Az októberi hónapban az optimizmussal foglalkozunk. Nagyon sok gyereknek, ha különböző feladatokat kell megoldania, akkor nagyon sokszor elmondja, hogy „én ezt nem tudom elvégezni”, „nem vagyok erre képes”, „vagy ő rossz, és emiatt nem kap jó jegyet”. Ez alkalommal osztályommal a relaxációs gyakorlat, éneklés után megbeszéltük, hogy mit is jelent az optimizmus, mi az ellentéte, hogyan gondolkodik az optimista és a pesszimista ember. Ezt követően a témával kapcsolatos idézetekről beszélgettünk páros munkában. Az óra további részében svéd bölcsességeket fejtettünk meg bizonyos kódok alapján, s következtetésként megfogalmaztuk, hogy nem mindegy, hogy milyen szemüvegen keresztül nézzük a világot. A tevékenységet relaxációs gyakorlattal fejeztük be, majd eltávozás előtt egymással szembefordulva (páronként, aki mellett éppen ültünk), búcsúzásképpen egy optimista gondolatot mondtunk egymásnak. Mosolyogva távoztunk mindnyájan az osztályteremből.
Az optimizmus gyakorlása
Az optimizmus gyakorlásához előre elkészítettem a szomorú és a boldog arcot,hurkapálcika és papír karton segítségével . Együtt megbeszéltük, hogy ők a Szomorú Szilárd és Boldog Blanka nevet kapják A téma bevezetését relaxációs gyakorlattal kezdtem az ellazulás érdekében. Ezt követte a téma feldolgozása . A gyerekek a szőnyegen kör alakban helyezkedtek el, ezzel is erősítve közösségi érzésüket. Beszélgetést kezdeményeztem, a téma miért lehetünk szomorúak, és miért lehetünk vidámak. A beszélgetés alatt körbe adtam két tükröt a gyerekek tükörbe nézve állapítsák meg milyenek látják magukat. Megbeszéltük, hogy a mosolygós arc , sokkal szebb mint a szomorú. A két báb felhasználásával gyakoroltuk az arc mimikát, szomorú és mosolygós arcot utánozva. A mozgásigény kielégítésére meghallgattuk az optimizmus dalát Bagdi Bella. Pozitív gyerek vagyok, a Világomban minden rendben van című cd-ről. Az aznapi téma lezárásaként mindenki készített mosolygós arcot, kör alakú forma kivágásával és a szem és száj megrajzolásával, melyet haza is vihettetek
Egy másik alkalommal feldolgoztuk, Tódi törpe történetét. A gyerekek a beszélgető szőnyegen a mesét türelmesen meghallgatták. Megbeszéltük a szereplőket, a történet lényegét, mondanivalóját. A gyerekek elképzelésük szerint kiszínezték Tódi törpe házát, majd kiszínezték, az előre elkészített szemüveget. A szemüveg felvételekor csodálatos dolgokat láthatnak benne, minden szép, ha hisznek benne, a mondóka segít a varázslásban, s ha leveszik, akkor is boldogok lesznek már. A téma befejezéseként mindenki kiszínezte és kivágta az optimizmus jelét a mosolygós arcocskát és felhelyeztük a boldogság vár második lépcsőfokára.
Szabadon választható tevékenységek voltak:
Önarcképkészítés, rajzolják meg mosolygós önmagukat, a tükör segítségével
Kívánság, rajzolják le ,e a varázsgömbbe, hogy mire vágynak.
Színezés: Az élet napos oldalát látom
Ügyességi játékok: ki miben ügyes: színezés, rajzolás, építés, gombok szétválogatása, számolás.
A téma feldolgozása során, a beszélgetésekből kiderült, hogy a gyerekek többsége akkor szomorú, ha valami baj éri. Felborul a biciklivel, eltörik a lába , beteg lesz, de van aki azért szomorú, mert meg bánt valakit, testvérét, szüleit, barátját, csoporttársát, vagy éppen valami rosszat tett , eltört valamit, vagy meg rongálta a játékot vagy bármi mást..Megbeszéltük, hogy minden elmúlik egyszer a szomorú dolgokat majd követik a szép dolgok és ezeknek örüljünk és legyünk boldogak Ha megsérülünk vagy eltörik a lábunk meggyógyulunk, ha megbántunk valakit tudjunk bocsánatot kérni és mi is tudjunk megbocsájtani. A gyerekek többsége akkor boldog ha valami ajándékot kap , de annak is nagyon örülnek, ha valami jó cselekedetért jutalmat vagy dicséretet kapnak. A varázsszemüveg segítségével megbeszéltük milyen szép dolgokat láthatunk a környezetünkben, a csoportszobában és az udvaron. A tükörbe nézve a gyerekek pozitív én képét erősítettük.
