Az optimizmus gyakorlása

Boldogságóra az optimizmusról

Rajz óra közben érdeklődtem az elsősöknél, hogy mit jelent az az idegen szó, hogy optimista. Voltak találgatások, de a szó jelentését valójában senki sem tudta. Optimista= Derűlátó, bizakodó: a jóban, a dolgok jó alakulásában hívő ember, aki minden rossz helyzetben meglátja a jót. Az optimizmus szó a latin optimusból ered, ez azt jelenti, hogy ’a legjobb’. Arra utal, hogy az optimista ember minden helyzetben a legjobbat keresi. Példák segítségével próbáltam a megértést elősegíteni:
1. Ha folyamatosan esik az eső, akkor az emberek általában morgolódnak, de hogyan látja ezt az optimista ember? Válaszok:
-Jó, hogy esik, mert a növények fejlődnek!
– Jó, mert lehet a pocsolyában ugrálni!
-Jó, mert akkor benn tudunk játszani anyáékkal.
2. A betegek általában szomorúak. De mi lehet ebben a jó?
– Az a jó a betegségben, hogy akkor mindig megvigasztalnak, meg ott vannak mellettem.
-Akkor nem jövünk iskolába. Pihenünk.
– Az a jó a betegségben, hogy nem tart örökké és meggyógyulunk.
3. Anya nem vesz meg nekem egy édességet a boltban. Egy optimista ember szemével nézve mi lehet ebben a jó?
-Az a jó, hogy anya ekkor „megtartogatja” a pénzt és több lesz a pénzünk. (A spórol szó helyett milyen eredeti szót talált ki a kreatív Regina!!)

A második boldogságóránkon felelevenítettük, hogy mit is jelent az optimista szó, kire mondjuk, hogy optimista. Csabi fogalmazta meg a legjobban: „Optimista az, aki mindenben meglátja a jót.” Óra végére beígértem egy „nevető versenyt”, melyet jó hangulatban meg is valósítottunk! A feladatlehetőségek közül a meseírást, pontosabban: mese kitalálást választottam az elsős gyerekek számára. Nagyon izgatott voltam! Mi lesz ebből?!…Elkezdtem egy történetet mondani, majd kértem, hogy segítsenek a folytatásban. Kezdetben az általam feltett kérdések segítették a fantáziájuk szárnyalását. Szerintem egész jó kis történet kerekedett belőle! Az óra végén elmeséltem „egyben” a történetet, törekedve arra, hogy mindenki hozzászólása benne legyen. Nagyon figyelmesen hallgatták, majd hárman kétségbeesve jelentkeztek:
-Amit én mondtam, azt ki tetszett felejteni!
…és szó szerint megismételték, azt az epizódot, amelyet tényleg ők mondtak korábban. Megígértem nekik: ha majd ha leírom, akkor nagyon vigyázok, hogy ne maradjon ki semmi a meséből az általuk mondottak közül. Remélem, sikerült betartanom! Kérem a szülőket, hogy olvassák fel gyermekeiknek a mesét! Következő rajz órán várom a visszajelzést!

Mesénket egy előre megadott idézet ihlette:
„A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét.”

Az első osztályosok meséje Pistiről, akinek nagyon rosszul indult a napja, de mégis jóra fordult

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Pistinek hívtak és nagyon-nagyon messze, egy faluban élt, Fülöpön.

Történt egyszer, hogy iskolába menet az úton lévő legnagyobb pocsolyába beleesett. Csurom vizes és sáros lett a ruhája, átázott a cipője, még az uzsonnája is a sárba esett. Iskolába menet a „nagyfiúk” elmentek mellette. Volt aki kinevette, volt aki kicsúfolta, azt mondta Pistinek, hogy „sáros szörnyeteg”! Egy másik fiú pedig azt kiáltotta oda neki:
– Milyen buta vagy, hogy te mindig beleesel a sárba!!!
Szegény Pisti! Haza nem mehetett, mert nem volt otthon senki! Anyáék a dolgozóban voltak már. Azt gondolta magában, hogy ma nagyon rossz és hosszú napja lesz! Épp itt járt a gondolkodásban, mikor arra jött biciklivel Pista bácsi – aki az iskolában dolgozott –, és felültette a kerékpárjára a gyermeket és a suliban „átadta” az osztályfőnöknek. Az osztálytársai, mikor meglátták, a csodálkozástól szóhoz sem jutottak! Elsőként Nimród szólalt meg:
– Pisti, én közel „lakok”, hazamegyek és hozok neked egy nadrágot, meg adok neked egy cipőt a tornabakómból.
A tanító néni hazaengedte. Közben a többi gyermek is segíteni akart Pistin. Attila azt mondta:
– Rajtam két pulóver is van, egyet neked adok!
– Én meg egy pólót adok! – kiáltotta Regina.
– Tőlem meg egy pár zoknit kapsz! – ajánlkozott Balázs.
– Én meg megosztom a tízóraimat veled! Anyukám finom nutellás kenyeret tett! – és már kereste is a táskájában a finomságokat Gyuszkó.
– Én meg adok neked egy szendvicset! – mondta Annabella.
A tanító néni megkérdezte:
– Mit gondoltok, gyerekek, Pistinek csak olyan dolgot adhatunk, amit meg tudunk fogni a kezünkbe, ami kézzel fogható? Mit adhatunk még neki, ami nagyon jólesne neki?
Egy kis gondolkodás után Viki szólalt meg:
– Adjunk neki szeretetet!
– Szeretetet adjunk neki! – erősítette meg Krisztike.
– De hogyan lehet szeretetet adni? – kérdezte a tanító néni.
– Úgy, hogy megpusziljuk, megöleljük Pistit! – mondta Nimród.
– Meg azt mondjuk neki, hogy: „Ne sírj!” – ez Jázmin ötlete volt, de Noémi is bekiáltotta: „Ne sírj, Pisti!”
– Meg szépeket mondunk neki! – egészítette ki az előzőeket Nimród.
– Amúgy is, azok a buta fiúk nem is olyat mondtak neked, ami igaz! Mert többet te nem is fogsz beleesni a pocsolyába! – bölcselkedett Regina.
– Nincs semmi baj, hogy sáros vagy! Néha én is beleesek a pocsolyába! – mondta Nimród.
Végre Pisti is megszólalt, de már egyáltalán nem volt könnyes a szeme:
– Hálás vagyok nektek! Reggel azt gondoltam, hogy nagyon rossz napom lesz, de most már egyáltalán nem!
A tanító néni pedig majdnem könnyes szemmel képzeletben átölelte az egész első osztályt és arra gondolt: „Milyen jó, hogy Pisti beleesett a sárba! Hisz mindez hozzájárult az osztály összekovácsolódásához és ahhoz, hogy Pisti optimistábban lássa a világot!”