Elképzeltük mi lesz 20-30 év múlva.
Az optimizmus gyakorlása
A hónap dala. Annyira megtetszett a dal a gyerekeknek, hogy szinte minden nap elénekeltük velük. Ettől igazán jókedvűen indult a napunk 🙂
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Elképzeltük mi lesz 20-30 év múlva.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Elképzeltük mi lesz 20-30 év múlva.
Az optimizmus témakörében nagy élmény volt hallgatni a gyerekek elképzeléseit a jövőjükkel kapcsolatban. Képek is születtek!
Kezdődött az október, és indult az optimizmus hónapja!
Már a hónap elején meghallgattuk és énekeltük a hónap dalát, s elhatároztuk, hogy minden nap egy “Optimista történetet” mesélünk/olvasunk fel egymásnak. A boldogságórát az utolsó iskolai napra terveztük, ugyanis ezen a héten nekünk vakációnk van.
Nagyon vártuk ezt az órát! Pesszimista gondolataink el is szálltak a sok mesélés, olvasás során. Az óra elején kipróbáltuk a hahota jógát, beszélgettünk a félelmeinkről és az azt feloldó megoldásokról, feldolgoztuk Aranyosi Ervin “Életre szóló tanmese” című alkotását. A tanulságból kiemeltük a következő idézetet: “Légy hát mindig optimista, legyen vágyaidról lista…”, majd mindenki elkészítette vágyai listáját, egyelőre csak a vakációra. (Vakáció után beszámolót tartunk erről is.)
Az óra végén azok a gyermekek olvasták fel történeteiket, akik nem meséltek/olvastak a hónap folyamán, s a hónap dalát énekelve, mindannyian optimistán mentünk vakációzni. Köszönjük a lehetőséget!

Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A tanulók lerajzolták, hogy 20 év múlva mivel foglalkoznak, milyen munkát végeznek, hol dolgoznak, milyen házban élnek, milyen életet képzelnek el maguknak.
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda
Minden évben tartunk egy közös tökös délutánt a szülőkkel együtt. Ilyenkor töklámpást készítünk, ügyességi vetélkedőt szervezünk, kézműveskedünk stb. A gyerekek ezt a délutánt nevezték meg annak a tevékenységnek, amit mindenki szeret, ami mindenkit boldoggá tesz.