Nagyon lelkesen és egy évi boldogórázás után már sokkal magabiztosabban készítettük el a feladatokat. Igyekszünk is használni az elsajátított módszereket, gyakorlatokat☺️
Az optimizmus gyakorlása

Október hónapban megbeszéltük az optimizmus jelentését, a hozzá tartozó fogalmakat. Kártyákat készítettem, és ezeket csoportosítva elhelyezték tanulóink a mosolygós és a szomorú fej alá. Az optimista és a pesszimista ember tulajdonságait egymással szemben állítva megállapították, hogy ők az optimista emberek csoportjába szeretnének tartozni, mert azok az emberek mindig jókedvűek, boldogok vidámak. Az volt a feladat, hogy rajzolják le azt a tevékenységet, amit szívesen végeznének, amelynek hatására mindig vidámak, jókedvűek lennének. Nagyon aranyos munkák születtek.

Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskola
A gyerekek a téma feldolgozása után lerajzolták, hogy mi az, ami a borús napokon vidámabbá, boldogabbá teszik őket. A rajzon azok a tevékenységek láthatók, amelyek segítenek nekik optimistán látni a világot.
A következő két képen a hála témához kapcsolódó feladat produktuma látható.

Kint is bent is, a lehulló levelekben is megtaláltuk a szépet, a jót, az örömöt, a játék lehetőségét. Tükörbe nézve látták a gyerekek, hogy milyen szépek, értékesek, s tudatosítottuk, hogy mindenre képesek. A varázsszemüveg, meg mégjobban ráirányította figyelmünket a körülöttünk lévő csodálatos világra.

Terézvárosi Önkormányzat Mesevilág Óvodája
Csoportunkban a mindennapok részévé vált, hogy körben ülünk, és mindenki megoszthatja a társaival a jó hírét.
A mostani Boldogság órán elmesélték a jó híreket, valamint beszélgettünk arról, ki minek szokott örülni, és ki mitől lesznek szomorúak.

Tiszalúci Önálló Napközi Otthonos Óvoda
Az optimista életszemlélet kialakításában fontos szerepet tölt be az önbizalom, ezért annak növelésére eljátszottuk a Tükörjátékot a hónap során többször is. A gyermekek egymás után belenéztek a tükörbe és megmondták, hogy mi az, ami szép, jó bennük. Akinek ez nehezen ment, annak a társak segítettek megláttatni a jó tulajdonságot. A játék során jó volt hallani, hogy a gyerekek több értékes tulajdonságot is felfedeztek magukban és azt határozottan, bátran mondták ki. Elkészítettük az „Értékeink fáját” is, amelyből mindenki aktívan vette ki a részét. A faágak jelképezték azokat az erősségeket, amelyekben a gyerekek nagyon ügyesek, mint pl.: számolás, színezés, segítés, mesélés, biciklizés stb. Örömmel töltött el bennünket, hogy mindenkinek sikerült megtalálnia a levelének a helyét a faágon, hiszen mindenki jó valamiben. Megbeszéltük, hogy az optimista ember boldog, mindennek tud örülni, nem panaszkodik, kitartással, akarattal eléri a célját. A Tódi törpe varázsszemüvege c. mese meghallgatása után mindenki készíthetett egy varázsszemüveget, amelyet ha felvesz, megláthatja maga körül a szépet, a jót. Eljátszottuk, hogyan tudjuk kifejezni a szomorúságot, a jókedvet és hogyan tudjuk felvidítani a szomorú társunkat. A hónap dalát a Pozitív gyerek vagyok c. dalt élvezettel hallgatták, majd tanulták meg, melyre nagyon ötletes táncmozdulatokat is improvizáltak.
Marika, Böbe

