Az optimizmus gyakorlása

Boldog vagyok

Napi rendszerességgel játszunk relaxációs gyakorlatokat, mozgásos játékokat.
Megbeszéltük, hogy miért fontos hinni magunkban. Az udvaron egy kislány nem tudott valamit megcsinálni a játéka során. Buzdítottam, hogy meg tudod csinálni, ne add fel! Gyakorolta, és boldogan mondta, hogy sikerült .
Eljátszottuk a szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékot. A lányok könnyebben mutatták ki az érzelmeiket, mint a fiúk. Mindenki ismerkedett a saját arcával egy tükör segítségével. Különböző arckifejezéseket figyeltek meg. A rajzolás már nehezebben ment. Néhány gyerek tudott arcot rajzolni.
Közösen kiszíneztük az optimizmus jelét.Meghallgattuk a Boldog vagyok és a Pozitív gyerek vagyok című dalokat.Táncoltunk is rá.

Optimizmus gyakorlása- “Pozitív gyerek vagyok…!”

Optimizmus gyakorlása! Szükség van a gyerekeknek a pozitív, optimista gondolkodásmód elsajátítására, fejlesztésére, hogy lássák meg magukban, és egymásban is a pozitív értékeket, tulajdonságokat. Mert a boldogság tanulható! „Pozitív gyerek vagyok…!” Törekedjünk a boldogságra, s mosolyogjunk minél többet!😊 Varázsszemüvegünk segít a világot boldogabbnak, szerethetőbbnek, pozitívabbnak látni, és minden nap megtalálni a szépet, a jót! A gyermekek egyediségére, különlegességére, szerethetőségére, pozitív tulajdonságaira, valamint az optimista szemléletre, gondolkodásra fókuszáltunk! Vidám, mosolygós arcokat láttunk a tükörben, és a varázsszemüvegünkön keresztül.
😊👫👫👫❤

Nevetésverseny

Az októberi foglalkozást az optimizmus és a pesszimizmus fogalmak jelentés magyarázatával kezdtük. Beszélgettünk arról, hogy hogyan gondolkodik az optimista ember, milyen az optimista életszemlélet. Meghallgattuk és megtanultuk a „Pozitív gyerek vagyok” dalt, amelynek azóta is töretlen a sikere. Az udvaron, a szünetekben is ezt „fújják”. Készül a VALÓRA VÁLT ÁLMOK tablója. Tarts ki! címmel ötletes napló bejegyzést írt két tanulónk. Nagyon élvezték tanítványaim a NEVETÉSVERSENYT is. Bár a „vesztes” csapat kissé elszontyolodott, de sikerült hamar megvigasztalnunk őket.

Tarts ki! napló bejegyzés

TARTS KI!
NAPLÓBEJEGYZÉS
2019. október 12.
Csörgött az óra. Elérkezett a várva-várt nap, a gyorsasági csapatverseny napja, amelyre hetek óta edzettünk. Vidáman ugrottam ki az ágyból. De a jó kedvemnek hamar vége lett, mikor kinéztem az ablakon. Egész éjjel esett, sár borított mindent és még mindig szemerkélt az eső. Hogy fogok én a csúszós akadályokkal megküzdeni? Nem félek – döntöttem el. Ez egy kihívás, el fogjuk érni a célunk a társaimmal, legalábbis mindent megteszünk érte.
9. 00 óra
A fiúk már vártak a regisztrációnál. 9. 30-kor startoltunk. Nagyon oda kellett figyelnünk, hogy egyszerre haladjuk. Nehezek voltak az akadályok, de minket azok sem állíthattak meg. Az utolsó feladattól mindenki rettegett, főleg én. Egyesével kellett felfutni a rámpára. Peti kezdte, aztán Feri és Tibi. Ügyesen megcsinálták. Már csak nekem kellett volna felszaladni. Sáros volt mindenem, cuppogott a vizes, csúszós cipőben a lábam. Neki futottam, de nem értem fel a tetejére. Újra próbáltam, kitartóan küzdöttem. A fiúk a rámpa tetejéről biztattak.
– Gyere! Ha elég magasra érsz, hogy elkapjuk a karod, tudunk segíteni. Felhúzunk.
„Három a magyar igazság.”- gondoltam. Sikerülnie kell.
Hatalmas lendülettel iramodtam az akadálynak. Még a szememet is becsuktam egy pillanatra, annyira koncentráltam.És akkor megéreztem a fiúk erős kezének szorítását a karomon. Óriásit dobbant a szívem az örömtől.
Így megnyertük a versenyt. A társaim odafigyelése, ereje és az én kitartásom, gyorsaságom nélkül nem vihettük volna haza az érmet. Büszke vagyok rájuk és boldog, hogy velük egy csapatban versenyezhettem.
Molnár Marianna
4. b osztályos tanuló
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola
Mátészalka

Tabló

Másodikosaim között feltettük egymásnak a nagy kérdéseket:
– Milyen lesz a jövőm?
– Hogyan fogok kinézni vajon?
– Mi lesz a foglalkozásom, hobbim?
Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk, s rajzban születtek meg a válaszok.
A rajzok kifejezőek, érzelmekkel, célokkal telítettek, színesek lettek, s ez mindannyiunk számára pozitív élményt jelent.

Ilyen lesz az életem….

Az óra első felében beszélgettünk arról, hogy ismerik-e az optimizmust, mint fogalmat, arról, hogy kinek milyen napja van ma, illetve, megpróbáltuk arckifejezésünkkel bemutatni, hogyan érezzük magunkat. Arról is beszéltünk, hogy mi teszi őket szomorúvá és mi vidítja fel egy-egy napjukat. Aztán kis versenyt tartottunk, ki bír komoly ábrázatot vágni egy percig, miközben a többiek mindent megtesznek azért, hogy elnevesse magát a vállalkozó próbálkozó 🙂 Megállapodtunk abban, hogy az egy perc nagyon hosszú idő ilyenkor, senkinek sem sikerült, de arról beszéltünk aztán, hogy ez nem is baj, biztosan azt jelenti, hogy alapvetően vidámak vagyunk és fogékonyak a jókedvre és ez jó. Aztán arról beszélgettünk, hogy a pozitív életszemlélet, a jókedv és az optimizmus miben segítheti az ember életét. Majd rátértünk a fő témánkra: ki milyennek képzeli el önmagát felnőttként, ha minden jól alakul és minden terve valóra válik. Öröm volt hallgatni, hogy legtöbbjük családot, gyerekeket, társat szeretne maga köré. És még csak ötödikesek!!!! Persze ehhez kényelmes, nagy ház és egy autó is kellene, ezt is szeretnék.
Egy nagy sárga színű lapot annyi részre osztottam, ahányan ott voltak (6 fő), és azon a kis cikken kellett lerajzolni a saját életüket 20-30 év múlva.
A feladat arról is szólt, hogy hogyan tudnak egymáshoz ennyire közel kerülve alkotni. Érdekes tapasztalat volt, hogy a közelségből adódó konfliktusokat hogyan rendezték. Megfigyelhető volt a kommunikációjukban és a toleranciaszintjükben bekövetkezett pozitív változás is az óra végére, persze ehhez kellettek az útbaigazításaim és figyelemfelhívó kéréseim.
Nagyon hasznos, többrétű és érdekes volt az erre szánt két tanóra.

«‹ 569 570 571 572›»
‹