„Mindenki dönthet úgy, hogy kedvezőbb színben látja saját sorsát. Csak akarnia kell, hogy megpróbálkozzék vele.”
Az optimizmus gyakorlása
Jármi- Papos-őr Általános Iskola
A gyerekek először nagyon nehezen tudták megfogalmazni érzéseiket azzal kapcsolatban, hogy milyen pozitív tulajdonságaik vannak, és ezeket hogyan tudnák hasznosítani a mindennapokban. Fontosnak tartottam a személyes példamutatást, az ösztönző beszélgetéseket, az önfeledt játékokat a hónap folyamán ebben a témában. Napról napra egyre többször dicsérték meg egymás tetteit, munkáit, ezzel is ösztönözve társaik jó cselekedeteit.A közös munkánk elkészítése ezután már gyorsan ment. A gyerekek szinte segítség nélkül fogalmazták meg és írták le pozitív tulajdonságaikat, és újak kialakítására is törekedtek.
Úgy gondolom nagyon értékes hónapot tudhatunk magunk mögött.
Boldogságóra Program: OKTÓBER– Az optimizmus gyakorlása
Az optimizmust, mint kifejezés megközelítését egy rendszeresen ismétlődő, játékos feladathelyzetbe építettük be a mindennapjainkba, így téve azt érthetővé a gyermekek számára. A jól bevált „varázs-szemüveget”(melyet a gyermekek hajtogattak maguknak) vetettük be, mégpedig úgy, hogy körbeültük a szőnyeget ahol egy kisgyermek középen ült. A feladat az volt, hogy elmondjuk a varázs-szemüvegen át nézve, milyen JÓ tulajdonságai vannak az adott gyermeknek. Mit szeretünk benne, mi az erőssége, mit tud nagyon jól csinálni, miért és mit játszunk vele szívesen. Vagyis csupa olyan pozitív jellemzővel „bombáztuk” meg ahol a kívánt viselkedésre helyeztük a hangsúlyt, a nem kívánt teljes elhagyásával, meg nem nevesítésével. Azáltal, hogy a csoport tagjai kimondták, megnevezték ezeket a jellemzőket hozzásegítettük a középen ülő gyermeket ahhoz, hogy maga is elhiggye, hogy valóban jó mindabban, amit a többiek elmondtak róla. Visszacsatolásként ez a gyermek elmondta, hogy érezte magát ez idő alatt, majd visszaismételte a hallottakat. A végén pedig – hálája jeléül – megölelte a pajtásait mintegy megköszönve nekik azt, amit róla mondtak. Így érvényesült a látom (az arckifejezések), a hallom (a pozitív tulajdonságok) és a tapintom (az ölelés) összefonódása. Zenei aláfestésként pedig Bagdi Bellától hallgattuk a „De szép az élet” és a ”Mai napon” című dalokat.
Az optimizmus, a „mindenben van valami jó!” érzés megismertetése a gyerekekkel úgy érzem, sikerült, s egyre többet és többen alkalmazzák a mindennapjaikban is! A hónap során a mosolygós és szomorú smile felmutatásakor a gyerekek már sorolták is, hogy derítsék jobb kedvre a szomorú társaikat.
Kedves, sokszor megható ötletek születtek, öröm volt hallgatni őket! Játszottuk a tükörjátékot is, amikor a tükörbe nézve fogalmazták meg, mit szeretnek magukban. Elkészítettük a varázsszemüvegünket is, amelybe nézve csodás a világ, S közben vidáman mondókáztunk. Az értékeink fájára minden kisgyermek lelkesen rajzolta s rakta fel a jelét!
Miután megbeszéltük, mit is jelent az optimista-pesszimista hozzáállás, és hogyan alakíthatjuk át a negatív gondolatainkat pozitívvá, megkerestük az elbújt közmondásokat, bölcsességeket. Ezután mindenki lerajzolta a saját legjobb jövőjét, vagy egy bátorító kártyát készített magának.
A gyerekekkel varázs szemüveget készítettünk, amiben szépnek látjuk a világot!
Petőfi Sándor Általános Iskola
Optimista hozzáállással, gondolkodással boldogabban lehet lépkedni a tudás felé vezető úton is. Ezt szem előtt tartva zajlottak a foglalkozások a felső tagozatos tanulók körében. Társas játékokkal gyakorolták az optimista gondolkodást. Meg is beszélték azt, hogy minden sikerül, amit nagyon akarunk.
Petőfi Sándor Általános Iskola
A huszonhat harmadikos „boldogiskolás” az évszakok váltakozásával szemléltette az optimista gondolkodást: a természet is megújul mindig, tavasszal a csupasz ágak kirügyeznek, mindenki boldog. A nehézségek után mindig öröm, boldogság következik, mint a természetben. Mi is a természet részei vagyunk. Rajzaikkal nyomatékosították véleményüket.
Petőfi Sándor Általános Iskola
Fülöp Pál Éva nevelési tanácsadó 50 elsős tanulóval és a román tagozat tanulóival színes labdák adogató játékával megbeszélte azt, hogy minden sikerül, amit nagyon akarunk. A lelkes gyerekek mindegyike el is döntötte: a legsikeresebb gyerekek sorába tartozik.