Az egyik októberi napon az iskolában borongós, esős reggelre ébredtünk. Az ablakon végigfolyó esőcseppek, a szürke égbolt és a hűvös idő mindenki hangulatát kicsit elkomorította. Már a nap elején érezhető volt, hogy a gyerekek csendesebbek, fáradtabbak, mint máskor. Úgy döntöttem, hogy a Boldogságóra keretében ma valami olyat csinálunk, ami nemcsak felvidít bennünket, hanem segít megtapasztalni, mit is jelent az optimizmus a mindennapokban.
A beszélgetést azzal kezdtük, hogy kinek mit jelent az eső: van, akit elszomorít, másokat megnyugtat. Innen indultunk tovább, és arról beszélgettünk, hogyan tudjuk a nehéz vagy szomorkás helyzeteket is pozitív szemmel nézni. A gyerekek ötletei nagyon kreatívak voltak – például, hogy az esőnek köszönhetjük a virágokat, vagy hogy a pocsolyákban is lehet ugrálni és nevetni.
Ezután kitaláltuk, hogy az esernyőinket nemcsak a védekezésre, hanem örömszerzésre is használhatjuk. Összegyűjtöttük az esernyőket, és elhatároztuk, hogy megtanulunk egy rövid, vidám táncot a Mary Poppins „Mosolyogni kell” című dalára. Amint megszólalt a zene, a gyerekek szeme felcsillant. A színes esernyők alatt forgások, ugrások és rengeteg nevetés követte egymást. A tánc közben egyre felszabadultabbak lettek, és a korábbi komor hangulatnak nyoma sem maradt.
A foglalkozás végén közösen megbeszéltük, hogy mit tanultunk ebből a napból. A gyerekek egyhangúan azt mondták: „Nem baj, ha esik, akkor is lehet jókedvünk!” – ami tökéletesen összefoglalja az optimizmus lényegét.
A tevékenység során a tanulók megtapasztalták, hogy a pozitív gondolkodás, a közös élmények és a mozgás segítenek átlendülni a nehezebb napokon. Fejlődött érzelmi tudatosságuk, együttműködési készségük, valamint az a képességük, hogy tudatosan válasszák a derűlátást a rosszkedv helyett.
A nap végére az osztályban újra jókedv és derű uralkodott – bebizonyítottuk, hogy egy kis optimizmussal, zenével és mosollyal még az esős nap is ragyogóvá válhat.
Az optimizmus gyakorlása
Furtai ÁMK Bakonszegi Zöldliget Óvoda
A gyerekeket a pozitív gyerek vagyok c. dallal hívtam a játékba. Erre már érkeztek is a meseszőnyegre, ahol várták őket a mese szereplői. Be is mutatkoztunk egymásnak, elmeséltük kinek milyen feladata van a mesében. A mese eljátszását követően a doktor bácsi mindenkit megvizsgált, megállapította, hogy ide egészséges gyerekek járnak. Majd a gyerekek kérésére a mese szereplőivel improvizáltunk táncot a dal újbóli meghallgatása során.
Relaxációs játékokkal folytattuk, mely segítette mégjobban a ráhangolódást a figyelem fenntartását. Előkerült a kosárból a szomorú és mosolygós smile, ezzel jót játszottunk, mindenki vidám lett, sikerült a gyerekeknek egymást megnevettetni, a szomorúakat felvidítani. A tükörrel is beszélgettünk, elmondtuk, hogy „tükröm, tükröm mond meg nékem mi az ami szép bennem?”. Itt próbáltunk egymásnak segíteni, akinek nem jutott eszébe magáról tulajdonság, annak adtunk ötleteket. A kedvencük a varázs fényképezőgép használata volt, amellyel sikerült lefotózniuk olyan pillanatokat, amelyek csak jók és szépek, hiszen ha belenéztek csak jót láthattak. A gyerekekkel zárásként párt alkotva a remény, optimizmus, erősség dalát hallgattuk meg, melyre táncoltunk és közben eljutottunk oda ahol varázsszemüveget is lehetett díszíteni. Akinek volt kedve alkotni az jött, aki táncolni szeretett volna az még táncolhatott.
Az októberi téma az optimizmus gyakorlása során készített képek.
Lelkes jelentkezők fotózkodtak „mosolymanókkal”.:)
A hónap témája az optimizmus volt, amelyet az Ölelés világnapján megvalósított foglalkozással kapcsoltunk össze. Bár a betegségek miatt a csoportlétszám ezúttal kisebb volt, a gyerekek nagyon aktívan és nyitottan vettek részt a tevékenységekben.
A foglalkozást egy közös beszélgetéssel kezdtük, amely során a „összecsaptak a fejünk felett a hullámok” kifejezést jártuk körül. Ennek kapcsán az érzelmek világába vezettük be a gyerekeket: mit érzünk, ha gondterheltek, szomorúak vagyunk, vagy éppen örömünkben sírunk? Megbeszéltük, hogy az öröm és a boldogság nem ugyanaz – egy édesanya például, amikor először veszi kezébe gyermekét, óriási örömöt érez, és ennek hatására akár örömkönnyeket is hullathat.
Ezután egy mesét mondtam el a vihartól félő Kishullámról és az őt vigasztaló Nagyhullámról, aki ölelésével segített testvérének megnyugodni, és együtt várták, hogy újra kisüssön a Nap. A mese után egymás átölelésével is kifejeztük a szeretetet és a megnyugvást. Megfigyeltük, milyen érzelmek tükröződnek egymás arcán — mindenki mosolygott. 🙂
A gyerekekkel közösen megállapítottuk, hogy az ölelés jókedvre derít, feltölt és megnyugtat.
