Szívesen játszunk együtt, segítjük egymást
Az optimizmus gyakorlása
Az optimizmus gyakorlása
A relaxációs játék után, a hónap dalát meghallgatva kezdtük a foglalkozást. A szomorú királykisasszony mese meghallgatása után, eljátszottuk a történetet, majd lerajzolták önmagukat optimistán.
1. Relaxációs játék: ” Almát szedj, ügyesedj…”
2. Boldog Dóra megszólaltatta a csengőt- ” Kerekerdő kalandra hív”- mondóka közösen.
3. Mese: Tódi törpe varázsszemüvege.
4. Beszélgetés, élmények elmondása.
5. Varászszemüveg készítése
Ebben a hónapban, az optimizmus gyakorlásának hónapjában arra fektettem nagyobb hangsúlyt, hogy az optimizmus tanulható. A gyerekek tökéletesen tudják az optimista ember ismérveit, ám arról eddig sokkal kevesebb fogalmuk volt, hogy az optimizmus tanulható is. Ennek a tanulásnak a lépéseire, a lépcsőfokaira több foglalkozást is építettem. Először is különböző szintű optimizmust sigározó idézeteket vittem be a foglalkozásokra. Értelmeztük az idézeteket, majd kiválasztották a gyerekek azokat a technikákat, amelyeket ők már alkalmaznak. Példákat is soroltak a saját életükből. A következő alkalommal ugyanezekkel a mondatokkal dolgoztunk, de most azokat a mondatokat választották ki a gyerekek, amelyeket még nem tudnak alkalmazni. Igyekeztünk egymást optimizmusra tanítani. Aztán készítettünk egy én-virágot, s a hónap zárásaként mindenki pozitív jelzőket írt magáról a virág szirmaiba, s a csoport elé kiállva vállalta is önmagát.
Természetesen sokszor előkerült a hónapban a pozitív gyerek vagyok kártyacsomag is.
Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája
Az osztállyal terveztünk egy pólót. Ilyen pólót adnánk arra az emberre, akinek szüksége lenne egy
kabala pólóra, hogy optimistábban tekintsen az életre.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
A havi Boldogságóránk témája az Optimizmus gyakorlása volt. A beszélgetőkörben megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mit is jelent ez a fogalom. Hogy mindenben meg kell látni a jót, hiszen mindennap vár ránk valami jó dolog, és mindig legyőzhetjük az akadályokat. És mindig mindennek igyekezzünk megtalálni a jó, és pozitív oldalát is.
A beszélgetés után előadtuk a gyerekeknek Ferenczi Éva Bábjátékát, melyet nagyon élveztek a gyerekek, és a végén tovább beszélgettünk ennek kapcsán az optimizmusról. Majd Szomorú Szilárd és Boldog Blanka segítségével igyekeztünk vidámságot csalni a szomorú arcokra.
Vigaszbot segítségével igyekeztek a gyerekek jót tenni másokkal, mely szintén nagy sikert aratott.
A téma lezárásaként Optimista tükörképet készítettünk.
Az Újpetrei Általános Iskola az idei tanévben kapcsolódott a Boldog Iskolák közösségéhez. Az ötödik osztálynak ez volt a második Boldogságórája.
A tanóra elején ráhangolódásként a folyosókra elhelyezett, optimizmussal kapcsolatos idézeteket kellett a tanulóknak mekeresni és leírni. Ezt követően megbeszéltük az idézetek jelentését.
Felolvastam a kézikönyvben szereplő történetet, közösen értelmeztük azt.
Szituációs játékokat játszottunk, melyeknek optimista befejezést kellett adni.
Készítettünk egy nagy, közös szemüveget, amelynek egyik felébe pesszimista, másikba optimista gondolatokat ill. rajzokat kellett beírniuk a tanulóknak.
A tanórát relaxációval zártuk.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
1. A téma indítása, visszatekintés a szeptemberi „hála” témára
2. Az optimizmus és a pesszimizmus összehasonlítása (PPT és tanári magyarázat)
3. Az optimizmus elsajátításának módszerei (Albert Ellis: ABC-modell, Laura King: A „lehető legjobb énünk”)
4. Video bejátszása- Nick Vujicic: Egy boldog ember (megbeszélés, tanulságok levonása)
5. Video betátszása- Szabó Péter: A pozitív gondolkodás nem működik? (reflexiók)
6. Örömnaptár -optimizmus gyakorlatok
7.Közös tabló készítése- „Minek örülhetek a héten”?
8. Elköszönés, a foglalkozás zárása