A gyerekek nagyon várták az optimizmussal teli órákat, a szeptemberi utolsó óráján végzett ráhangoló meditáció után. Az első óránkat a ” Kitárom világom, mint egy virág…” relaxációs gyakorlattal kezdtük, melyet a ” Pozitív gyerek vagyok” című dal követet, amely annyira tetszett a kis csibészeknek, hogy kitalálták zenésítsük meg!Segítségül hívtuk a művészeti iskola zenetanárát, hogy kísérje rögtönzött zenekarunkat.Így elkészítettük első amatőr zenés videónkat, ami nem hibátlan, de a miénk és hatalmas szeretettel és nagy boldogsággal készült. Sőt kalózkodtunk egy kicsit és Bagdi Bella hangaláfestésével is elkészítettük videót…, hát ilyenek a „Sárréti Csibészek”!
A tanulók egyéni boldogságfüzetükben megoldották a keresztrejtvényt, a megfejtés után kötetlen beszélgetés során megtárgyaltuk, miért fontos pozitívnak lenni. Volt olyan tanuló, aki szomorú volt, mert édesapját már régen látta. Így megrendeztük a nevettető versenyt, amely nagyon jól sikerült, mert mindenki arcára mosolyt csaltunk. Feldolgoztuk ” A szomorú királykisasszony” című mesét, mely nagyon tetszett a hátrányos helyzetből érkező kis diákoknak. Mindenki aktívan részt vett és vigasztalta a szomorú királykisasszonyt, sőt még el is játszották az egyes szituációkat.
Sokat játszottunk Bagdi Bella által készített ” Pozitív gyerek vagyok” kártyájával, bár az elején nehézséget okozott a tanulóknak a minden napjaikra rávetíteni, azonosítani a kártyán szereplő pozitív gondolatokat.
Minden óránkat hangulatjelentéssel és meditációval zártunk a kooperatív ernyőnkön. Nagyon sok élménnyel és optimista ötletekkel zártuk ezt a hónapot.
Ismét elmondhatjuk „Jobb és boldogabb velünk a világ!”
Az optimizmus gyakorlása
Egy októberi irodalom órán tartottam az osztálynak ezt a foglalkozást. Arra kértem őket, hogy fogalmazzuk meg közösen mit jelent az optimizmus szó. Ezután ennek ellentétére mutattam rá, megbeszéltük a pesszimizmus szó jelentését. Az eddigi témakörből irodalomból szerettem volna tőlük számon kérni fogalmakat. A dolgozat elején mindenki vagy az osztály többsége pesszimistán kezdett hozzá a feladat megoldásához, ez az arcukra volt írva. Közben készítettem a táblára egy hiányos gondolattérképet. Kis idő múlva arra kértem őket, hogy fejezzék be a munkát és írják a térkép egyik ágához, hogy szerintük hányas lenne a dolgozatuk. Az így kialakult kép mindent elárult. Ám amikor közöltem velük, hogy ez a jegy nem lesz beírva, nagyon megkönnyebbültek. Így végül mindenki boldogan és optimistán fejezte be az órát.
A gyerekek igénylik, hogy beszélgessünk velük, meghallgassuk őket. Mi irányítjuk őket a változás felé. Akkor boldogok, ha jó hangulatuk van. Ezt a dalokkal és a mondókákkal el tudjuk érni. Igény van erre a gyerekek részéről. Feldolgoztuk A szomorú királykisasszony című mesét és ötleteket adtak arra, hogy hogyan lehetett volna megvigasztalni a királykisasszonyt. Volt aki a saját életéből is mondott párhuzamban példát.
Mindenki elkészítette a saját tükörképét. Ezeket kitettük az osztályban.
A mesék nagy hatással vannak rájuk, ezért feldolgoztuk Az aranyszőrű bátány című mesét is. Ezeknek a feldolgozásoknak jótékony hatásuk van a személyiségük fejlődésére is.
Székesfehérvári Németh László Általános Iskola
A Boldogság program kártyapakliját hívtuk segítségül a pozitív gondolatokhoz. Az első körben nagyon meg voltak illetődve, nehezen tudták továbbfűzni a mondatokat, szavakat, de aztán annyira élvezték, hogy a második kör nagyon gördülékenyen és őszintén folytatódott. Biztos vagyok benne, hogy a következő órán azt kérik, játszunk még ilyet!

A 2. és 3. osztályos csoportommal a téma bevezetéseként arról beszélgettük, hogy mit jelent az, ha valaki optimista. Majd felolvastam nekik egy versikét az optimista békáról, hogy még inkább megértsék ennek jelentését (Aranyosi Ervin: Életre szóló tanmese; forrás: http://versek.aranyosiervin.com/gyerekvers-verses-mese/aranyosi-ervin-eletre-szolo-tanmese/). Ezt követően megbeszéltük a vers tanulságát és illusztrációt is készítettek hozzá a gyerekek.
A rajzolás után elkészítettük a vershez kapcsolódóan a békás ajtódíszünket is, hogy mindig boldogan, optimista szemlélettel lépjünk be az osztályterembe. A tanulók nagyon élvezték a közös alkotást.
A boldogságóra lezárásaként egy rövid „Boldogság mondókát” is megtanultunk:
Örülök a télnek,
örülök a nyárnak,
friss tavaszi szélnek,
őszi lombhullásnak,
hogyan lehetsz bárhol,
és bármikor boldog?
ha a napsugarad,
a szívedben hordod!
(Forrás: https://avarfalvimesek.blog.hu/2018/10/22/boldog_mondo_ka)
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
Elnézést a késésért. Az optimizmus mindig kedves hónap, mert a gyerekek szívesen beszélgetnek erről. Örültem, hogy a tavalyi ismeretek előjöttek újból.Élvezettel játszottak, rajzoltak.
Beszélgetésünk elején a témához kapcsolódó szavak jelentését beszéltük meg!
Majd megnéztünk egy mesét, melyben a póniló nagyon, nagyon derülátó, ezzel prezentálva, milyenek ne legyünk!
A mese egyik kis jelenetét adtuk elő hétköznapi eseménnyel.
Ezek után folytattuk a beszélgetést csak az időjárás felé elfordítva (sok eső esett az utóbbi időben és tetszett a gyerekeknek).
Mi lehet az őszben a jó, a szép, a mulatságos?!
Elsétáltunk egy parkba és gyönyörű leveleket gyűjtöttünk, játszottunk velük.
A sok levelet csokorba szedtem a termünket díszíti, hogy bármikor rápillantva optimistábban lássuk a világot!