9. előkészítős, tanulásban akadályozott csoportom mosolykát választotta az optimizmus hónapjában példaképként. Mivel a fogalmazás nem megy túl jól, ezért úgy döntöttünk, PPT-t készítünk róla.
Az optimizmus gyakorlása
Mosolyterápiát tartottunk boldogságórán. Emojikat készítettünk, melyre ráírták a gyerekek, hogy miért jó pozitívan gondolkozni.
Báthory István Általános Iskola
Október 15. az ölelés világnapja. Ötödikeseimmel kiállításra mentünk, és kihasználva a szép időt és a lehetőséget megállítunk néhány percre játszani is a közeli parkban. itt aztán szabadon kifejezhették egymás iránt a szeretetüket egy- egy jó nagy ölelés formájában. Mivel nagyon összetartó, kedves gyerekekről van szó, ez nem okozott gondot senkinek sem, sőt….!
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Az optimizmus gyakorlása kártyajátèkkal
A mai napon boldogság szakkört tartottam a Meixner Ildikó EGYMI FNO Intézményegységében, Bólyban.
A hónap fő témája az optimizmus.
A szakkörös tanulóimmal az adott témát a következőképpen dolgoztuk fel az órán:
1. Üdvözlés
Érkezéskor a tanulók ismét kiválaszthatták, hogy milyen üdvözlési formával köszöntsük egymást: kézfogás, ölelés, pacsi stb.
2. Emociós kézbábok.
Körbeültünk és megbeszéltük, hogy erre a boldogságórára ki, milyen kedvvel érkezett… Ehhez a különféle emociónális kézbábokból kiválaszthatták a tanulók azt, amelyik a legjobban tükrözte az aktuális érzelmi állapotukat.
3. Vicces tükör.
Hajlítható tükörrel játszottunk. Ez egy olyan speciális tükör, hogy homorítani és domborítani is lehet, ilyenkor az arckép megváltozik… Úgy tűnt, a játék meghozta a kellő jó hangulatot. Megbeszéltük, hogy most sokkal vidámabbak, jókedvűbbek lettünk, és ez mennyire jó hatással van ránk.
4. Bagdi Bella: Tükördal című számára közösen táncoltunk. Először nagy körben, majd párosan, végül spontán rendeződve. Ez a dal jó hatással van az emberre: hangulatfokozó, önbizalom erősítő … mindenki könnyedén át tudta adni magát a zenének, a ritmusnak.
5. Milyen vagyok? Optimista.
Előzőleg csomagolópapírra felírtam különféle állításokat egymás alá, melyek az iskolában előforduló pozitív viselkedést, érzelmet mutatják be. A kiírt mondatok a derűlátó szemléletre vonatkoztak. Ezekre példákat kerestünk az iskolai életünkből. Végül a kirakott kezdőbetűket összeolvasva megkaptuk azt „OPTIMISTA” szót.
6. A fa, mint lélekdoktor.
Szó esett arról is, hogy nem mindig van az ember csordultig tele örömmel. Felolvastam Aranyos Ervin: Ölelj meg egy fát! című versét, melyet gesztusjelekkel kísértünk. Rá akartam mutatni arra, hogy milyen jó érzéssel tölti el az embert egy fa megölelése, ha szomorú, rosszkedvű vagy bánatos. Ezután kimentünk az udvarba és mindenki átölelhetett egy nagy fát, megtapasztalva annak pozitív energiáit.
7. Optimista látcső készítése.
Előre elkészített papírpoharas kukkereket készítettem. Az órán ezt kapták meg a tanulók, melyeket sárga temperával kifestettek. Végezetül, mosolygós arcot rajzoltunk rá. Megbeszéltük közösen, hogy ezzel sokkal vidámabban fogjuk látni a világot! 🙂
Az elkészített munkákat mindenki hazavihette.
Nagyon hasznosnak éreztem ezt a boldogságórát is, mert ismét sok nevetéssel, tapasztalattal, élménnyel töltöttünk el egy közös órát. 🙂
Szabóné Kész Edina
Gyógypedagógus
Pozitív gondolatokat, szavakat felolvastunk, megbeszéltük jelentésüket. Ezután egy-egy őszi levélkére felírva a nekik tetsző szavakat felszögezték a fali-tablóra.
Csoportom 3 éves gyermekekből áll, ezért egyszerű formában dolgoztam fel az optimizmus gyakorlását.
A tevékenységet relaxációval kezdtük el. Hangokat hangoztattunk. Megbeszéltük, ha valami sikerül, vagy valaminek örülünk,akkor vidáma az arcunk. Ezt be is mutatták a gyerekek. Továbbá, ha valami bánat ér bennünket, vagy fáj valamink, akkor szomorú az arcunk. Ezt egy kisfiún figyeltük meg,aki nehezen szokik be a csoportba.
A tevékenységet mosolygós arc rajzolásával ( felnőtt-gyermek közösen ) fejeztük be, miközben hallgattuk a témához kapcsolódó dalt. A a mosolygós arcot a gyermekek tovább díszíthették.
Csoportom 3 éves gyermekekből áll, ezért egyszerű formában dolgoztam fel az optimizmus gyakorlását.
A tevékenységet relaxációval kezdtük el. Hangokat hangoztattunk. Megbeszéltük, ha valami sikerül, vagy valaminek örülünk,akkor vidáma az arcunk. Ezt be is mutatták a gyerekek. Továbbá, ha valami bánat ér bennünket, vagy fáj valamink, akkor szomorú az arcunk. Ezt egy kisfiún figyeltük meg,aki nehezen szokik be a csoportba.
A tevékenységet mosolygós arc rajzolásával ( felnőtt-gyermek közösen ) fejeztük be, miközben hallgattuk a témához kapcsolódó dalt. A a mosolygós arcot a gyermekek tovább díszíthették.
Megkérdeztük a gyerekektől mi fogja őket boldoggá tenni felnőtt korukban. Mit szeretnének csinálni, ha nagyok lesznek. Minden leírás név nélkül, szóról szóra szerepel, semmit sem változtattunk rajta.
Amikor nagy leszek dínókutató szeretnék lenni. És állatkertben is szeretnék gondozó lenni. Boldoggá fog tenni, ha vezethetek autót és a Mátrában szeretnék élni.
Óvó néni szeretnék lenni. Szeretnék három gyereket. Az fog boldoggá tenni, ha ugrabugrálhatok. Szlovákiában szeretnék élni. Szeretnék lovagolni.
Pincér szeretnék lenni. Boldoggá fog tenni, hogy ha máshova költözhetek. Szeretnék egy kislányt és egy kisfiút. Körbe utazhatnám az egész világot.
Boldog leszek, ha vehetek egy új csipogó csontot Herkulesnek. Amikor anyával elmegyünk nyaralni. Cukrász szeretnék lenni.
Anya és apa fog boldoggá tenni, ha nagy leszek. Fodrász szeretnék lenni. Szeretnék cicát és egy kisvonatot. Két gyereket szeretnék.
Boldog leszek, ha lesz két gyerekem, egy lány egy fiú. Énekes szeretnék lenni. Szép nagy házat szeretnék.
Rendőr néni szeretnék lenni.
Rendőr szeretnék lenni.
Őőő nem tudom.
Autó versenyző szeretnék lenni. Kocsik boldoggá fognak tenni.