TÉMA: Az optimizmus gyakorlása
Az optimizmus olyan szó, amit egy óvodásnak nehéz elmagyarázni. Ezért különböző játékokon keresztül igyekeztem érzékeltetni a gyerekekkel. Az optimista szemlélet kialakításához szükség van a pozitív gondolkodás, pozitív énkép kialakítására, fejlesztésére. Ehhez használtam az önbizalomnövelő játékot, a tükrös játékot. A tükörbe nézve bátran mondták el, mit látnak magukban szépnek és jónak. Ha ezt nem sikerült megfogalmazniuk, akkor társaik segítettek ebben. Öröm volt hallgatni a gyermeki őszinteséget, az egymás iránti pozitív megerősítéseket. Beszéltünk arról is, hogy ki miben ügyes.
A hónap dalát nagyon megszerették , sokat hallgattuk a gyerekek kérésére, a refrént hamar megtanulva, naponta többször énekelgetve váltak „pozitív gyerekké”.
Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játék sok vidám pillanatot okozott a gyerekeknek. A smileys párkereső játék is nagy sikert aratott a gyerekek körében, miközben azt is megbeszéltük, hogy milyen érzelmeket fejeznek ki. Szükség szerint feltettük Varázsszemüvegünket, amelyet bármikor felvehetünk, ha rossz érzés kerít minket hatalmába és elfelejtenénk, hogy milyen szép a világ!

Orosháza Városi Önkormányzat napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
Második hónapja ismerkedünk a Boldog Óvoda Programmal. Októberben – és tényleg az egész hónapban – végig optimisták voltunk. Én magam is optimista beállítódású ember vagyok és ezt mindig igyekeztem átadni óvodásaim számára is. A hónap meséje megerősített bennünket abban, hogy mindenben meg lehet találni a jót. Ha esik az eső, akkor nem tudunk az udvaron játszani – ez nem jó. A növényeknek azonban szüksége van a vízre és az ovi udvara sem lesz poros, ha esik – ez jó. A biztonság kedvérét mindenki kapott egy \\\”optimista szemüveget\\\” – ezt mindenki haza is vitte, hogy szüleik számára is megkönnyítse a jó megtalálását. Bellák Anikó óvodapedagógus

Tiszalúci Önálló Napközi Otthonos Óvoda
Csoportunkkal ebben a hónapban az optimizmus témakörével foglalkoztunk. Az új fogalom megismertetése után elolvastuk Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, melyen keresztül megismerték a gyerekek a varázsszemüveg lényegét.
A hónap dalának meghallgatása után minden gyermek elkészítette a saját optimista szemüvegét.
A csoport elkészítette a „Boldogság fáját”, melynek ágai végére egy-egy tevékenységet ábrázoló kép került. Ezt előzetesen a gyerekek fogalmazták meg, arra a kérdésre, hogy ki mitől lesz boldog, ki mitől érzi magát boldognak.
A tevékenységhez tartozó ágakra mindenki elhelyezte saját jelét, így a csoportról mi pedagógusok is átfogó képet kaptunk a boldogság forrásának tekintetében.
A meleg zuhany és a Szomorú Szilárd és Boldog Blanka című játékot örömmel játszották a gyerekek.
Számunkra meglepő módon nem a tárgyiasult dolgok, hanem a családdal együtt töltött idő, az anyával való közös tevékenység jelenti a legtöbb gyermek számára a boldogságot.
Ezt figyelembe véve gondoltuk, hogy ezt a tapasztalatot megosztjuk a szülőkkel is, az elkészült munkákkal dokumentálva a csoportunk zárt facebook oldalán.
Az optimista szemléletünkben bízva reméljük, hogy a mai rohanó világunkban mindez a tapasztalat jelzésértékűnek minősül és a szülők szemléletmódja is optimistábbá fordul.
Margareta 67, Margareta77
Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
Irodalom órán olvastuk a Hetet egy csapásra c. magyar népmesét. Ezzel kapcsolatban fogalmaztak meg a gyerekek két biztató sms-t a szegény szőcsnek.
1. Szegény vagy, de egyben gazdag is, mert van családod.
2. Rossz helyzetben is sikerült az ördögöket átverni és pénzt szerezni. Gondolj erre máskor is!
A hrmadik optimista sms egyik osztálytársnak szól a természetismeret dolgozat előtt:
Bence, te vagy a legjobb! Természet: ötös, ez sima. Gyerünk, Benya!