Ezt követően kooperációs ernyő segítségével mozgásos játékot játszottunk: az ernyő mozgásával jelenítettük meg a víz különböző állapotait — a hullámzást, vihart, nyugalmat. A szavak („vihar”, „napsütés”, „mennydörgés”) hatására változtattuk a mozgás intenzitását, így a gyerekek testükön keresztül élhették meg az érzelmek változását.
A foglalkozás végén Bagdi Bella „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalára táncoltunk, tapsoltunk, dobbantottunk és énekeltünk. Zárásként egy közös „nagyölelés” és a „Szeretlek!” szó kimondása tette igazán meghitté és derűssé a pillanatot.
A gyerekek örömmel és felszabadultan vettek részt a foglalkozásban. A kisebb létszám lehetővé tette az intimebb, személyesebb kapcsolódást, ami különösen jól illett a téma hangulatához. A mesén és a mozgásos feladatokon keresztül sikerült érzelmi tudatosságukat fejleszteni, miközben megtapasztalták, hogy a negatív érzések is enyhülhetnek, ha odafigyelünk egymásra, és szeretettel fordulunk a másik felé.
Számomra ez a foglalkozás különösen megható volt. Jó érzés volt látni, ahogy a gyerekek megnyíltak, és bátran fejezték ki érzéseiket — akár szavakkal, akár mozdulatokkal. Megerősített abban, hogy a pozitív élmények, a közös mozgás és az érintés (például egy ölelés) milyen fontos szerepet játszik a lelki egészségben.
Úgy érzem, sikerült egy bensőséges, szeretetteljes légkört teremtenem, amelyben minden gyermek biztonságban érezhette magát. A jövőben szeretném tovább erősíteni ezt az irányt, és még több olyan tevékenységet beépíteni, amely segíti az érzelmek megélését és kifejezését.
Az októberi boldogságóra keretein belül az optimizmus fogalmát jártuk körbe. A gyerekekkel közösen alkottuk meg – saját szavakkal megfogalmazva – az optimizmus definícióját, megbeszéltük, milyen az az ember, aki optimista. Kézműves tevékenységünk is volt az órán, amivel a téma lényegét szerettem volna elmélyíteni: fekete alapon satíroztuk sárga színű krétával papírból kivágott denevér körvonalát, így olyan hatást keltve mintha világítana a sötétben. Ennek azt a jelentést szántuk, hogy amikor a legnagyobbnak is érezzük a sötétséget, és nem látjuk a kiutat, akkor is mindig van remény, amelyben bíznunk kell, és hinni a legjobbakat.
Schneider Anita
A téma bevezetésként felidéztük mindazt, amit az elmúlt évek során az optimizmusról tanultunk. Idén is két jóbarátunk, “Optimista Pista és Pesszimista Pál” segített nekünk abban, hogy összegyűjtsük azokat a tulajdonságokat, amelyeket érdemes magunkban erősíteni, mert segítenek átlendülni a nehezebb időszakokon, illetve kerülendő, mert csak akadályoz bennünket a boldogság elérésében. A gyerekek képregényeket terveztek és rajzoltak, amelyek központi üzenete az optimizmus fontossága volt. A csoportok felé az a kérés fogalmazódott meg, hogy a történetek megalkotásakor lehetőség szerint saját élményeikből merítsenek ihletet. A kész alkotásokat minden páros / csoport bemutathatta az osztály előtt, így megoszthatták egymással gondolataikat és tapasztalataikat is.
Ezen a Boldogságórán az optimizmus kérdéskörét boncolgattuk. A finommotorika fejlesztéssel összekötve őszi falevelet készítettünk páros munkaformában.
A foglalkozás elején a gyerekek megismerkedtek az „Úgysemegy és Debizony” című mesével, amely játékos módon mutatja be a pesszimista és az optimista gondolkodás közötti különbséget. A történethez kapcsolódóan beépítettem a „Süket béka” tanmesét is, amely személyes kedvencem, és remekül szemlélteti a „meg tudom csinálni” hozzáállás erejét.
A mesék segítségével a gyerekek megértették, hogy az optimista gondolkodás miként segíthet a mindennapi életben – legyen szó tanulásról, barátságokról vagy nehezebb feladatokról.
A mese feldolgozását követően közösen beszélgettünk arról, mikor érezték már úgy a gyerekek, hogy valami nehéz volt, de végül mégis sikerült nekik. A kérdéskártyák segítségével „megszemélyesítettük” az optimizmust és a pesszimizmust, így játékosan, érzelmi szinten is közelebb kerültek ezekhez a fogalmakhoz.
Ezután mindenki átgondolta, miben fejlődött az elmúlt évben, és öt dolgot írt le, amiben változott vagy új képességet sajátított el. A gyerekeknek csodás önreflexiói születtek:
Megtanultam bocsánatot kérni.
Megtanultam az ABC-t.
Több barátom van.
Viccesebb és kedvesebb vagyok.
Udvariasabb és kreatívabb vagyok.
A foglalkozást „A pozitív gyerek vagyok” című dal közös meghallgatásával zártuk, ami megerősítette a pozitív hangulatot és az önmagunkba vetett hitet.
3/a – 4/a – 4/b
optimizmus a „tükörben”, színek tükrében
Az optimizmus gyakorlása
A mai boldogságórán az optimizmus gyakorlásával foglalkoztunk. Megtanultuk, hogyan lehet a negatív mondatokat átkeretezni pozitívvá, és kipróbáltuk, milyen érzés pesszimistán és optimistán gondolkodni. Két csapatot is alakítottunk egy optimistát és egy pesszimistát, majd játékos formában megmutattuk, hogyan lehet másokat felvidítani. Végül „felvettük az optimista szemüveget” (a kezünkkel jelezve), és így néztük meg a világot vidámabban, derűsebben.