Az óra menete:
1. A szomorú királykisasszony- mesefeldolgozás
2. Keresztrejtvény
3. Nevetésverseny
4. Önarckép (optimista, pesszimista)

Beszélgettünk az optimizmusról; tudják-e mi jelent. Kik az optimista emberek és kik a pesszimisták, mi jellemzi őket. Mesét hallgattunk és pozitívan gondolkodtunk, és elkészültek rajzaink is.

Az órát relaxációval kezdtük: „Napra forgó a napraforgó.” A napraforgó, vagy ahogy neveztük ezen az órán: az „optimista virág” volt a mai példánk. Ez a virág mindig a fény felé fordul, próbáljuk meg mi is meglátni a szépet, a jót az életben. Ne a szomorúság, a nehézség legyen mindig a középpontban, hanem keressük a boldogságot, forduljunk a helyes irányba, az élet napos oldalát keressük.
Megtanultuk, majd közösen elénekeltük a hónap dalát. Zengett a terem a vidámságtól, mindenki énekelte, hogy „pozitív gyerek vagyok!”.
A hónap mottójának a következő idézetet választottuk: „Vonuló felhők mögött örökké kék az ég!”. Megbeszéltük a mondat jelentését, hogy sokszor nehézségekbe ütközünk, de mindig tudnunk kell, hogy van megoldás. Ezt a keresztrejtvény megoldásával is megerősítettük: soha nem szabad feladni, optimistán kell látnunk még a nehéz napokat is.
A téma feldolgozásához felhasználtuk a tankönyvben szereplő, A szomorú királykisasszony című mesét. A mese kapcsán (azzal érdemelte ki a pásztorfiú a királykisasszony kezét, hogy fel tudta vidítani) megbeszéltük, hogy mivel tudjuk elűzni mások szomorúságát, hogyan tudjuk felvidítani egymást. Számos konkrét esetet tudtak elmesélni a gyerekek.
A téma további feldolgozásához segítségül hívtuk a Boldogító erősségek kártyákat. mindenki húzott egy kártyát, majd elmondhatta, hogy mi jut róla eszébe, milyen érzéseket idéz fel benne. Arcjátékkal, grimaszokkal is kifejezhették érzéseiket a saját történetükkel kapcsolatban. Ez további beszélgetésre adott alkalmat: Kik voltak vidámak? Átragadt-e ez a vidámság másokra? Kik voltak szomorúak? Miért? Hogyan tudnánk őket jókedvre deríteni? Hogyan segíthetnénk nekik, hogy pozitívan lássák a történteket, hogy optimistán tudjanak tekinteni a saját történetükre?
Fontosnak tartom, hogy ne a szomorú történetek maradjanak meg a gyerekekben, ezért az óra lezárásában többféle, optimizmust erősítő, vidám feladatot kaptak a tanulók. Beszélgetőkörben mindenki megfogalmazott egy optimistán csengő mondatot. Pozitív megerősítést adott az óra végi meditáció is: „A napos oldalon járok…”.
Végül a vidámság sem maradhatott el: újra elénekeltük a hónap dalát, mindenki boldogan táncolt, miközben hangosan énekeltük: „Pozitív, pozitív gyerek vagyok, én bármikor bármire képes vagyok!”.

Az optimista gyerekek belenéztek a „boldogságtükörbe”, és és a tükör a legmosolygósabb arcukat mutatta.