Az optimizmus téma keretében megbeszéltük az optimizmus és a pesszimizmus fogalmait.Hétköznapi példákon szemléltettük a cselekvési lehetőségeket.Elolvastuk a Szomorú királykisasszony című mesét és felvidítottuk ötletekkel.


Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Az optimizmus téma keretében megbeszéltük az optimizmus és a pesszimizmus fogalmait.Hétköznapi példákon szemléltettük a cselekvési lehetőségeket.Elolvastuk a Szomorú királykisasszony című mesét és felvidítottuk ötletekkel.

Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A Boldogságóra program 2. témája „Az optimizmus gyakorlása” volt. Motivációként elolvastam „A szomorú leány történetét”. A mesét követően beszélgettünk a boldogságról, megoldottuk a rejtvényt, és megállapítottuk, hogy mindenre van megoldás, csak akarni kell. Kihangsúlyoztuk, hogy a siker eléréséhez önmagunkat is ismerni kell. Összegyűjtöttünk olyan tulajdonságokat, megerősítéseket, amelyek megerősítenek minket céljaink elérésében, majd ezeket le is írták. A foglalkozáson elmondták, majd leírták a gyerekek, hogy ők min szoktak nevetni. Az óra végén két csoportba álltunk egymással szemben: egyik oldalon a vidám, másik oldalon a szomorú csapat. A vidám csoportnak gesztusokkal, mimikával boldoggá kellett tenni a másik csoport tagjait. Senkinek sem maradt szomorú az arca. Ezt követően „Postásjáték”-ot játszottunk, amikor a gyerekek (5fő) egy sorban álltak fel egymás mögött. Az utolsó ember egy grimaszt mutatott az előtte lévőnek, amit ezután neki át kellett adni a sorban előtte állónak. Végül ez első gyerek megmutatta az osztálynak a grimaszt. Mindenki jót derült a játékon. Élvezték, alig akarták abbahagyni. Az órát a „Pozitív gyerek vagyok” dal meghallgatásával fejeztük be.

Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI
A Debreceni Bárczi Gusztáv optimista gyakorlatai október hónapban, ebben az időszakban a gyerekek kitartóan játszottak az pozitív tartalmú kártyákkal, ezekután elmeséltük, kinek milyen története van arról , hogy a rosszból hogyan lehet jót kovácsolni.Sokat segített a mesevilág is, kerestünk meséket , ahol a rossz után a jóra emlékezünk. pl. Az aranyszőrű bárány…
Somogyi Rezső Általános Iskola
Kedves Ági néni!
Tudjuk milyen szomorú, mikor az ember elveszíti a szeretteit, de szívedben mindörökké tovább élnek. Emiatt ne aggódj, mert mi itt leszünk és szeretünk! Sok-sok puszi a 4.b
——————————————————————————————————————————————————-
Szia kedves Isu!
Tudjuk, hogy fájt a hasad, nagyon sajnáltunk miatta. Fel a fejjel, jobbulást, nagyon kedvelünk Téged! Jó egészséget kívánunk sok szeretettel: a Barátaid
——————————————————————————————————————————————————-
Kedves Mónika!
Nagyon rossz, hogy alig beszélsz! Ne félj, mert nem fogunk soha kinevetni, ha esetleg rosszat is mondanál. Ha bánt valami, nyugodtan elmondhatod bárkinek a közösségünkben. Szeretünk Mónika!

Encsi-Csoda Vár Óvoda és Bölcsőde
A hónap folyamán a Dömötör vásárra készültünk, abban a reményben, hogy tetszeni fog a vásárlóknak minden árucikk és majd szívesen vásárolják meg azokat. Optimizmussal készültek a kis kendők, kosárkák, távcsövek, karkötők.

Az optimizmus gyakorlásához elmondtam a gyerekeknek a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, ami nagyon tetszett nekik. Ezután örömmel készítettek szemüveget, csak a fotózkodás elmaradt vele, mert még ki kellett faragnunk egy optimista, jókedvű töklámpást is.
Jövőhéten bár már november lesz folytatni szeretném a témát, megbeszélni még ki mikor érzi magát vidámnak és szomorúnak, majd eljátszani Szomorú Szilárd és Boldog Blanka gyakorlatát.

Zöld Gólya Óvoda és Bölcsőde Általános Művelődési Központ
A foglalkozás 3 részből állt. Először színeztünk, miközben beszélgettünk vidám és szomorú eseményekről, majd lufidobálós játék következett. Befejezésül minden gyermek választott magának egy kedvenc bábot, amikkel különböző szituációs játékokat végeztünk. A kétféle arcot (vidám, szomorú) szimbolizáló táblához álltunk, a bábokkal amit éppen éreztünk. „Hogyan tudnánk segíteni, azokon akik a szomorút választották?” „te mit tennél?” Végül is minden jó, ha a vége jó!!!

Pusztaszabolcsi Városi Óvoda és Bölcsőde Manóvár Óvoda telephely
A gyerekekkel beszélgettünk Boldog Blankáról és Szomorú Szilárdról. Készítettünk egy táblát a csoportban, és minden nap feltesszük a jeleket, hogy ki jön vidáman, esetleg bánatosan óvodába. Relaxáltunk, meditáltunk, és nap, mint nap boldogan hallgatjuk a dalokat.
Napocska2018

Szögligeti Napköziotthonos Óvoda
A gyerekek ebben a hónapban is nagy örömmel és érdeklődéssel vettek részt e tevékenységekben. Úgy érzem, hogy egyre nyitottabbak , bátrabbak és őszintébbek. Élvezték a játékos feladatokat, a mese mindig leköti érdeklődésüket, utána meg tudják fogalmazni a mese mondanivalóját, egymást is bíztatják, bátorítják. Az ehhez a hónaphoz tartozó „pozitív gyerekről” szóló dalocskát is hamar megtanulták, néha még szabad játékidőben is dúdolgatták. A képen is látszik, hogy felszabadultak és jól érzik magukat.
