Csillagfény feladat
„A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.”
Volt egy kisfiú, akit Petinek hívtak és nagyon szeretett játszótérre járni barátjával, Gergővel együtt.
Egy nap történt, hogy együtt érkeztek meg a játszótérre, ahol már voltak gyerekek. Köztük volt egy kisfiú, aki Gergőnek volt az ismerőse. Úgy esett, hogy ez a fiú elhívta Gergőt homokozni, ami Petinek nagy szomorúságot okozott. Petike kétségbe esve azt gondolta, hogy Gergő már soha többé nem fog vele játszani, és nem lesz a barátja. Mivel ő is szeretett volna Gergővel lenni, megkérdezte, hogy beszállhat e a homokozásba, de az idegen kisfiú nagyon undok volt vele, és nemet mondott. Petike távolról figyelte a gyerekeket, ahogy játszanak, és nagyon rosszul érezte magát. Miután rövid ideig búslakodott, azt gondolta nem szomorkodik tovább, megy a mászókára és játszik ott tovább. A játszótéren sok gyerek volt, Peti egyszer csak azon kapta magát, hogy ismeretlen gyerekekkel a mászókán kalózost játszik és nagyon jól mulatnak együtt. Elszállt a szomorúsága, csuda jókat nevetett az idegen fiúkkal, és időközben barátja Gergő is csatlakozott a másik fiúval, a kalózos csapathoz. A nap végén együtt mentek haza Gergővel, és vidáman beszélgettek a kalózos játékról.