A csoporttal ebben a tanévben kezdtem a közös munkát. A gyerekek nagyon aktívak, mindenről van véleményük. Közösen beszélgettünk arról, hogy ki milyen élményeket élt át a nyáron, az elmúlt egy évben, és korábban is. A felelevenített élményeket két csoportba rendeztük (pozitív és negatív). A negatív élményeket megpróbálták átfogalmazni pozitívvá. Akinek nem sikerült, közösen segítettünk. A gyerekek megtanulták, hogy minden rosszban lehet jó. Megbeszéltük a körülöttünk élő emberekről mit gondolunk, boldogak-e és miért. Kialakult bennük, hogy mire van szükségünk most és mire lehet szükségünk később a boldog élethez. Ezután megkértem a gyerekeket, hogy gondolják végig nekik mire lesz szükségük ahhoz, hogy majdan boldog emberek legyenek. Itt kérdezgettek, hogy a családdal, munkával vagy mással kapcsolatos legyen. Szándékosan úgy válaszoltam, hogy ne befolyásoljam őket, saját maguk jussanak el odáig, hogy nekik mi lesz majd fonos, milyen életet szeretnének élni. A rajzokból elkezdtük a tablót összeállítani. ekkor felcsillant a szemük, hogy nekik már most lesz tablójuk, nem kell nyolcadikig várni. Innen jött az újabb ötletük, hogy a rajzaik mellé tegyük fel a fotóikat is. A folyosón lévő tablókon látták, hogy vannak rajtuk idézetek. Végül azzal az ötlettel áltak elő, hogy ha már úgyis azt rajzolták meg, mi lesz velük húsz év múlva, akkor a hasonló dalból legyen egy idézet is. Ezt a dalt már a ballagásokon többször hallották. Nagyon örültek az összeállított tablónak, büszkén mutatták a barátaiknak, szüleiknek.
Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda
A relaxációs feladatok után, a hónap dalát a gyerekek improvizált mozgással kísérték. A minden jóra fordul játék kiindulópontja: kirándulást terveztünk az erdőbe, de éppen aznap esett az eső. Összegyűjtöttük az ötleteket, miként varázsolhatjuk mégis vidámmá a napot. Pl. megtanultuk és eljátszottuk ( poharakkal) Lovász Hajnalka: Gumicsizma,esőkabát című versikéjét. A vidámság perceinek megörökítésénél egészen meglepő képek is születtek. Van, aki pl. akkor érzi úgy, hogy minden rendben van, amikor ebédel vagy alszik.
A gyerekek vidám smiley-kat készítettek, melyekre pozitív gondolataikat írták le.
Gyöngyösi Arany János Általános Iskola
Ennek a korosztálynak kissé nehézkes volt az optimizmus fogalmának megértése, de az érzések, gondolatok pozitívvá formálása során ráéreztek a jelentésére.
A tabló készítésekor főleg anyagias dolgokat jelenítettek meg (ház, autó), de többen a jövőbeni foglalkozásukat (fogorvos, csillagász, katona, favágó) rajzolták le.
A kész tabló nagyon tetszett nekik, örömmel nézegették egymás munkáit.
Boldogságóránk napja egybe esett 2 osztálytársunk (testvérpár) utolsó velünk töltött napjával, ugyanis el kellett költözniük Bárándról. A búcsú szomorú hangulatába így csempésztem bele az optimizmust, és sikerült az utolsó együtt töltött napot a körülményekhez képest vidámmá, derűsebbé varázsolnom. Segítségül Tihanyi Edit: Varázsfelhő című spirituális gyerekkönyvét hívtam, melynek 4. fejezetében a Kétféle varázspálcában nagyon szépen ír a pozitív gondolkodásról:
„hogy kétféle varázspálca létezik: az egyik, amivel jó dolgokat lehet varázsolni. A másik pedig, amivel rossz dolgokat. És valamelyik varázspálca mindig a kezedben van, még ha nem is lehet látni. ….és ha véletlenül a rossz varázspálcát vetted fel, semmi mást nem kell tenned, csak kicserélned a jóra, ami máris örömmel varázsolja be a jó dolgokat az életedbe.”
A jó varázspálcát kezünkbe véve alkottuk meg a Valóra vált álmok tablónkat, ami a 16 tanuló boldog jövőképét ábrázolja.
A Boldogságóra program második hónapjában, minden rosszban kerestük a jót és a szépet.Beletekintettük a jövőbe, elővettük a Varázsgömböt.Jövőnket szépnek láttuk, szeretnének boldog családban élni, harmonikusan, gondtalanul.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Beszámoló
Boldogságóra, T24-es épület
2019. október 17.
Az optimizmus gyakorlása
Helyszín: T24-es épület, földszint, nagyterem
Téma: Hogyan legyünk optimisták a hétköznapokban
Foglalkozásvezető: Dr Csehóné Just Réka, Németh Magdolna
Cél: A kollégisták ismerjék fel, fogalmazzák meg a „hurrá optimista”, a pesszimista és a világot realista módon történő szemléletmód közti különbséget.
Eszközök: idézetek/képek vetítése, filmvetítés, papír, ceruza
Jelenlévők: 9 fő
Foglalkozásvázlat:
1. Bevezető
2. Projektorral kivetített optimista szemléletű képek, fotók mentén irányított beszélgetés
3. Life Line – Életvonal című animációs vizsgafilm megtekintése, megbeszélése
4. A program által javasolt feladatok közül a „Varázseszközök” című feladatot választottuk
5. A foglalkozás lezárása
Optimizmus hajóján jövőbelátó távcsővel néztünk a boldog jövőnk felé.