség! Mi történik velem?- jajveszékelt az óriási bogáncs.
– Hová rángatsz engem? Mindjárt megkarmollak, ha el nem engedsz rögtön! –próbált szabadulni a kiscica. Ugyanis az az óriási bogáncs, ami Ragacs bundájához tapadt nem volt más, mint egy kivert, árva cica.
Végső kétségbeesésében Ragacs Jankóhoz fordult, és így ugatott:
– Édes Gazdám, tudnál nekem segíteni?
– Jankó még mindig földbe gyökerezett lábakkal állt a csodálkozástól, hogy ő emberi nyelven hallja kedves kutyáját.
De hála Istennek Lélek a kisbárány, aki mindig szívesen segített, most is megtalálta a megoldást. Lélekszakadva visszarohant a tanyára Ábrahámért, a szamárért. Ő volt Lélek legjobb pajtása és így tudta róla, hogy nagyon szereti a bogáncsot. Jött is és mindjárt kiszabadította a két civakodót egymás fogságából.
Azt gondolhatnánk, itt a vége fuss el véle. De még sem! Mert eközben szépen beesteledett és Jankó indult vissza a házhoz a nyájjal, Lélekkel, Ábrahámmal és Ragaccsal. És hát a kiscica? A kiscica nagyon szomorú lett, mert neki nem volt hová hazamennie estére. Félt, hogy ismét egyedül marad a sötétben a bokrok között. Ábrahám a szamár, mert ő egy jószívű szamár volt, hívta, hogy tartson velük.
– Van még sok hely mellettem az istállóban. – mondta a cicusnak.
– Hogy is ne, hogy megint belém ragadjon! – ellenkezett vele Ragacs.
De mielőtt tovább akadékoskodhatott volna a kiscica bocsánatot kért tőle:
– Ne haragudj, hogy megkarmoltalak, de nagyon megijedtem!
– Igaz, hogy összeragadtatok, de most már elég legyen! Most már békülj ki vele! – szólt rá Lélek is, mert nem állhatta a békétlenséget.
Így Ragacs beleegyezett és magukkal vitték új kis társukat, akit Jankó el is nevezett. Mivel úgy leltek rá a bozótosban Lelemény lett a neve is. Jóságukat úgy hálálta meg, hogy sok-sok gabonapusztító egeret elfogott.
Most már tényleg itt a vége fuss el véle!
Dalosmadarak1
2. osztály
Szent József Iskolaközpont, Szekszárd